Ezt olvasta már?


Egyre több pénzintézet kínál hiteltermékeket energetikai korszerűsítésre

A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére.

A pénzintézeteknek az MTI kérdésére küldött válaszaiból kiderül, hogy az OTP Banknak és az UniCredit Banknak van már ilyen célú hitele, a CIB Bank fontolgatja a termékpaletta bővítését ebbe az irányba, a K&H pedig augusztus elejétől vezetett be ilyen terméket.

A K&H új zöld hitelének célja a bank tájékoztatása szerint az, hogy csökkenjen az adott lakás energiafelhasználása, az ingatlan legalább BB energetikai besorolási osztályba kerüljön, energiafogyasztási értéke évente legfeljebb 80 kilowattóra legyen négyzetméterenként.

Megjegyezték: a hitel egyaránt igénybe vehető már meglévő ingatlan modernizációjára, felújítására vagy olyan új ingatlan vásárlására, amely megfelel a magasabb energetikai elvárásoknak. A K&H lehetőséget teremt arra, hogy egy szerződésben kapjon hitelt az ügyfél az ingatlan vásárlására és annak felújítására.

A pénzintézet zöld lakáshitel kamata jelenleg megegyezik a mindenkori jelzáloghitel kamatokkal, de a K&H a kölcsönösszeg 1 százalékát, legfeljebb 120 ezer forintot visszatérít a hitelfelvevőnek, és legfeljebb 40 ezer forint erejéig egy energetikai tanúsítvány díját is állja - tájékoztattak.

A hitelprogram összhangban van az MNB által meghirdetett lakáscélú Zöld Tőkekövetelmény-kedvezmény Program feltételeivel - jelezték.

A piacon jelen lévő pénzintézetek közül az OTP Bank az Évnyerő lakáshitel termékén keresztül felújításra és energetikai korszerűsítésre is nyújt fedezetet. A hitelkonstrukciónál az ügyfelek a futamidő első évében, amikor hitelből történik a lakás energiahatékony felújítása, alacsonyabb törlesztőrészletet, csak kamatot fizetnek. A felújítási munka elvégzése után, amikor már az energetikai korszerűsítés hatása érvényesülhet, akkor kell csak elkezdeni a hitel tőketörlesztését.

Az UniCredit Bank több olyan hitelterméket is kínál, amelyeket kifejezetten lakások energetikai megújításához dolgozott ki. Kiemelték a Green kedvezményes kamatozású személyi kölcsönt napelem-telepítésre. Ennél a terméknél figyelembe vették, hogy a napelemek iránti erősödő kereslet miatt a kivitelezések elhúzódhatnak, ezért ügyfeleiknek a hitelszerződés megkötésétől számított hat hónap áll a rendelkezésükre a hitelösszeg lehívására és a törlesztés megkezdésére.

A bank továbbá kínál felújítási személyi kölcsönt hosszú, akár 10 éves futamidővel lakásfelújítási, köztük energetikai korszerűsítési célokra is. A piaci kamatozású felújítási jelzáloghitelüknél amennyiben a felújítás célja a rezsiköltség csökkentése, akkor a bank 0,5 százalékos öko kamatkedvezményt nyújthat.

A bank jelezte, hogy sok pénzintézet mellett náluk is elérhető a gyerekeseknek segítséget nyújtó Kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön: a kormányrendeletben szereplő felhasználási célok között több is van, amelynek megvalósításával a lakás energetikai feltételei javíthatók.

Az Erste Bank dolgozik egy zöld termék kialakításán, a CIB Bank pedig azt közölte, hogy vizsgálja a lehetőségét olyan hiteltermékek bevezetésének, amely kifejezetten a lakások energiakiadásainak csökkentését célozza meg. Jelenleg a pénzintézetek meglévő finanszírozási termékei energetikai korszerűsítésre, felújításra vagy energetikailag korszerű ingatlan vásárlására, építésére is felhasználhatók - hívták fel a figyelmet.

Az MNB pénteken közölte, hogy megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre, egyebek mellett dolgozzanak ki környezeti szempontból is fenntartható hitelezési politikát.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Nem kérünk, követelünk” – komoly tervekkel készülnek a kormánnyal való tárgyalásra Zlati Róberték

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz)...

Az ok, amiért nem rád figyelnek egy társaságban – így változtathatsz rajta

Volt már olyan érzésed, hogy ott ülsz egy társaságban, mondasz valamit, és szinte semmi nem történik? Senki nem reagál igazán, a téma...

„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna” – Először beszélt kamerák előtt Eckü a botrányáról, elárulta, miért vette elő

Eckü, a Hősök rappere az RTL Reggeliben szólalt meg először kamerák előtt a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos...

Már alig lélegzett a sofőr, a rendőrök mentették meg az életét a férfinek Balatonfüreden

A Veszprém vármegyei járőrök egy áruház parkolójában figyeltek fel a férfira, aki nem reagált a megszólításra. A mentők...

Meglepő dolgot mondott a Fideszről a nyíltan kormánypárti Németh Kristóf

Németh Kristóf az RTL Reggeliben beszélt a Fideszhez fűződő viszonyáról a választási vereség után. A színész szerint nem értett...

Te kibírnál fél évet egy szobában? Furcsa trend terjed a japánok között

Egyedül egy szobában, csak éjjel aktívan a képernyő előtt – ez a hikikomori jelensége, mely napjainkban már nemcsak Japánban jellemző,...

Kis kertbe is nagy ízek: fűszerkülönlegességek, amik cserépben is vígan elélnek

A hagyományos menta és citromfű mellett egyre több olyan „hibrid” tulajdonságú növény jelenik meg a hazai kínálatban, amelyek...

Kamikaze az Oktogonnál: az autós előbb áthajtott a piroson, aztán elcsapott egy motorost - videó!

Dermesztő felvételt rögzített egy autós fedélzeti kamerája április 28-án az Oktogonnál, ahol egy sofőr a piroson áthajtva elütött egy...

Accorde: "Sell in May"

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Amundi: Csúcsközelben a részvénypiac, de Hormuz továbbra is szoros

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Közel 300 orosz sportoló bukott meg a gigantikus doppingbotrányban

A sporttörténelem legsikeresebb tisztogatási akciója.

Reagált Kijev az orosz tűzszüneti javaslatra

Ukrajna manipulációnak tartja Oroszország május 9-i tűzszüneti ajánlatát – jelentette ki Andrij Szibiga ukrán külügyminiszter pénteken.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0