Ezt olvasta már?


Egyedülálló műtéti eljárást dolgoztak ki a tüdőbetegek számára Szegeden

A világon egyedülálló, a hagyományos gépi lélegeztetésen alapuló és a spontán légzés mellett végzett tüdőműtétek előnyeit ötvöző eljárást dolgoztak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) sebészeti klinikáján – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.

 

Furák József, a klinika mellkassebészeti osztályának vezetője kifejtette, a széles körben alkalmazott gépi lélegeztetéses tüdőműtétek évtizedek óta úgy zajlanak, hogy az operált tüdőfelet kikapcsolják a légcseréből, a másik oldalon pedig a lélegeztetőgép teszi lehetővé a ventillációt. Ez a módszer azonban jelentős károsodást okoz a tüdő szerkezetében, lényegesen rontja az immunválaszt, illetve gyulladásos válaszreakciókat indít el a szervezetben. Ezeket a komoly károsodásokat és az ezzel járó szövődményeket, valamint a műtét utáni lassabb felépülést szerették volna régóta elkerülni, vagy legalább csökkenteni a szakértők.

 

Erre kiválóan alkalmas a spontán légzéses tüdőműtét, amit Szegeden évek óta sikerrel végeznek, de az eljárás bizonyos társbetegségekkel küzdő pácienseknél nem alkalmazható, széles körű elterjedését pedig akadályozza, hogy a komplikációk esetén szükséges légútbiztosítás csak nehezen és hosszabb idő alatt végezhető el.

 

A főorvos közölte, az új eljárásnál kombinálták a két módszer előnyeit: a spontán légzést a légútba helyezett tubussal biztosítják, amit a köhögési inger kikapcsolása tesz lehetővé a bolygóideg érzéstelenítésével.

 

Szabó Zsolt, az eljárás kidolgozásában részvevő aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos közlése szerint az új módszer már a tüdőműtétre szoruló páciensek 90-95 százalékánál alkalmazható. Az eddig így ellátott csaknem száz beteg átlagos ápolási ideje a korábbi hétről kettő-három napra csökkent. A páciensek a beavatkozást követően néhány órával már teljes értékű fizioterápiás munkát tudnak végezni – fűzte hozzá.

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar vállalat fejleszthet műholdat az Európai Űrügynökség holdprogramjának

Egy csaknem 300 kilogrammos műhold fejlesztése a cél.

Öt ember meghalt, amikor lezuhant egy kisrepülőgép az Egyesült Államokban

A fedélzeten utazók közül mindenki életét veszítette.

Nagyon tetszik a magyar nagykövetnek, hogyan építik újjá az azeriek Hegyi-Karabahot a több mint százezer örmény elűzése után

A leköszönő Orbán-kormány rendszerint Azerbajdzsán pártját fogta a világ legrégebbi keresztény országával, Örményországgal szemben,...

A biztonság néha ijesztőbb, mint a bizonytalanság: ezért kételkedünk gyakran a párkapcsolatainkban

Nemrég egy barátnőmmel beszélgettem egy kávézóban. Hosszan hallgattam, ahogy arról a férfiról mesél, akivel néhány hete találkozgat....

A pék kisütötte, hogyan spóroljon: ötmillió forintnyi áramot lopott

Vádat emeltek egy balatoni pékség tulajdonosa ellen, aki trükkös módszerrel több mint ötmillió forintnyi áramot lopott, míg...

Trump bejelentette, hogy jövő héten megemeli az európai autókra kivetett vámot

25 százalék vonatkozik majd többek között a Magyarországon gyártott autókra is.

Álomszép helyek – köztük türkiz vizű csodák: 10 nyugodt úti cél 2026-ra

2026-ra sokan nem „életre szóló nagy utazást” keresnek, hanem olyan helyeket, amelyek tényleg kikapcsolnak. Lehetőleg repülővel vagy...

Egészségesebb szívvel élnek, akik ezt a házimunkát végzik

Akár hiszed, akár nem, egy kis házimunka csodákra képes!

Kiderült, miért úszta meg az eltiltást az Arsenal sztárja, aki lefejelte Haalandot

A norvég támadó kijelentette, hogy sosem fog színészkedni.

A drogügyi kormánybiztos veszi át Szécsi Zoltán mandátumát a Fidesz-frakcióban

Horváth László távozó drogügyi kormánybiztos veszi át a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán mandátumát, aki a napokban...

Ezért finomabb a más tányérjáról csent krumpli – Tudományos magyarázata van

40%-kal finomabb a hasábburgonya más tányérjáról.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0