Ezt olvasta már?

Kizárták Bangóné Borbély Ildikót az MSZP-ből, Fidesz reakció és érdekességek

A párt rendkívüli ülésen állapította meg a szabálytalanságot, ami után nyomban léptek.


Egy szolnoki garázs tetején látták napozni a párducot, ami lassan egy hónapja kóborol az Alföldön

Vasárnap Szolnok és Újszász között vélték látni azt a fekete párducot, ami lassan egy hónapja kóborol az Alföldön, legutóbb pedig már egy szolnoki garázs tetején vélték felfedezni a vadállatot.


hirdetés

 

 

Az egyik bejelentő Szolnok belvárosában vélte látni a nagymacskát, miközben az épp egy garázs tetején napozott. Ezenkívül több helyen, még a Szolnok közelében lévő Kengyelen is látni vélték az állatot egy utca végében - írja az Index.

 

Szolnokon egyébként szakemberek is vizsgálatot folytattak, de minden esetben csak macskák lábnyomait találták meg, párducét nem. Kardos Roland, a Magyar Magánállatkertek Egyesületének elnöke is kiment nyomokat keresni, tapasztalatairól a Facebookon számolt be.

 

Leopárdra vagy annak fekete színváltozatú egyedére utaló nyomokat, jeleket nem találtam (ami jelen esetben jól látható lett volna, hiszen friss hóval borított a terület), viszont egy békésen egerésző, megtermett házi macska kandúrt igen. Mindezek alapján megnyugtatom a szolnoki lakosságot, hogy nem kóborol nagymacska a Széchenyi-lakótelep szomszédságában

 

– írta, hozzátéve: úgy gondolja, hogy az észlelésekben a hó, a távolság, a rendelkezésre álló technika és sok egyéb tényező megtévesztő hatással volt. Bejegyzése végén azt írta: nem zárják ki, hogy más országrészeken valóban kóborol egy nagymacska, de a szakértők egyelőre szkeptikusak, mivel még nem láttak meggyőző bizonyítékokat, holott ennyi idő alatt ezeknek már mutatkozniuk kellett volna.

 

Forrás:

index.hu







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Szabó Tímea ezt tette vasárnap

Családjával töltötte a napot a Párbeszéd társelnöke.

Tűz ütött ki egy kameruni night klubban, sok a halott

Legkevesebb 16 áldozata van a tragédiának, nyolc súlyos sérültet kórházban ápolnak.

A fiatalokat is veszélyezteti: a porckopás

Ha hosszú kihagyás után hirtelen vágunk bele egy újfajta edzésbe, az ízületeink könnyen megsérülhetnek. Hogyan kerülhetjük el a...

"Az új levelezési címem” - Kiderült, hova költözött Csuti a szakítás után

Sok időt fordít magára, miután különváltak a feleségével.

Megszólaltak a szakértők: ez várhat a világra az omikron tombolása után

Hamarosan véget érhet a koronavírus okozta világjárvány egyes szakértők szerint, akik úgy vélik, nyárra sokat javulhat a...

„Behívattak az agresszív szemöldököm miatt” Elképesztő munkahelyi panasz-történetek

Téged is szúrtak már le a munkahelyen valami elképesztően banális dolog miatt? Az alábbi tíz esetben pontosan ez történt.

Két telitalálatos is volt a hatos lottón - nyerőszámok, nyeremények

A Szerencsejáték Zrt. közzétette 3. héten megtartott hatos lottó számsorsolás eredményét.

Befagyhat a Balaton is a jövő héten, akár -17 fokig is lehűlhet éjszaka

Hét közepétől kicsit enyhül az idő, de eső, ónos eső, havazás és szél is várható.

Horváth Gréta édesanyja megható kommentet írt: „Örülök, hogy az édesanyád lehetek”

Az influenszer megmutatta, hogyan néz ki a szakítás után. A fotójához rengeteg dicséretet és biztatást kapott.

Kásler szerint újra kell szervezni a sürgősségi ellátást a fővárosban

A legfontosabb feladat a betegek biztonságba helyezése után a budapesti sürgősségi ellátás újraszervezése és a rekonstrukció azonnali...

Letarolta az iskolákat az omikron, egyre több helyen állnak át az online oktatásra

Horvátországban napról napra egyre rosszabb a helyzet, megállíthatatlanul terjed az omikron. A szomszédos országban már az iskolákat is...

Ketten is elvitték a hatoslottó főnyereményét, 60 millió forintot vihettek haza!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

Sport

Itt a kézilabda Európa-bajnokság eddigi messze legnagyobb meglepetése

Az indiszponáltan játszó olimpiai bajnok nem tudott mit kezdeni a hozzá hasonlóan koronavírus-sújtotta ellenfelével.

Senki sem gondolta, hogy így ér véget a UFC nehézsúlyú vb-meccse

Francis Ngannou úgy védte meg a világbajnoki címét, ahogy senki sem gondolta, a földharcot erőltetve, pontozással.

A holland kézilabdahős a munkából repült megnyerni az Eb-meccset, de azért a laptopot is hozta Pestre

A holland kapus pénteken elkéredzkedett a munkahelyéről, mert be kellett ugrania a kézilabda Európa-bajnokságra – aztán ő nyerte meg a meccset a középdöntőben.

Épp az Australian Opent kommentálta, amikor megváltak Köves Gábortól, a legsikeresebb magyar férfi teniszválog...

Köves Gábornak lejárt a szerződése. Fucsovics Márton volt edzője, az új teniszszövetségben szakmai igazgatói szerepet vállaló Sávolt Attila javaslatára nem hosszabbítottak azzal a kapitánnyal, aki a magyar tenisz

A világbajnok nyerte a két kézilabdanemzet rangadóját az Európa-bajnokságon

Fantasztikus hangulatot teremtettek a horvát szurkolók az emberfelettit védekező csapatuk számára, de ez is kevés volt nekik a sikerhez.

Koronavírusos a kézi-Eb góllövőlistáját nagy fölénnyel vezető játékos

11 góllal dobott többet az első öt meccsén, mint bárki más a mezőnyben, kiesése hatalmas veszteség lesz csapatának.

Tudják, kiről nevezték e a Tibi csokit? És hogy mi köze van a Népstadionnak a Sportszelethez? Most kiderül: ím...

A csokigyáros tényleg a saját unokájáról nevezte el a Tibi csokit? Tényleg a Népstadion megnyitójára készítették a Sportszeletet? Tényleg olyan sikeres volt egykor a Túró Rudi, hogy még hamisították is? Titkok

A 90. percben még vesztésre állt a címvédő Atlético Madrid, mégis nyerni tudott - videó

Diego Simeone együttese a ráadásban fordított a Valencia ellen.

Visszatalált a győzelem útjára a világ leggazdagabb klubja – videó

Rutinos klasszisa, Jonjo Shelvey szerezte a három pontot érő találatot a Szarkáknak.

Megmutatta horrorsérülését a Manchester City sztárja - kép

A bíró szerint nem történt szabálytalanság.

Megvédte világbajnoki címét a világ legnagyobb ütőerejű ketrecharcosa

A KO-király ezúttal nem a szokásos módon nyert.

0

Bulvár

Görbicz Anita csillogó estélyi ruhában: fel sem ismerni az egykori kézilabdázót

Görbicz Anita már visszavonult, így elég ritkán lehet látni, pláne nem ennyire nőies ruhában, ragyogó sminkkel.

Márki-Zay Péter: Arra is fel vagyunk készülve, hogy vezetőszáron visznek majd el ellenzéki jelölteket

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével arról beszélgettünk, miért indult be ilyen nehezen a hatpárti kampány, mire számíthatunk tőlük a választásig hátralévő 2 és fél hónapban, és mit várnak ők a Fidesztő

Budapest egyik leggyönyörűbb, de alig ismert lépcsőháza elrejtve vár

Pipa utca, Ferencváros határa, a nagy Vásárcsarnok közvetlen szomszédja. Évek óta tudom, itt, a 6-os szám falai mögött rejtőzik Budapest egyik legszebb lépcsőháza, de még nem láttam soha. És hiába a szebbnél sz

Már 17 éves Deustch Anita és Kinizsi Ottó idősebbik lánya: Emmával közös képet posztoltak

A Barátok közt álompárjának nagyobbik lánya már 17 éves, édes családi fotóval köszöntötték a születésnapost.

Valaki az én fotómmal regisztrált társkeresőre, amikor ráírtam, nem hittem el a választ

A sztori, mikor megismerkedek magammal a társkeresőn egy kamu profil segítségével...

Orbán Viktor rövidre zárta a vitát a kínai vakcinával kapcsolatosan

Orbán Viktor többek között a kínai vakcinát ért kritikákra is reagált az interjújában, egyértelművé téve a dolgot, miután a WHO is jóváhagyta a Sinopharm használatát, ami sok ember életét mentette meg.

Mi a becsinált leves, és mit jelent az angyalbögyörő? Kvíz a mókás nevű ételekről

Ezeket az ételneveket talán már hallhattad, de tudod is, mit jelentenek?

Két évtizedig őrjöngve aratott a halál Magyarország legfélelmetesebb gyilkossági ügyében

Az első világháború poklából hazatérő tiszazugi férfiak nem sejthették, hogy otthon a csatatereket szétszaggató vasnál is halálosabb ellenség várja őket: saját asszonyaik. A nagyrévi angyalcsinálók közel hús

Ebből az ásványi anyagból egyél többet, ha magas a vérnyomásod - Nem elegendő a sófogyasztás csökkentése

A káliumban gazdag táplálékok segíthetnek a vérnyomás csökkentésében.

blogmorzsák

Nagy emberek fiatalkori fényképei

A következő fotókon szereplő emberek többsége a kattintás pillanatában valószínűleg még csak nem is sejthette, hogy később mégis milyen hatása lesz a történelemre.

Műanyag munkagépek

Aprócska műanyag munkagépek a múltból, amelyek sok gyereknek szereztek örömet.

Gyöngytyúkba töltött piláf

Izgalmas technika: a gyöngytyúkos rizses húst visszatöltjük a saját bőrébe, majd megsütjük.

Minden idők legerősebb maratonja?

Muta öröme csak pár pillanatig tartott.

Őrült módon fegyverkezik Afrika új generációs eszközökkel

Legutóbb török drónok hoztak fordulatot az etióp polgárháborúba.

Zuhannak a kriptók, most mi lesz?

A most tapasztaltnál is nagyobb infláció lesz és azt, ha kiengedtél a palackból, sokkal nehezebb megfékezni, mint gondoljuk.

Komlót az otthonokba!

Ha nem szeretnénk nagyipari komlótermesztők lenni, elég egyetlen komló otthonra.

Ők a magyar sportolók legnagyobb ellenségei

Szurkolók, újságírók, közvélemény és a többiek.

Rendhagyó finomfőzelék, ami után a lábast is kitunkolod

Érdemes újragondolni a régi menzás ételeket.

A hét fejleményei: arccal a lenntartható Budapest felé

Gellérthegyi vécédeszka, rakparti villamos, időalapú jegy: ezen a héten sem kerültünk közelebb a fenntartható városi közlekedéshez.

Két vádlott és egy gyanúsított biztosítja a NER kétharmadát

Erre a rendszerváltozást követő­en még soha nem volt példa.

7 trükk az esésveszély csökkentésére

Ezekre figyelj, hogy megelőzd a súlyos következményeket!

0