EU-biztos: a pénzügyi szektornak az éghajlatváltozás elleni küzdelem mögé kell állnia
A pénzügyi szektornak teljes súlyával az éghajlatváltozás elleni küzdelem mögé kell állnia, mert évi 180 milliárd euró finanszírozási hiány mutatkozik a párizsi klímakonferencián 2015 decemberében kitűzött kibocsátáscsökkentés terén - jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke
Az Európai Bizottság által szervezett, a klímaváltozás elleni küzdelem célkitűzéseinek megvalósulását serkentő konferencián tartott előadásában az uniós biztos kijelentette, Európa büszke arra, hogy csupán két és fél évvel a párizsi megállapodás aláírása után vezető szerepet tölt be az éghajlatváltozás elleni globális küzdelemben.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban megfogalmazott célok teljesítése komoly hiányosságokat mutat, amelyet a rendelkezésre álló források hiánya okoz. A közpénzek önmagukban nem lesznek elégségesek az hiány pótlására, a pénzügyi szektor jelentős hozzájárulására van szükség - hangsúlyozta. Közösen és gyorsan kell cselekedni, különben "kifutunk az időből" - fogalmazott.
Michael Bloomberg, az ENSZ éghajlatváltozásért felelős különmegbízottja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem sikerét fenyegethetik Európa és az Egyesült Államok között egyes gazdasági kérdésekben megjelent feszültségek és a korábbi jó együttműködés akadozása.
Kijelentette, csak összefogás és anyagi áldozat által érhető el eredmény. Senki sem teheti meg, hogy nem foglalkozik a környezet megóvásával, mert a természeti környezet változása a gazdaságra, és ezzel a mindennapi életre is komoly hatással lesz - húzta alá.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédében kijelentette, másként kell gondolkodni Európa és az egész Föld jövőjéről, ahogy a gazdaságról és a finanszírozásról is. Újabb szereplőket kell bevonni a klímavédelem területén kitűzött célok sikerét veszélyeztető hiányosságok kezelésére. A finanszírozási szektor szemléletét alapjaiban kell átalakítani, hogy a zöld energiára való átállás élharcosává váljon annak érdekében, hogy az Európai Unió a fenntartható beruházások globális célpontja legyen a jövőben.
Nem létezik nagyobb beruházási megtérülés, mint egy egészséges bolygó egészséges gazdasággal - tette hozzá.
A 2015 decemberében rendezett párizsi klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el arról, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azt a célt, hogy a felmelegedés ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot.
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Április végétől újra lubickolhatunk az orosz olajban – Itt a HVG hírpodcastja
Orbán csütörtökön újra az EU-val fog huzakodni, Magyar szerint még soha nem vezettek ennyire. A két nagy tömb mozgósít, Ukrajna...
Rendkívüli, ilyen lesz a 2026-os nyár, azonnal hátast dobsz a friss előrejelzéstől
Ilyen lehet a 2026-os nyár a farkasordító hideg után.
"Szélsebesen" itt lesz a hétvége, addig pedig ilyen idő vár ránk
Hiába a magasabb hőmérsékleti értékek, az északkeleti szél erős lesz, emiatt hidegebbnek érezzük majd a levegőt.
A TV2 sztárpárja titokban már házasságot is kötött
Titokban egybekelt a TV2 sztárpárja: Máté és Timi a A Kísértés című, népszerű reality-ben szerepelt együtt, s már onnan is együtt...
Ha ezt látod a leveleken, kártevő támadta meg
Furcsa foltok, pöttyök vagy elszíneződések jelentek meg a növényeid levelein? Ne hagyd figyelmen kívül, mert kártevők is állhatnak a...
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Tragédia történt egy iskolai kiránduláson – egy tinédzser diák is meghalt
Tragikus baleset árnyékolta be egy japán iskolai kirándulást, amikor két hajó felborult a tengerben, és a fedélzeten tartózkodók a...
A menopauza veszélyeket hordoz, de nem betegség – A legismertebb német nőgyógyász Budapesten mutatja be a könyvét, már egymillió példány kelt el
„Előre figyelmeztetlek: ebben a könyvben olyan orvostudományi titkokat tárok fel előtted, amelyek esetleg szöges ellentétben állnak...
Akkor is leáll a Jaecoo 5, ha nem akarom – Az Auto Bild Magyarország tesztjén a kínai SUV
Manapság nem gyakran fordulnak meg az emberek egy autó után. Sok szép kocsi van már, meg aztán – lássuk be – sok közülük elég...
Az otthonukat próbálta menteni a vihartól a négygyermekes Bence, amikor 3 emelet magasból lezuhant – Az orvosok sem tudják, hogyan maradt életben
Csodájára járnak a német orvosok is annak a magyar férfinek, aki három emeletnyit zuhant, majd egy fürdődézsára esett. Bence egy viharban...
Sések séfe: Egy baki miatt véletlenül elárulhatták, ki nyeri meg a műsort
Már a döntő hetén vagyunk a Séfek séfében, azonban lehet kiderült, ki lesz a győztes a végén.
Ez a sötét bogyós gyümölcs igazi csodaszer: tisztítja a májat és védi a szívet
evesen tudják, hogy van egy apró, sötét bogyós gyümölcs, amelyet sokan az egyik legegészségesebb növényként tartanak számon. Ez nem...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


