Ezt olvasta már?


Egy évtizedre rács mögé kerülhet a Samsung vezére

Gyakorlatilag március óta húzódik a dél-koreai korrupciós botrányba keveredett Jay Y. Lee ügye, és még most sem sikerült ítéletet hozni az ügyben.

Korábban öt év börtönre ítélték az alelnököt, az ítélet ellen fellebbeztek, a bíróság azonban szigorúbb, 12 éves büntetést ítélne meg. Ráadásul a botrányban érintett – és azóta a hivatalából eltávolított – dél-koreai ex-miniszterelnök, Pak Kunhje szintén továbbra is előzetesben vár a saját ítéletére. De mi vezetett idáig?

Jay Y. Lee, a Samsung alelnöke újságírók körében a 2017.01.12-i kihallgatása előtt. Fotó:MTI/EPA/Getty/Csun Szung Dzsun/pool


Lee-t egyebek mellett korrupcióval, megvesztegetéssel és sikkasztással vádolták, mindamellett, hogy a Samsung pénzt mosott és adományokat fogadott el az azóta felfüggesztett dél-koreai miniszterelnöktől, Pak Kunhjetől. Lee gyakorlatilag az utolsó leheletéig tagadta az ellene felhozott vádakat, meglátása szerint sem bizonyíték, sem megfelelő tanúvallomása sem volt a bíróságnak arra, hogy bebizonyítsák az álláspontjukat.

 

A Reuters cikke szerint azóta sem sikerült ítéletet hozni a 49 éves üzletemberrel szemben, noha a bíróság bűnösnek mondta ki korábban is, és öt év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki. A fellebbezés miatt azonban Lee egészen a mai napig nem került rács mögé - legalábbis hivatalosan, azóta is előzetesben várja az ítéletet - az ügyészség azonban ennél súlyosabb, 12 éves börtönbüntetést próbál kiharcolni. Lee február óta van előzetes letartóztatásban, négy társával egyetemben, akiket szintén korrupciós váddal fogtak el.

 

Börtönből is lehet céget irányítani

 

Egészen mostanáig – a dél-koreai törvényeknek köszönhetően – a cég alelnöke igénye szerint szabadon, időkorlát nélkül fogadhatta az ügyvédjeit hétfőtől szombatig, munkaidőben. Lee a végsőkig tagadta az ellene felhozott vádakat. Emellett mint minden előzetesben fogvatartottnak, a Samsung alelnökének is napi fél óra (vagy havi 12 óra) látogatóidő járt, ennyi pedig bőségesen elég arra, hogy egyeztessen a cég leányvállalatainak vezetőivel, egyebek mellett képes hívásokat fogadni és hivatalos dokumentumokat is ellenőrizni.

 

Mint korábban írtuk, a Samsung ugyanakkor hivatalosan sosem erősítette meg ezeket a találkozókat, továbbá azt sem kívánták kommentálni, milyen szinten maradt az irányítás az alelnök kezében. Bár a cég megerősítette, hogy a jogi képviselők rendszeresen találkoznak Lee-vel, részletekbe nem bocsátkoztak. Bennfentes információk szerint Lee nem a napi ügyekért volt felelős, sokkal inkább a vállalatot érintő új beruházások és strukturális átalakítások fő döntéshozójaként működött.

 

Rács mögött a dél-koreai államfő is

 

Ahogy arról már korábban írtunk, szövevényes korrupciós botrány robbant ki Dél-Koreában, aminek következtében a korábbi államfőt, Park Geun-hye-t előbb felfüggesztették, majd teljesen el is távolították a posztjáról. A politikusnő letartóztatása óta előzetesben várja az ítélethirdetést, amennyiben elítélik, úgy akár 10 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat, magánzárkában. Az ügy március óta húzódik. A politikusnő eltávolítását követelő tüntetések véres harcba torkollottak, kettő ember meg is halt az ítélethirdetést követően,







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

És akkor búcsút int a nyár: az egész országra riasztást adtak ki, zivatar, vihar, 20 fok alatti hőmérséklet lesz egész vasárnap

Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Találtunk néhány tízéves fotót Köllő Babettről: alig ismertünk rá

Egy évvel a Feleségek luxuskivitelben első szezonja előtt Köllő Babett még egészen másképp festett, mint ahogy megszokhattuk.

Kínának kezd elege lenni – komoly figyelmeztetést küldött

A kínai hadsereg vasárnap, szeptember 14-én közölte, hogy „rutinszerű” járőrözést hajtott végre a Dél-kínai-tengeren, és...

Rangsorolták a legszebb magyar kilátóhelyeket

A Kékestetőnek és a Balaton ikonikus panorámapontjának sem sikerült megelőznie a Dunakanyarban található Prédikálószéket a legszebb...

A hálapénz kivezetése után a magánszférában pótolják a kieső jövedelmet az orvosok

A magánszektorban próbálják pótolni a hálapénz eltörlése után kiesett bevételeiket az orvosok, emiatt nincs elég szakember az állami...

Új autópályát adnak át, nagy könnyebbség ez a magyar autósoknak

Hosszú várakozás után a jövő hét végén hivatalosan is összekötik a magyar M80-as gyorsforgalmi utat az osztrák S7-es autópályával,...

Fordulat gázfronton – új korszak kezdődik Magyarországon?

Magyarország tíz évre szóló gázszerződést írt alá a Shell-lel, amely 2026-tól évente 200 millió köbméter földgázt biztosít...

5 dolog, amivel minden nap romboljuk a saját intelligenciánkat

Az „intelligencia” nem csupán egy IQ-szám – inkább azt méri, mit tudunk kihozni magunkból a valós életben, azaz mennyi a gyakorlati,...

Kiabálják az orvosok! Ez a világ legmérgezőbb étele, mégis kilószámra esszük

Az egészséges életmód hívei gyakran hangsúlyozzák, hogy oda kell figyelni arra, mit viszünk be a szervezetünkbe. A legfrissebb orvosi...

0

Sport

Káosz és harc Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó

A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Piros Zsombor átvette Marozsán Fábián helyét, tiltakoztak az osztrákok

Újra kiválóan játszott a Davis-kupában Piros Zsombor.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

7 alattomos jel, hogy a szervezeted rejtett gyulladással küzd

Az emberi test bonyolult rendszere sokszor különféle jelekkel kommunikál velünk, ha valami nincs rendben. Egy ilyen rejtett kommunikációs mód lehet, hogy az immunrendszerünk harcot folytat egy „láthatatlan” gyulladá

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?

A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ezek lehetnek a lelki okai, ha valaki gyűjtögető, és tele van a háza régi tárgyakkal

A gyűjtögetés jelensége nem csak azért érdekes, mert sokakat érint, hanem mert közvetlenül rávilágíthat a háttérben húzódó mélyebb lelki folyamatokra. A gyűjtögetés elméletileg és gyakorlati szinten is komol

blogmorzsák

Amikor Alain Delon két bombanőnél bujkált

A legendás francia film, amelynek kapcsán Jane Fonda 60 évvel később szexuális zaklatás vádjával állt elő.

Extrém sport és szerelem

Kiderült, Yarros nem csak katonákról és sárkánylovasokról is. Itt van tőle egy new adult szerelmes, Lessünk bele?

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

Insane: 20 éves a King Of Fools

Jövő pénteken jubileumi koncert Budapesten!

„Milyen szép a Tisza – beleköpök”

Itt a Muzsik és Volkova visszatérő dala!

0