Ezt olvasta már?


Elenyésző az ittas vezetők száma

Elenyésző számban fordul elő az ünnepi időszak alatt, hogy a járművezetők alkoholfogyasztást követően ülnének volán mögé - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőr századosa az MTI-nek hétfőn a húsvéti fokozott rendőri ellenőrzések tapasztalatairól. - Pécsi Napilap -

Nádházi Brigitta arról nem közölt pontos információt, hogy hétfő délig hány ittas vezetővel találkoztak a rendőrök, erről az összesítést kedden teszi közzé a rendőrség. Meglátása szerint azonban az állampolgárok tisztában vannak azzal, hogy ezekben a napokban fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak, ami minden esetben magában foglalja az alkoholszondás ellenőrzést is. Tájékoztatása szerint az ittas járművezetők légalkohol-koncentrációtól függően közigazgatási hatósági bírságra vagy akár a vezetői engedély bevonására is számíthatnak.

A százados ismertette, hogy a négynapos hosszú hétvégén a rendőrség fokozottan van jelen Magyarország közútjain, a szondáztatás mellett ellenőrzik a járművezetők okmányait, valamint a járművek műszaki feltételeit. Azok, akiknél mindent rendben találtak, ajándékot kapnak - jegyezte meg.

Az M1 aktuális csatorna információi szerint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság összesen 17 helyszínen állítja meg a autósokat, a motorosokat és a kerékpárosokat kedd hajnalig.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megúszta a börtönt az MSZP sírásójaként emlegetett Simon Gábor

Tizenkét év után ítélet hirdetett első fokon az MSZP egykori elnökhelyettese, Simon Gábor ügyében a Budai Központi Kerületi...

Szociológusok megszámolták, a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbán Viktort, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyar Pétert

Közzétette kutatási eredményeit Szabó Andrea és több mint ötven fős csapata, amelyek szöges ellentétben állnak a kormány által...

Mezey Katalin: Az, hogy én jelöltem volna Kossuth-díjra a fiamat, Lackfi Jánost, egyszerű kitaláció, hazugság

Mezey Katalin a Kossuth-díjat odaítélő bizottság egyetlen irodalmár tagja. Fia, Lackfi János idén kapta meg a legnagyobb állami...

Megölte Izrael az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb vezetőjét – Volt, amit előre látott a veterán politikus

Hétfőn izraeli légicsapásban meghalt Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője. A brit Guardian egykori...

Magyar Péter szerint Orbán Viktor „temus” országjárása földbeállt, a Tisza viszont „kiöntött”

A Tisza Párt elnöke azt írta, kedden döbbenetes tömeg hallgatta őt Kecskeméten, míg a miniszterelnök egri fórumára szerinte sokkal...

Lackfi János szerint az anyja nem volt jelen, amikor a bizottság megszavazta neki a Kossuth-díjat

„Igencsak zavarba ejtő és megtisztelő” – fogalmazott a díjával kapcsolatban az író.

Évtizedek óta vártak egy áruházra, időkapszulával üzentek Csepelen

Lezajlott az ünnepélyes alapkőletétel Királyerdőn.

Demcsák Zsuzsa a gyerekeivel hagyta el az otthonát: kiderült a szívszorító titok a válásról

Demcsák Zsuzsa igencsak fiatal volt, amikor a televízióban kezdett dolgozni, és a több évtizedes szakmai pályája alatt kemény magánéleti...

Istennek és a megtérésének köszönheti Krisz Rudi gyermeke édesanyját, mégis szakítottak titokban

A korábbi tinibálvány a teljes összeomlás szélén állt, amikor a váratlan csodák mindent megváltoztattak.

Vége téli időszaknak a magyar közútnál, elindultak azok a munkák, amikre minden autós várt

Március 15-én hivatalosan véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, és ezzel kezdetét vette a tavaszi–nyári...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt

A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0