Drágább cafeteria, fókuszban az adómentes juttatások
A hazai cégek többsége még az év elejétől megdrágult cafeteria-szabályozás ellenére sem veszi igénybe a rendszer költségkímélő elemeit – hívja fel a figyelmet a MAZARS.
A nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég szerint a korábbi juttatási struktúra áttekintésével – éves szinten és alkalmazottanként – akár több tízezer forint felesleges kiadást is megspórolhatnak a munkáltatók
Jelentős változások léptek életbe a béren kívüli juttatások területén a magyar adórendszerben 2013. január 1-től, mutat rá a MAZARS. Mivel a béren kívüli juttatások költsége emelkedett - és elmondható, hogy a szabályozás összességében mind a munkavállalók, mind a munkaadók hátrányára változott - egyre nagyobb jelentősége van az adómentes juttatások szűk körének. Ezeket azonban a tanácsadó vállalat tapasztalatai szerint egyelőre nem használják ki a munkáltatók.
„Az idei évtől jelentősen drágultak a cafeteria rendszer egyes elemei, ezért érdemes pontosan megtervezni, hogy miket ajánlunk munkaadóként, és inkább a szűk körű adómentes kivételeket használni, vagy a kisebb terhet jelentő elemeket előnyben részesíteni. A szabályváltozásokat nem követő juttatáscsomag évente több százezer forintnyi pluszterhet jelent a munkáltatónak, illetve kevésbé éri el motivációs célját, hiszen lényegesen kevesebb jut belőle a munkavállalóknak – mutat rá Szmicsek Sándor, a MAZARS adópartnere.
A kevés pozitív példa közül fontos kiemelni, hogy 2013-tól nemcsak a sporteseményekre, hanem a kulturális szolgáltatások igénybevételére szóló belépőjegyek és bérletek, valamint a könyvtári beiratkozási díj is adómentes juttatásnak minősülnek. A mentesség értékhatára évi 50 000 forint, mely értékhatár számításakor a sport- és kulturális célú juttatások értékét együttesen kell figyelembe venni. Sok cég azonban erre a kedvező változásra egyelőre nem reagált, és szórakozásra továbbra is a SZÉP-kártya szabadidő zsebét kínálja, amelynek felhasználási köre részben átfedést mutat a kultúrautalványokéval. Ugyanakkor egy drágább juttatási forma, azaz ugyanolyan keretösszeg mellett kevesebb marad nettóban a munkavállalónál, ha a SZÉP-kártyát használja színházi belépő megvásárlására.
Már 2012-től él a lehetőség a különböző betegbiztosítások adómentes juttatására, és nincs ez másképp 2013-ban sem. A munkáltatók azonban – a MAZARS tapasztalatai szerint – egyelőre ódzkodnak ettől a juttatási formától is, ugyanis a biztosításokkal kapcsolatos szabályozás meglehetősen bonyolult, illetve az üzleti biztosítások adókötelezettsége idéntől újra jelentősen módosult. Idéntől a kockázati biztosítások csak a havi minimálbér 30%-ig terjedő összegig adómentesek, és érdemes figyelni a unit-linked termékekre is, mert az életbiztosítások esetében is csak meghatározott típus, kizárólag a halál esetére szóló, lejárati szolgáltatással nem rendelkező biztosítás díja lesz adómentes, de abból is csak a rendszeres díj. Ilyen címen adómentesen bónusz tehát a továbbiakban már nem juttatható.
A cafeteria juttatások körében az egyik legjelentősebb 2013. évi változás a béren kívüli juttatások körét érinti. A béren kívüli juttatások összege után fizetendő egészségügyi hozzájárulás mértéke 10%-ról 14%-ra nőtt, ezzel a juttatás adóterhe 30,94%-ról 35,70%-ra emelkedett. Ugyanakkor az egyes meghatározott juttatások adóterhe 2013. január 1-jétől nem változott, az továbbra is 51,17%.
Változik az Erzsébet-utalvány fogalma is, a juttatás 2013-tól melegkonyhás étkezőhelyeken is felhasználható (2012-ben ezt átmeneti szabály tette lehetővé). A havi 5000 forintos értékhatár 8000 forintra nő, azaz havi 8000 forintig minősül béren kívüli juttatásnak a munkáltató által munkavállalói részére biztosított Erzsébet-utalvány, efölött egyes meghatározott juttatásként adózik.
A Széchenyi-pihenőkártyára utalt összegek felhasználhatóságának határideje meghosszabbodik. Az új szabály értelmében a juttatás évét követő második év május 31-e lesz az a dátum, ameddig ezek az összegek elkölthetőek. Az iskolakezdési támogatás esetében 2013-tól megszűnik a számlával való elszámolhatóság lehetősége. Iskolakezdési támogatás béren kívüli juttatásként kizárólag utalvány formájában nyújtható.
2013-ban tavalyhoz képest változatlanul nyújtható béren kívüli juttatásként az üdültetési szolgáltatás, a helyi utazási bérlet, az iskolarendszerű képzés, az önkéntes nyugdíjpénztári-, önkéntes kölcsönös egészségpénztári-, és foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatói intézménybe fizetett munkáltatói hozzájárulás.
Megmarad továbbá a cafeteria-keret is, ennek megfelelően évi maximum 500 ezer forintig nyújtható béren kívüli juttatás. Az efölötti juttatások, még ha meg is felelnek a béren kívüli juttatás feltételeinek, egyes meghatározott juttatások címén adóköteles.
A módosításokkal ugyancsak nem tűnt el a szabályozásból a korábbi évek „Jolly Jokere”, a minden munkavállaló számára „azonos feltételekkel és módon nyújtott, ténylegesen is elérhető juttatás” fordulat, amely biztosítja, hogy a szabályzat alapján megadott keret terhére bármilyen, egyébként külön nem nevesített juttatás is az egyes meghatározott juttatás körébe tartozzon. A 2013. január 1-től hatályos szabályok azonban kizárják ebből a körből a készétel vásárlására jogosító utalványt. A munkaadók által munkavállalóik részére juttatott készétel vásárlására jogosító utalvány az összevont adóalap részeként adóköteles (kivéve, ha azt csekély értékű ajándékként juttatják, ebben az esetben egyes meghatározott juttatásnak minősül).
hírek innen, onnan
Irán és Izrael megint megállapodott
A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.
Van miniszter, aki az üzleti életben sokkal jobban keresett, mint most – nyilvánosak a politikusok vagyonnyilatkozatai
Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, a kormánytagok nagyon eltérő vagyoni...
Ganxsta Zolee új párja: fantasztikus a nő, akibe beleszeretett
Ganxsta Zolee úgy beszél kedveséről, mint egy szerelmes tini, akinél leszállt a lila köd, rajong új párjáért.
Bakács Tibor írta a híres magyar tévés szakdolgozatát pénzért: Havas Henrik buktatta le őket
A szóban forgó sztár, akinek Bakács Tibor írta a szakdolgozatát, azóta főkonzulként dolgozik.
A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése
A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer,...
Minimális forintmozgás kedd reggel
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Azt nézd, Gulyás Gergely arca mindent elárul. Magyar Péter súlyos szavakkal tett közlést a Parlament ülésén
Ez történ az Országgyűlésben. Mindenki elképedt.
Ezért jelenik meg a hasi zsír a nőknél – és ez az oka annak, hogy ez teljesen normális
A hormonális változások okolhatók azért, hogy sok nő szenved a hasi zsír megjelenésétől.
Már nyilvános: Kapitány István Maseratival jár, spanyol nyaralója van és milliárdos befektetései
Először vált nyilvánossá Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozata. A korábbi nemzetközi vállalatvezető...
Tanács Zoltán fontos könnyítést jelentett be a vállalkozásoknak
Több ezer magyar vállalkozás számára válhat olcsóbbá és egyszerűbbé a kötelező kiberbiztonsági auditok teljesítése egy friss...
Rogán Antal továbbra is havi 25 milliót keres a találmányából
Kiderült az is, hogy kiknek van a legnagyobb ingatlanvagyonuk.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


