Duális képzéseit mutatta be a nagykanizsai kampusz
Több száz középiskolás diák vett részt szerdán a Pannon Egyetem kanizsai kampuszán rendezett nyílt napon, ahol elsősorban az intézmény által ajánlott duális képzésekről esett szó.
A kanizsai kampusz évente két nyílt napot rendez, ezek közül az egyiket már évek óta a duális képzés köré szervezi az intézmény. A tegnapi program ennek megfelelően alakult, hiszen a főleg Zala, Somogy és Veszprém megyéből érkező fiatalok nemcsak a képzésekről kaptak tájékoztatást, de személyesen is találkozhattak a kanizsai kampusszal együttműködő cégekkel és vállalatokkal.
– Jelenleg három duális képzést tudunk ajánlani a fiataloknak, a turizmus-vendéglátás, a mérnök-informatika és az üzemmérnök-informatika alapszakot – említette dr. Tóth-Kaszás Nikoletta kampuszigazgató, aki hozzátette: a duális képzés keretében a hallgatók nemcsak elméleti tudást szereznek, hanem munkát is végeznek az adott cégnél, vállalatnál, amiért ráadásul fizetést is kapnak. – Ezt a fajta képzést elsősorban azoknak ajánljuk, akik pontosan tudják, hogy mit szeretnének kezdeni a diplomájukkal. A hároméves szakmai gyakorlat ideje alatt ugyanis megfelelő munkatapasztalatot szerezhetnek a fiatalok, sőt akár saját jövőjüknek is megágyazhatnak a hallgatók, hiszen – a diploma megszerzését követően – gyakran munkát is ajánlanak a cégek, vállalatok.
A képzésekről szóló tájékoztatót követően az idehaza még alig ismert emberszabású Pepper robottal is megismerkedhettek a fiatalok, melynek magyar nyelvű szoftverét a Robotépítők Magyarországi Egyesülete fejlesztette.
– Maga a robot japán gyártmány, ám ez idáig nem készült hozzá magyar nyelvű szoftver – tájékoztatott Tanos Áron, az egyesület elnöke, aki elmondta: a robotot elsősorban ügyintézésre és tájékoztatásra fejlesztették ki, így a világ számos pontján használják már reptereken az útbaigazításhoz vagy éppen üzletekben, ahol a termékekről ad tájékoztatást a „kedves gép”.
Pepper nagy tetszést aratott a középiskolások körében is, a kis robot ezúttal érdekes információkat közölt a robotika tudományáról. A nyílt nap keretében a fiatalok gyárlátogatáson is részt vehettek.
forrás: zaol.hu
hírek innen, onnan
Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán
Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és...
Egy olasz városban a kutyapisit is fel kell takarítaniuk a gazdáknak
Különben 500 eurós bírságot is kaphatnak.
Prófétának nevezett szexuális ragadozók: kiskorú lányok házasságai az FLDS szektában
Kislányok naplóiban dokumentált visszaélések, „isteni parancsként” igazolt erőszak, és egy olyan közösség, ahol az áldozatok...
Drasztikus döntést hozott a kancellárnak beolvasó Donald Trump, 5000 amerikai katonát von ki Németországból
Az amerikai elnök felhúzta magát a neki címzett kritikán.
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Kampánycélra loptál a kultúrától
Egy Facebook-posztban szólította fel lemondásra a kulturális minisztert. Az aktivista szerint a miniszternek bíróság előtt kell felelnie a...
Gyönyörű smink a lelógó szemhéjra is: így kell finomítani a szomorú, megereszkedett vonásokat
Sminkes mutatja meg a pár perces szemhéjlifting egyszerű technikáját, és a markáns vonalakkal barázdált érett arc lágyítását.
Az amerikai védelmi minisztérium 5000 amerikai katona kivonását tervezi Németországból
Úgy tűnik, Trump betartja a fenyegetését, miután megsértődött Merzre.
Megérkezett az eperszezon: 8 isteni ötlet, ahogy még nem próbáltad
Az eperszezon izgalmas időszaka lehetőséget ad a kreatív konyhai kísérletezésre. Fedezd fel a legújabb epres recepteket, amelyekkel...
„Már egészen kicsi korom óta idegesítek embereket” – A Csajok Lena Dunhamje az őt övező gyűlölethullámról
„Aggresszíven kioktattak, hogy nem vagyok elég önreflektív, túl sokat osztok meg, túl privilegizált vagyok, nem vagyok elég vonzó,...
Kassai Lajos lovasíjász: Csináljanak valami nagyon mást, mint ami eddig volt!
Interjúnkban az íjkészítőként induló Kassai többek között elmondja, miért lenne fontos meghaladni a magyarság megosztottságát, mi...
840 ezer ember hal meg évente a munka miatt
A globális GDP 1,37%-át veszítjük el a munkahelyi betegségek miatt.
Most fordul az időjárás, csak az marad el, amire a legnagyobb szükség lenne – térkép
Az elmúlt szeles időszak után napsütéses, nyugodt késő tavaszi időre lehet számítani szombaton, aminek a kirándulók örülhetnek, az...
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


