Darts-vb: álomdöntő, Van Gerwen vb-csúccsal hívta ki Andersont
Gary Anderson és Michael van Gerwen játssza a dartsvilágbajnokság döntőjét a londoni Alexandra Palace-ban. A címvédő skót a honfitársát, Peter Wrightot búcsúztatta. A világelső holland a szintén holland Raymond van Barneveldet ütötte ki egy fantasztikus meccsen. (Pécsi Napilap)
Az eddigi 23 PDC-világbajnokságon csak négyszer fordult elő, hogy az első és a második kiemelt játszhatta a döntőt, legutóbb 2009-ben. Ezúttal Van Gerwen és Anderson feladata volt igazolni a papírformát.
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Raymond van Barneveld (holland, 12.)
Michael van Gerwen abszolút esélyesként érkezett a világbajnokságra. Bár már tavaly is sokan a jelenlegi világelsőt várták a végső győztesnek, éppen mostani ellenfele ejtette ki a harmadik körben.
Az ötszörös világbajnok Van Barneveld villámrajtot vett, 3:0-ra (!) megnyerte az első szettet, köszönhetően egy 131-es és egy 96-os kiszállónak.
A második szettben Van Barneveld ismét elvette Van Gerwen kezdését, de ezzel nagyon felpiszkálta honfitársát: a világelső visszabrékelt, s végül a szett is az övé lett (1:1).
Van Barneveld ellenállhatatlanul, 90 százalékkal dobta a kiszállókat, így bár Van Gerwen vezetett 2:1-re, Van Barneveld ismét egyenlített. Mindketten 114-es körátlag fölött nyomták...
Ezután ismét Van Gerwen pillanatai jöttek: övé lett az ötödik szett, és már 116.31-re növelte az átlagát. De Van Barneveld is elérte a 112-t. A hatodik szettben nyomasztóan játszott a világelső, sokszor az esélyt sem adta meg, hogy ellenfele kiszállóra dobjon. Van Gerwen 4:2-es majd 5:2-es vezetésre tett szert, így egyetlen játszmára került a döntőtől.
Nem kegyelmezett: Van Gerwen 6:2-re megnyerte a meccset, miközben egyetlen dobásra került a kilencnyilas kiszállótól.
A meccs utolsó legjét is rá jellemző stílusban nyerte meg, két dupla 18-assal.
Elképesztő adatok: Van Gerwen körátlaga 114.05 lett – soha senki sem dobott ekkora átlagot a vb-ken. A korábbi rekordot Phil Taylor tartotta 111.21-gyel 2002-ből. Van Barneveld 109.34-e is csúcs, korábban még senki sem kapott ki ilyen magas körátlaggal a legrangosabb tornán. Ketten együtt 29-szer dobtak 180-as kört...
Gigászi csata volt, minden idők egyik legszínvonalasabb mérkőzése.
Korábban:
Peter Wright (skót, 3.)–Gary Anderson (skót, 2.)
A címvédő Anderson nagyon bekezdett, hiszen megnyerte az első két szettet. Bár Wright a harmadik játék megnyerésével szépített, a negyedik szett ismét Andersoné lett, mert 2:2 után behúzta az ötödik leget (3:1). Mindketten kimagasló színvonalon dobáltak, Wright 106.61-es, Anderson 107.93-as körátlagot jegyzett.
Az ötödik játszmában a trónkövetelő skót kétleges hátrányból fordított, így 4:1 helyett 3:2-re alakította a csata állását.
Wright semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy felnőtt Anderson mellé, ugyanis a hatodik szett is az övé lett, miután 2:2-nél a címvédő elhibázta a kiszállót. Wright egyenlített (3:3).
Andersonnak össze kellett szednie magát, és meg is tette: behúzta a hetedik szettet, miután a negyedik legben 157-ről kiszállt.
A nyolcadikban Wright nem bírta a tempót, Anderson sima 3:0-ra megnyerte, így már csak egyetlen szett kellett neki a döntőhöz, és ezt a hiányzó lépést is megtette: 6:3-mal Gary Anderson jutott be elsőként a hétfői vb-döntőbe. 103.45-ös körátlagot ért el, míg Wright 99.84-et.
A címvédő, aki immáron 17 meccs óta veretlen a vb-ken, sorozatban harmadszor nyerheti meg a PDC-világbajnokságot – ez korábban csak Phil Taylornak sikerült.
A döntő hétfőn 21 órakor kezdődik.
DARTS, PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Raymond van Barneveld (holland, 12.) 6:2
Peter Wright (skót, 3.)–Gary Anderson (skót, 2.) 3:6
DÖNTŐ
Hétfő, 21:00: Van Gerwen–Anderson (Tv: Sport1)
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, miért hagyták ott Beverly Hillst és költöztek át az USA egyik feléből a másikba
Az üzletasszony szerint két kisgyerekkel és az állataikkal különösen nagy kihívás volt a költözés, de szerinte megérte. Bár...
Elképesztő, mitől félnek leginkább a magyarok – a számok mindent borítanak
A gazdaság rossz állapota, a magas megélhetési költségek, az orosz-ukrán háború és a demokrácia leépülése. A Republikon Intézet...
Legendás zenekar játszik újra Magyarországon: tíz éve nem jártak itt, erre várt minden rajongó
Egy évtized után játszik újra hazánkban a Placebo, az apropót a 30 éves turnéjuk adja.
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok, egyetlen termék miatt rohamozták meg a boltokat
Hirtelen megugrott ennek a terméknek az eladása Magyarországon. Mindenki ilyet akar vásárolni.
900 kilométeres hatótávot ígér az új BMW i3
A két villanymotorral szerelt változat 10 perc alatt akár 400 kilométerre elegendő energiát képes felvenni, csúcsteljesítménye pedig 469...
„Sokszor össze kellett kaparni a gyereket” – Gáspár Bea szerint Evelin nehezen birkózik meg a támadásokkal
Gáspár Evelin nem tudott felkészülni a netes támadásokra, rosszul viseli a sok kritikát.
Félmeztelenül táncolt a diák egy autó tetején, mielőtt elütötték
Súlyos fejsérüléssel szállították kórházba a sérültet.
Nem csitul a vita a Kossuth-díj körül, nyílt levélben követelik az elismerés mögött meghúzódó folyamatok átláthatóságát
Nyílt levélben követelik többek között írók, színészek, zenészek, műfordítók, pedagógusok a Kossuth-díj mögött meghúzódó...
Jennifer Lopez botoxoltatott, de ezt az egy dolgot elrontották az arcán, állítja a plasztikai szakértő
Nemcsak Jennifer Lopeznél, hanem más női hírességeknél is megfigyelhető a fáradt szem-szindróma.
Új lakás garantált pénzügyi előnyökkel!
Új építésű, modern, fenntartható otthont keresel kiszámítható feltételekkel?
Szandi jóképű fia maga tervezi édesanyja ruháit. Azt nézd, milyen ruhakölteményben jött elő az élő adásban
Nagyon helyes felnőtté érett Szandi harmadik gyereke.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Bulvár
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást
Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.
blogmorzsák
Jegyet vettél, de változott a program?
Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?
Így őrizd meg az intimzónád fittségét
Menopauza után is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


