Ezt olvasta már?


Egy évig tarthat a védettség Covid-19 után

Észak-olaszországi betegek hosszú távú adatainak elemzése szerint nagyon ritka az újrafertőződés az új koronavírus okozta Covid-19-ből való felépülés után, és az egykori betegek hosszan tartó védettséget élveznek.

"A természetes védettség a SARS-CoV-2 vírusfertőzéstől úgy tűnik legalább egy évig tart, ami hasonló az oltóanyagkutatásokban jelentett védettséghez" - közölte a magentai Fornaroli Kórház orvosa, Nicola Mumoli vezette kutatócsoport az Amerikai Orvostársaság (JAMA) Internal Medicine című folyóiratában közzétett tanulmányban, amelynek eredményei több mint 15 ezer ember egészségügyi adatain alapulnak.

A bíztató eredmények ellenére fontos, hogy a Covid-19-en átesett embereket is beoltsák - írták szakemberek a tanulmányhoz mellékelt szerkesztőségi cikkben.

"Először is, nem tudjuk, meddig tart a természetes immunitás. És az sem világos, hogy a betegségen alapuló immunitás véd-e az új koronavírus új variánsai ellen. És szélesebb körű társadalmi előnyei is vannak annak, ha mindenki beoltanak" - írta Mitchael Katz, a New York-i állami kórházakat és klinikákat működtető társaság szakembere.

"A közösségi (nyáj) immunitás elérése természetes fertőzés által egy hosszú és fájdalmas folyamat, és a történelemben csak egyetlen emberi betegséget, a himlőt sikerült oltás és nem természetes fertőzés által kiírtani" - tette hozzá.

Az olasz tanulmányban az újrafertőződést úgy határozták meg, mint új fertőzés megjelenése legalább 90 nappal az "első fertőzés teljes felszívódása után".

Mumoli kutatócsoportja az új fertőződéseket kutatta 15 ezer lombardiai lakos körében PCR-tesztek végzésével 2020 eleje és 2021 februárja között.

Mintegy 13 ezer embernek lett negatív az első Covid-19 tesztje, 1579-nek pozitív. Körülbelül éven belül azon vizsgáltak közül, akiknek soha nem volt pozitív a tesztje, 3,9 százalék lett koronavírus-fertőzött. Ellenben a Covid-19-en átesetteknek csupán 0,31 százaléka - öt ember - fertőződött meg másodszor is.

Az ötből négy beteg vagy kórházban dolgozott, vagy kórházi kezelésre szorult, ami azt jeleni, hogy nagy volt esetükben a vírusfertőzés kockázata. Az öt közül csupán egy lett olyan súlyos beteg, hogy kórházban kelljen ápolni - írták a kutatók a tanulmányban.

Azt is kimutatták, hogy több újrafertőződés jelent meg hosszú idő elteltével: az első fertőzés és az újrafertőzés közötti átlag időszak 230 nap volt - mutatták ki a kutatók.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tönkreteheti a latopodat egy egyszerű mobiltöltő

Bizonyos esetekben a mobil USB-C töltővel is tölthető a laptop, de a teljesítmény kulcsfontosságú.

A Netflix új királya nem az, akire elsőre gondolnál

A Virgin River nyolcadik évados berendeléssel Netflix-rekordot döntött 2025-ben.

15 órán át menekült a rendőrök elől egy lopott Lamborghinivel, a vége nem volt szép

Elképesztő autós üldözés Ausztráliában: egy 16 éves fiú lopott Lamborghinivel menekült a rendőrök elől, mielőtt balesetet szenvedett...

Figyelmeztet a szakértő: 17:55-kor húzd be a függönyt és ereszd le a redőnyöket

Egy apró esti szokás sokkal többet számíthat, mint elsőre gondolnád. Sokan csak később veszik észre, hogy ezzel a lépéssel a...

Az étel szaga 10 perc alatt eltűnik a lakásodból anélkül, hogy ki kellene nyitnod az ablakot: Egy trükk, amit a szakácsok nap mint nap használnak az éttermekben

Ezzel az egyszerű trükkel akár 10–15 perc alatt is frissebb lehet a levegő a lakásban, anélkül, hogy vegyszereket kellene használni vagy...

Jó hír az idei nyugdíj előtt állóknak: 9 százalékkal is emelkedhet

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a nyugdíjszámítás során alkalmazandó valorizációs szorzószámok 9 százalékos emeléséről...

Nagy nyugdíjfordulatot sürgetnek: több ponton is átalakítanák a rendszert

Haladéktalan javítást sürgetnek az idősek életminőségében, és ehhez egy átfogó szakmai javaslatcsomag is elkészült. A Nyugdíjas...

Bebizonyította ez a friss tanulmány: itt a növény, amely gyógyíthatja a rákot

Egy friss japán tanulmány szerint a sztívia – amelyet legtöbben természetes édesítőszerként ismernek – ígéretes lehet a...

Szalai Attila fejese után elképesztő öngólt hozott össze a kapus – videó

Az ismét formába lendülő magyar válogatott védő ezúttal is végig a pályán volt új csapatában.

Egy gyógyvizes fürdő, amelynek lelke van: 40 éves lesz idén az albertirsai strand

Idén ünnepli megnyitásának 40. évfordulóját az Albertirsai Gyógyvizű Fürdő. Annak idején társadalmi összefogással épült meg a...

Súlyos kéréssel fordult Donald Trump a keleti szuperhatalomhoz

Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0