El-selejtező - A Honvéd svéd, a Fehérvár máltai ellenfelet kapott
A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd a svéd Malmővel, a legutóbb bajnoki második MOL Fehérvár FC pedig a máltai Hiberniansszel találkozik a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második körében.
A hétfői, nyoni sorsoláson az is eldőlt, hogy a Honvéd itthon, a Fehérvár pedig idegenben lép pályára szeptember 17-én.
Ebben a fordulóban 92 csapat érdekelt, húsz a bajnoki, 72 - köztük a két magyar - pedig a fő ágon szerepel. Utóbbi esetében az UEFA előzőleg 12 hatcsapatos csoportot alakított ki három kiemelttel és három nem kiemelttel. A csapatokat sorszámozta, majd sorsolással dőlt el, hogy mely sorszámok kerültek párba és mely számmal ellátott együttesek játszhatnak otthon. A MOL Fehérvár kiemelt volt, a Budapest Honvéd nem.
A bajnoki ágon a BL előselejtezőjében, illetve első selejtezős fordulójában kiesett klubokat sorsolták össze.
A párharcok egy - zárt kapus - mérkőzésen dőlnek el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következik, a győztes pedig a selejtező harmadik fordulójába jut.
Az El-selejtező második fordulójának párosítása:
BUDAPEST HONVÉD-Malmö (svéd)
Hibernians (máltai)-MOL FEHÉRVÁR FC
Inter Escaldes (andorrai)-Dundalk (ír)
KuPS (finn)-Slovan Bratislava (szlovák)
Linfield (északír)-Floriana (máltai)
Riga (lett)-Tre Fiori (San Marinó-i)
Djurgarden (svéd)-Europa (gibraltári)
Flora Tallinn (észt)-KR Reykjavík (izlandi)
Sileks (északmacedón)-Drita (koszovói)
Asztana (kazah)-Buducnost Podgorica (montenegrói)
Ararat-Armenia (örmény)-Fola Esch (luxemburgi)
Connah's Quay Nomads (walesi)-Dinamo Tbilisi (georgiai)
Hammarby (svéd)-Lech Poznan (lengyel)
Kaysar Kyzylorda (kazah)-APOEL (ciprusi)
Nömme Kalju (észt)/Mura (szlovén)-AGF Aarhus (dán)
Makkabi Haifa (izraeli)/Zeljeznicar (bosnyák)-Kairat Almaty (kazah)
Lokomotiv Tbiliszi (georgiai)-Dinamo Moszkva (orosz)
Neftcsi (azeri)-Galatasaray (török)
B36 Tórshavn (feröeri)-TNS (walesi)
Coleraine (északír)-Motherwell (skót)
IFK Göteborg (svéd)-Köbenhavn (dán)
Topolya (szerbiai)-FCSB (román)
Teuta (albán)-Granada (spanyol)
OFI Kréta (görög)-Apollon Limasszol (ciprusi)
Progres (luxemburgi)-Willem II (holland)
Viking (norvég)-Aberdeen (skót)
Bala (walesi)-Standard Liege (belga)
Sfintul Gheorghe Suruceni (moldovai)-Partizan Beograd (szerb)
CSZKA Szófia (bolgár)-BATE Boriszov (fehérorosz)
Botosani (román)-Skendija (északmacedón)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár)-Tottenham Hotspur (angol)
Lac (albán) - Hapoel Beer-Sheva (izraeli)
Arisz Szaloniki (görög)-Kolosz Kovalivka (ukrán)
Ventspils (lett)-Rosenborg (norvég)
Riteriai (litván)-Slovan Liberec (cseh)
Lincoln Red Imps (gibraltári)-Glasgow Rangers (skót)
Servette (svájci)-Reims (francia)
Borac Banja Luka (bosnyák)-Rio Ave (portugál)
Renova (északmacedón)-Hajduk Split (horvát)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Zrinjski (bosnyák)
Kukes (albán)-VfL Wolfsburg (német)
DAC (szlovákiai)-Jablonec (cseh)
Piast Gliwice (lengyel)-Hartberg (osztrák)
Osijek (horvát)-Basel (svájci)
Shamrock Rovers (ír)-AC Milan (olasz)
Bodö/Glimt (norvég)-Zalgiris Vilnius (litván)
hírek innen, onnan
Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése
Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási...
Újabb történelmi mélypont: így reagált Kapitány István
A leendő gazdasági és energetikai miniszter a családbarát munkahelyekről, és az emberséges szülészetről írt oldalán.
A maharadzsa feminista lányát Churchill látni sem akarta, hiába volt a királynő a keresztanyja
Az utolsó indai maharadzsa lányaként született 1876-ban, a nőjogok kérlelhetetlen aktivistájaként hunyt el 72 éves korában, 1948-ban,...
Elképesztő pluszbevételhez jutottak az olajcégek az iráni háború kitörése után
György László szerint továbbra is indokolt az extraprofitadó.
Meghalt Georg Baselitz
A festőművész, grafikus és szobrász, a második világháború utáni német képzőművészet egyik legjelentősebb alakja 88 éves volt.
A Lázár János vezette minisztérium egykori munkatársa szerint le kell bontani a jogsértő tihanyi NER-villákat
Bátonyi Péter úgy véli, még nincs késő a hibák korrigálására.
Kétméteres kígyórettenet tekergett egy családi ház udvarán, majd hidegvérrel távozott
Egy közel kétméteres óriáskígyó kúszott be egy baranyai család udvarába. Bár a látványtól még a sokat látott természetjárók...
Radnai Márk szerelmet vallott: fellebbentette a fátylat a magánéletéről
A politika színpadán Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke határozott és magabiztos arcát mutatja, ám a választási győzelem és az embert...
130. születésnapját ünnepelte a Vígszínház – Rudolf Péter bejelentette, milyen előadásokkal készül az új évadra a teátrum
Nagy nap volt a pénteki a Vígszínház életében: pontosan 130 éve nyitotta meg kapuit a népszerű fővárosi teátrum. Az évfordulót a...
„Írd meg az egész világ irodalmának a történetét, határidő jövőre”
Pálfy Esztert, A világirodalom története friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjét a mű népszerűségéről,...
Az autóipar egyik legdrágább folyamata most teljesen átalakul
Képzeljük csak el: egy autógyártó hat hónapon át nem tudja valójában, hogy kereskedői hálózata ténylegesen betartja-e az előírt...
Egyszerre több pasim van, így élünk poliamór viszonyban
Ezek a szabályok működnek számukra a legjobban.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


