Ezt olvasta már?


Éhségsztrájkba kezdett ezerkétszáz palesztin rab izraeli börtönökben

Éhségsztrájkba kezdett mintegy ezerkétszáz, izraeli börtönökben biztonsági megfontolásokból fogva tartott palesztin rab - jelentette az izraeli közszolgálati rádió hétfőn. - Pécsi Napilap -

A sztrájkot a Ciszjordániát kormányzó, mérsékelt Fatah párthoz tartozó, és terrortevékenységért ötszörös életfogytiglanra és még negyven évre ítélt Marván Bargúti, Mahmúd Abbász palesztin elnök lehetséges utódja indította, majd csatlakoztak hozzá a rivális, radikális iszlamista, a Gázai övezetet uraló Hamász szervezethez tartozó rabok is.

Bargúti az izraeli hatóságok engedélye nélkül cikket írt a The New York Times című amerikai újságba, amelyben Izraelt azzal vádolta, hogy hatóságai a szabálytalanságok elfogadtatása érdekében terroristaként bélyegzik meg a palesztin rabokat, és önkényes letartóztatásokat, kínzásokat, továbbá szigorú korlátozásokat hajtanak végre.

Az izraeli börtönhatóság bejelentette, hogy fegyelmi intézkedéseket vezetnek be az éhségsztrájkban részt vevő elítéltekkel szemben. Gilád Erdán belbiztonsági miniszter pedig kijelentette, hogy nem tárgyalnak a rabok képviselőivel.

Rámi Hamdalláh palesztin miniszterelnök és a Hamász gázai vezetői üdvözölték a sztrájkot, amely az étel megtagadását jelenti.

Az izraeli börtönökben 6300 palesztin foglyot - köztük ötvenhét nőt és háromszáz kiskorút - őriznek biztonsági megfontolásokból, a rabok fele a Fatah párthoz tartozik. Az utóbbi másfél évben jelentősen megnőtt a számuk a főként késeléses és gázolásos merényletekkel jelentkező terrorhullám miatt.

A rabok közül mintegy ötszázan jogerős ítélet nélküli, úgynevezett adminisztratív fogságban vannak, akik ellen az izraeli hatóságok állítása szerint azért nem indítanak jogi eljárást, mert a per során kiderülne az ellenük szóló vádakat bizonyító palesztinok személyazonossága, vagyis lelepleződnének az izraeli informátorok.

A Háárec című újság szerint azért április 17-re tűzték ki az éhségsztrájk kezdetét, mert szeretnék befejezni a május végén induló ramadán böjti hónap előtt, ugyanis a nappal böjtölést és táplálkozást csak napnyugta után engedélyező ramadán idején vallási szempontból gondot okozna az éhségsztrájk.

A foglyok két héttel ezelőtt összeállították követeléseik listáját: a bírósági ítélet nélküli fogva tartás és a magánzárkák felszámolását, korábban visszavont jogok visszaadását, valamint minden börtönszárnyban nyilvános telefonkészülék elhelyezését, gyakoribb családi látogatásokat és közös családi fényképezés engedélyezését kérik.

A palesztin biztonsági foglyok családtagjai számára a Palesztin Hatóság minden hónapban fizetést biztosít, amely a rájuk mért büntetés nagyságával növekszik, valamint szabadulásukkor is helyi viszonylatban jelentős pénzösszeget vehetnek át.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lehűléssel és esővel robbant be az ősz az országba

Letarolta a vármegyéket a hidegfront.

Ez a néhány hétköznapi trükk felér egy meditációval – észrevétlenül kikapcsolja az agyad egy fáradtnap után

A modern élet egyik legnagyobb ellensége a krónikus stressz. A tudomány szerint a tartós feszültség emeli a kortizolszintet, ami hosszú...

Usain Bolt jóslata valóra vált: jamaicai trónörökös tarolt Tokióban

A tokiói atlétikai világbajnokság második napján a klasszikus sprintszám, a 100 méter döntői írták a legnagyobb sztorit – és még...

Pályára futó szurkoló miatt állt meg a 13 év után visszatérő dél-angliai derbi

A 13 év után újra megrendezett Southampton - Portsmouth bajnoki derbi nem a színvonalas futball miatt lett emlékezetes. A mérkőzés 38....

Dagad a Madrid botránya: A bírói testület is elismeri, hogy tévedés volt a piros lap

A Real Madrid ugyan győzelmet aratott a Real Sociedad otthonában, de a mérkőzés után a figyelem nem az eredményre, hanem Dean Huijsen...

A nagy Shaqhoz a legnagyobb Corvette illik

A legendás NBA-sztár gyűjteménye most egy új járművel bővült, Chevrolet Corvette Z06 modellel, amely a világ leghosszabb Corvette-je...

„Csókold meg a szám.” – Nótár Mary óriási bejelentést tett

Nem csak a Sztárban sztárra készül a mulatós énekesnő.

Megható videojátékkal állított emléket elhunyt nagymamájának egy fejlesztő

Egy egyszerű, pixeles stílusú videojáték, amiben a játékosok egy idős nagymamáról gondoskodnak, rövid idő alatt meghódította az...

Feltámadt a Simson-kultusz Kelet-Németországban – már a parlamentben vitáznak a motorokról

Az egykori NDK-hoz tartozott Türingia tartomány is, ahol a keletnémet nosztalgia most egy Magyarországon is jól ismert kis mopeddel...

„Kormányváltásra van szükség, oszlassák fel a parlamentet” – Erős üzenet mondott az ismert médiatulajdonos, Elon Musk az angoloknak

Elon Musk az Egyesült Királyság parlamentjének feloszlatását és új választások kiírását követelte, amikor videókapcsolaton...

0

Sport

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest bajnoki derbin

A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele

Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.

Kerkezt 38 perc után lecserélték, a hosszabbításban kerülte el a kudarcot a Liverpool

Műesésért kapott egy sárgát, aztán kétszer is közel járt a kiállításhoz...

0
0

Bulvár

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte

Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.

Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját

A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban

Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.

Sürgős közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon

A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.

Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt

Tartóztattak már le ilyenért mást is.

blogmorzsák

Rémálom túra a piros háromszög úton

„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“

Ablakok a világra

Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?

A Rém rom rejtélye

Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

0