Ezt olvasta már?


Eddig 133 vendéglátós jelezte az országban, hogy kinyit február 1-én, mert nem bírják tovább

Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, megérti a vendéglátósok helyzetét, mégis türelmet kér tőlük. A Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont megígérte, hogy a lazításokat a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozások enyhítésével kezdik majd.


hirdetés

Ez legkorábban márciusban történhet meg, ugyanis addig hosszabbította meg a kormány a korlátozásokat. Csak akkor lehet lazítani a szabályokon – közölték, ha jelentősen csökken a fertőzöttek száma, vagy lesz annyi vakcina, hogy tömegesen lehessen oltani a lakosságot – írja az Index azzal kapcsolatban, hogy sok vendéglátós tömege nyitást szervez egy akció keretében.

 

Eddig 133 vendéglátós jelezte az országban, hogy kinyit február 1-én, mert nem bírják tovább.

Egy évre is eltilthatják a szabályszegőket

 

Szigorúbb büntetésre számíthatnak a vendéglátósok, ha megszegik a korlátozó intézkedéseket, és ennek ellenére az elviteles nyitvatartáson túl helyben fogyasztásra is kinyitnak – ez derül ki a szombat éjjel megjelent Magyar Közlöny legfrissebb számából – írja a lap.

 

HA VALAKI HELYBEN FOGYASZTÁSRA KINYITNÁ AZ ÜZLETÉT, ÉS ERRŐL A RENDŐRSÉG TUDOMÁST SZEREZ, AZ ÜZLETET HAT HÓNAPRA IDEIGLENESEN BEZÁRATJA. HA AZ ÜZEMELTETŐ ENNEK ELLENÉRE ÚJRA KINYIT, EGY ÉVRE ZÁRATJÁK BE. RÁADÁSUL MINDKÉT ESETBEN UGYANARRA AZ IDŐTARTAMRA A TELJES VENDÉGLÁTÓI TEVÉKENYSÉGTŐL IS ELTILTJÁK, MÁS CÉGEI SEM FOGLALKOZHATNAK VENDÉGLÁTÁSSAL FÉL VAGY EGY ÉVIG.

 

– szól a rendelet.

 

Eddig százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírság kiszabására volt lehetőség, valamint 1 naptól legfeljebb 1 évig tartó ideiglenes bezáratásra.

 

Tovább szigorította az Orbán-kormány azt is, hogy a kötelezettségszegés megállapítása és a büntetés kiszabása után a vendéglátóegység vezetője vagy az éttermet működtető cég tagja személyesen vagy más cég tagjaként nem végezhet vendéglátói tevékenységet. Ha a tiltás ellenére ezt mégis megteszi, és a rendőrség erről értesül, akkor

 

AZ ÜZEMELTETŐT EGYMILLIÓTÓL ÖTMILLIÓ FORINTIG TERJEDŐ BÍRSÁGRA BÜNTETHETIK.

 

Szinte könyörög a pécsi Fidesz

 

Bár a vendéglátipari szakma egyik legfontosabb, és elismert pécsi szakembere sem támogatja az “erőszakos nyitást”, az elmúlt napokban komolyan megmozdult a politikának az egyik fele azért, hogy minél több vendéglátós a tiltás ellenére nyisson ki február elsején.

 

A pécsi Fidesz közleményben szólalt meg a témában, azt kérve “a pécsi baloldaltól, hogy hagyja abba az emberi életekkel való játékot, és a pécsi vállalkozók zaklatását“.

 

Ebben azt írják egyebek mellett, hogy

 

Tisztelettel arra szeretnénk kérni a pécsi baloldalt – politikusait és aktivistáit is -, hogy fejezzék be az uszítást, fejezzék be az emberi életekkel való felelőtlen játszadozást és ne zaklassák a pécsi vállalkozókat, ne próbálják őket belekényszeríteni politikai játszmákba és rossz döntésekbe

 

Az egész világ, köztük Magyarország és a pécsi emberek is versenyt futnak az idővel; a védekezés nem könnyű, embert próbáló feladat és mindenkit próbára is tesz.

 

Ebben a helyzetben több mint felelőtlenség arra bíztatni pécsi vendéglátóipari vállalkozókat és a pécsieket, hogy szegjék meg a törvényt, veszélyeztessék maguk, munkatársaik és a pécsiek életét; és tegyék kockára a biztonságukat. Tisztelettel kérjük ezért a pécsi baloldalt, hogy ne lázításra, hanem a járvány elleni harcra fordítsák energiáikat és a rendelkezésre álló erőforrásaikat.

 

A járvány nem lehet politikai fegyver; nem lehet politikai ügy, az emberéletek ugyanis mindennél fontosabbak – közölték.

Pécs Aktuál







0
0

hírek innen, onnan

Drónpilótává képezték a somogyi polgárőröket

Drónpilóta oktatást és kezelői vizsgát tartott szombaton a somogyi polgárőrszövetség. Tíz egyesületből összesen huszonheten vettek...

Csúnyán rájár a rúd Shakirára a szakítás óta, újabb adócsalással vádolják Spanyolországban

Újabb adócsalással vádolta meg Shakirát az ügyészség Spanyolországban - közölte az EFE spanyol hírügynökség kedden.

Majka szája is tátva maradt: a színpad fölé reptetett egy nőt az illuzionista

Kiss V. Balázs fellépések ezrén van túl, de a mindig is vágyott rá, hogy egy nagy fesztivál főszínpadán léphessen fel. Idén nyáron...

Borzalmas katasztrófa történt egy iraki esküvőn

Tűz ütött ki egy esküvői mulatságon az észak-iraki Ninive tartományban, legalább 114-en meghaltak, több mint 150-en megsérültek -...

Ezekkel a trükkökkel nagyobbnak tűnhet a hálószobád

A hálószobánk az otthonunk egyik legfontosabb része, hiszen sokan itt töltjük a pihenésre és feltöltődésre szánt időnk legnagyobb...

Így előzd meg a tipikus tetőproblémákat

A tető a ház egyik legfontosabb része, amelyre sokszor nem is gondolunk, amíg problémák nem merülnek fel. Azonban a tető hibái idővel...

Mindenki szereti, ma ünnepeljük a világnapját

Szeptember 27-én ünnepeljük a turizmus világnapját.

Becsapós a szeptemberi nyár, ez a veszély fenyeget minket

Reggel ősz, délután nyár. Csak a szokásos, így szeptember végén.

Hú, ezt nagyon elbasztam – bekapcsolt mikrofonba szűrődött bele a momentumos elnök értékelése

Gelencsér Ferenc hétfői, parlamenti felszólalása után kommentálta így a teljesítményét.

Kim és Khloé Kardashiant is azzal gyanúsítják, hogy szúrják magukat

Az Atkins, a paleo és a keto után új fogalom került be a fogyókúrás szótárba: az Ozempic. Ez a kifejezés azonban nem egy étrendet, hanem...

Lecsaptak Budán a rendőrök – ömlött a bírság

A rendőrök 100 gyorshajtót és 31 ittas vezetőt szűrtek ki az összes budai kerületet érintő éjszakai ellenőrzésen.

Neonáci "kongresszus" Sopronban - keményen üzent a polgármester

A Der Standard májusban számolt be arról, hogy ausztriai neonáci csoportok októberben Sopronban találkozót szerveznek. A város...

0

Sport

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló

Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.

Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére

A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.

Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát

Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.

Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt

Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.

Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét

A mérkőzést november 16-án rendezik meg.

Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek

Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez

Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.

Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat

Egymás után távoznak a fontos emberek.

Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló

Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.

Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége

Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá

0

Bulvár

Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát

„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.

Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba

A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.

Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra

A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.

A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt

Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.

Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja

A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.

Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint

A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.

Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét

Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő

Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön

Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.

Gyászol a magyar fitneszvilág: szelfizés után zuhant a mélybe Zsuzsi - Fotók

A Naphire.hu információi szerint hétfőn, Jordániában egy szikláról zuhant a mélybe az ismer magyar fitnesztréner.

blogmorzsák

Stadiontűz, győzelem napja és Szerelmesfilm

Időkapszula: ezek történtek 1985 májusának közepén hazánkban és a nagyvilágban.

A falakat megtanítani beszélni

A Fülke projekt arra tesz kísérletet, hogy a város három eddig üres szoborfülkéjével felidézze a hely történetét.

"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"

A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.

0