Ezt olvasta már?


Egy év alatt 17 százalékkal nőtt az elütött nagyvadak száma

Tavaly közel 7500 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 17 százalékkal meghaladja az egy évvel korábban regisztráltat - tájékoztatta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-t.

A közleményükben kiemelték, hogy az elmúlt hetekben ismét megnőttek a vadbalesetek, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó viselkedésével.

A károk megelőzése érdekében az őszi időszakban indokolt a fokozott elővigyázatosság - figyelmeztettek.

Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a károk átlagos értéke eléri a milliós szintet, így kiemelt szerep jut a megfelelő biztosítási fedezetnek. Ez olyan casco-szerződés lehet, amely kiterjed a töréskárra, ezen kívül több biztosítónál is köthető a kötelező biztosítás mellé kiegészítő vadkárbiztosítás - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra: maga a kötelező biztosítás nem nyújt védelmet a saját kárra, mivel az baleset okozásakor csupán az érintett vétlen károsultaknak térít.

A FBAMSZ jelezte, hogy Magyarországon a gépjárműveknek csupán ötöde rendelkezik casco-védelemmel: az MNB adatai szerint 2022 második negyedévében valamivel több mint egymillió gépjárműnek volt ilyen biztosítása. Ezeknek a casco-biztosításoknak egy része ráadásul csupán részkockázatokra - például lopáskárra terjed ki - hangsúlyozták.

A szövetség rámutatott: a nagyvadak közül a legtöbb esetben őzzel ütköznek gépjárművek, tavaly több mint 5800 ilyen esetet rögzítettek a vadgazdálkodási adattárban. Ezen felül közel 1200 szarvast és 430 vaddisznót ütöttek el a járművek. Apróvaddal - nyúl, fácán, fogoly - további több mint 10 ezer balesetet regisztráltak.

Vadbaleset esetén a rendőrség mellett értesíteni kell az illetékes vadásztársaságot is, a sérült vadat nem szabad megközelíteni, az elpusztult állat tetemének elvitele pedig lopásnak minősül - idézték fel a közleményben.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez az étrend lassítja az agy öregedését: 70 felett különösen ajánlott a kutatók szerint

Ahogy idősödünk, egyre fontosabbá válik, hogy ne csak testünkre, hanem szellemi frissességünkre is odafigyeljünk. A kutatók szerint az...

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

Visszatér a Trónok harca egyik ‘leggyűlöltebb’ karakterét játszott színész

A televíziós folytatások és újraindítások korában egy újabb nagyszabású projekt érkezik, ugyanis 2026-ban mutatják be a Tall Tales and...

Időjárás szeptember 14.: Jön az erős lehűlés és szél

2025. szeptember 14-én Magyarországon a mai időjárás mérsékelten hűvös, változóan felhős, csapadékmentes lesz. A nappali...

Egy napra nagyon ősz lesz

Kiadós eső jön.

Kvíz: mennyire emlékszel a Megasztár eddigi évadaira?

2025-ben már a nyolcadik évadánál jár a TV2 tehetségkutatója, amelynek számos híres énekes köszönheti karrierje beindulását. Most...

0

Sport

Káosz és harc Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó

A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Már adta az interjúkat a spanyol gyalogló hölgy, amikor az ezüstérmes még célba sem ért

A férfiaknál a kanadai Evan Dunfee győzött drámai küzdelemben.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

Tanácsot kér Marco Rossi: ki legyen a csatár?

Marco Rossi a két szeptemberi világbajnoki selejtező után összegzett.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

0
0

Bulvár

Megkérdezte egy nyugdíjas a postást az élelmiszer-utalványról, megdöbbentő választ kapott

Sok nyugdíjas már el is kezdte elkölteni az élelmiszer-utalványt, de a többség még vár arra, hogy kézhez kapja.

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

Alkoholfüggőségéről vallott a magyar politikus: Minden nap munka a józanság

Berg Dániel, a Momentum politikusa a Magyar Hang Mindenki függő című műsorában nyíltan beszélt alkoholproblémájáról.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

7 alattomos jel, hogy a szervezeted rejtett gyulladással küzd

Az emberi test bonyolult rendszere sokszor különféle jelekkel kommunikál velünk, ha valami nincs rendben. Egy ilyen rejtett kommunikációs mód lehet, hogy az immunrendszerünk harcot folytat egy „láthatatlan” gyulladá

A 80-as évek legendás magyar zenésze volt, most 24 órás ápolásra szorul: barátai felé se néznek

Lerch István összesen 38 hónapot töltött kórházban, felesége el sem mozdul mellőle.

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Szexre ment át a másik műtőbe a doki, miközben altatásban feküdt a beteg

A 44 éves pakisztáni származású családapa azt állítja, a gyereke születése miatti stressz vitte rossz útra. Az aktust egy kolléga zavarta meg, aki teljesen ledöbbent.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Három szlovák férfi elrabolt, bedrogozott és megerőszakolt egy 12 éves kislányt Angliában

Az elkövetőket összesen több, mint 50 év börtönre ítélték.

blogmorzsák

Amikor Alain Delon két bombanőnél bujkált

A legendás francia film, amelynek kapcsán Jane Fonda 60 évvel később szexuális zaklatás vádjával állt elő.

Extrém sport és szerelem

Kiderült, Yarros nem csak katonákról és sárkánylovasokról is. Itt van tőle egy new adult szerelmes, Lessünk bele?

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

Insane: 20 éves a King Of Fools

Jövő pénteken jubileumi koncert Budapesten!

„Milyen szép a Tisza – beleköpök”

Itt a Muzsik és Volkova visszatérő dala!

0