Ezt olvasta már?


Csak a Nagykanizsa jutott tovább a Magyar Kupában

A labdarúgó Magyar Kupa országos főtábláján az első fordulót rendezték meg a hétvégén. A párharcok tétje a legjobb 64 közé kerülés volt, amit az érintett öt zalai csapatból egy teljesített sikerrel.

FC Nagykanizsa–

VLS Veszprém 1-0 (1-0)

Nagykanizsa, 200 néző. Jv.: Derdák M.

Nagykanizsa: Horváth M. – Horváth B., Major, Szabó B., Ekker (Simonfalvi) – Gerencsér – Szegleti, Béli M., Hampuk (Bagó B.), Lőrincz B. – Herzsenyák (Kovács Gy.). Vezetőedző: Barna László.

Gólszerző: Lőrincz B. (2.).

 

Két, az NB III Nyugati-csoportjához tartozó csapat találkozóján a Kanizsa roppant gyors góllal, Lőrincz Bence révén vezetett. Ez nagyban meghatározta a meccs további menetét. A veszprémiek igyekeztek fordítani az eredményen, de közben a hazaiaknak is voltak helyzeteik. A vendégek főleg a szünet után fokozták a nyomást, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker. A zalaiak tanultak egy évvel ezelőtti hibájukból, akkor egy ugyancsak NB III-as csapattal szemben, az utolsó pillanatokban kapott góllal kiestek. Most viszont bejutottak a következő körbe, melynek sorsolását szeptember 27-én tartják.

 

Tarr Andráshida–

KTE Hofbau 0-6 (0-2)

Zalaegerszeg, 100 néző. Jv.: Juhász.

Andráshida: Kiss – Horváth E., Tóth L. (Szinyei), Bakó, Molnár (Czotter), Fábián (Cséber), Kalamár, Balla, Temlén, Szabó, Czafit. Edző: Dobos Sándor.

G.: Asztalos (11-esből), Karacs, Erdei, Vladul, Kalamár (öngól), Szalay.

 

A nem is olyan régen még NB I-es Kecskemét manapság a harmadik vonalban szerénykedik. Az összecsapás első fél órájában jól tartotta magát a megyei I. osztályú hazai együttes, mely a folytatásban az első gólt egy elkerülhető büntetőből kapta. Az első félidőt újabb góllal zárta, majd a másodikat egy találattal nyitotta a KTE, és ezzel a továbbjutás kérdése el is dőlt. A hajrára összeomlott az Andráshida, mely az utolsó öt percben három gólt kapott.

 

Dobos Sándor: „A jobb csapat jutott tovább, de a különbséget túlzónak tartom.”

 

Hévíz SK–Mezőkövesd

Zsóry FC 0-6 (0-6)

 

Hévíz, 300 néző. Jv.: Barna G.

Hévíz: Czirjék – Bontó, Giber, Nedelkó, Tóth G. – Kiss B., Németh Á. (Németh E.), Horváth M. (Szi Péter Zs.), Horváth D. – Horváth L. (Török), Kobra. Vezetőedző: Damina László

Mezőkövesd: Dombó – Pekár, Nesterov (Vajda), Karnicki, Vadnai – Molnár G., Nagy D., Bertus, Kancavi – Takács T. (Zivzivadze), Sajbán Máté (Berecz). Vezetőedző: Kuttor Attila.

 

G.: Bertus (6.), Sajbán Máté (10., 27., 30.), Nesterov (25.), Takács T. (34.).

 

Verőfényes napsütésben és sok néző előtt játszották a találkozót, melyen gyorsan kiderült, hogy az NB I-es Mezőkövesd komolyan veszi a mérkőzést. Esélyeshez méltón hamar vezetéshez jutott a vendégcsapat, amely a továbbiakban is folyamatosan nyomás alatt tartotta az NB III-as újonc Hévízt, és ennek köszönhetően az első félidő közepén volt egy ötperces időszak, amikor háromszor is betalált a Mezőkövesd. Már az első félidőben kialakult a végeredmény, a különbség híven tükrözte a két csapat tudása közti differenciát. A második játékrészben szervezettebb lett a Hévíz védekezése, így elkerülte az újabb gólokat. A papírforma teljes mértékben érvényesült, a Mezőkövesd biztosan jutott a legjobb 64 közé.

 

Gyenesdiási Kinizsi SK–

Dabas-Gyón FC 1-2 (0-1)

Gyenesdiás, 100 néző. Jv.: Takács R.

Gyenesdiás: Szabó Á. – Tóth R. (Kiss B.), Bolla, Kovács D., Hegyi, Balogh, Tarnóczai (Mátó), Pálfi, Nagy R., Hetesi, Czafit. Edző: Kocsis Norbert.

G.: Bolla (33.), illetve Marsa (47.), Zsivóczky-Pandel (79.).

 

Jó iram és nagy küzdelem jellemezte a találkozót. Az NB III-as vendégek 20 percre beszorították a hazaiakat, de csak érvénytelen gólig jutottak, majd a házigazda szép fejessel vezetést szerzett. Fordulás után szinte azonnal egyenlített a Dabas, melynek játékosai rengeteget futva keresték a rést a hazai védelmen. A meccset és a továbbjutást végül egy büntető döntötte el, a Gyenes azonban elmondhatja magáról, hogy jól játszott és vállalható vereséggel búcsúzott a Magyar Kupától.

 

Olajmunkás SE–

Sárbogárd SE 1-5 (0-1)

Gellénháza, 50 néző. Jv.: Horváth P.

Gellénháza: Nátrán – Lukács L., Horváth B., Bognár P. (László), Lukács B., Szabó (Bognár K.), Mavolo, Czibor, Odonics (Toplak B.), Németh, Nagy. Edző: Bencze Péter.

G.: Nagy (54.), ill. Majláth (10.), Bezerédi (47.), Gyuricza (65.), Gulyás-Kovács (80., 88.).

 

Megilletődötten, indiszponáltan kezdett a hazai csapat, pedig az ellenfél is „csak” megyei I. osztályú, igaz, Fejér megyében. A vendégek gyors vezető gólja után kiegyenlítette a játék képét a Gellénháza, mely azonban a második fél­időt is rosszul, újabb bekapott góllal kezdte. Hamarosan érkezett a zalai szépítés egy szép fejes gól formájában, ám a folytatás ismét az ellenfélről szólt, mely a lefújásig még három gólt ért el. A Sárbogárd továbbjutása és győzelme ilyen különbséggel is megérdemelt.

 

 

 

 

 

forrás: zaol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy.

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a...

Veszélyes szokás a benzinkúton: Ezzel a mozdulattal brutális kárt okozhatsz az autódnak

A legtöbb sofőr számára a tankolás egy teljesen automatikus mozdulatsor, amire oda sem figyelnek. Sokan azonban elkövetnek egy olyan aprónak...

Újra világelső lett az egyik legjobb sci-fi sorozat

Ridley Scott produceri közreműködésével az Alien: Föld ismét vezeti a globális streaminglistákat.

Most kaptuk a tragikus hírt. 57 évesen meghalt a közönségkedvenc előadó

Szomorú hír rázta meg a hiphop rajongóit: elhunyt Cleetis Mack, aki a legendás Digital Underground formáció tagjaként vált ismertté. A...

Újabb műszert kapcsoltak ki a Voyager–1 űrszondán, csak hogy meghosszabbítsák az űrszonda küldetését

A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most...

Olyan erejű bombázást kaphat Irán a nyakába, amivel még nem találkoztak

Minden Donald Trump kezében van, sok múlik azon, mit közelnek vele ma Irán kapcsán.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények, videók

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

4 csillagjegy élete gyökeresen megváltozik április végén – erre senki nem számított

Pár napon belül hatalmas fordulat jön, mindent felborít – de négy csillagjegy végre fellélegezhet. Az, ami eddig nehéz volt, most...

Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött

A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

0