Cipősdoboznyi ajándék a kanizsai gyerekeknek
December 19-én gyűlt össze a rengeteg cipősdoboz, amelyek tele voltak ajándékokkal a rászoruló gyerekeknek. Óvodások hozták el őket a Kanizsa Centrumba.
Több bevásárlókocsi is megtelt azokkal a cipősdoboz adományokkal, amelyeket az újudvari óvodások hoztak ma délelőtt a Kanizsa Centrumba. A különféle adományokat hetekig gyűjtötték a település több pontján. - A szülőket mindig felkérjük arra, hogyha módjukban áll, akkor egy kis cipősdobozba csomagoljanak be ajándékokat gyerekeknek, akiknek nem jut karácsonykor. A gyerekek is nagy örömmel részt vesznek ebben a csomagolásban és őszintén mondhatom, hogy ezeknél a kisgyerekeknél még nagyon nagy az önzetlenség és szívesen adják, amit adnak – fogalmazott Szabóné Szabadi Csilla a Móra Ferenc Óvoda vezető óvónője.
A cipősdobozokba sokféle ajándékot tettek a gyerekek. Tűzoltókocsit, édességeket... – És miért tetted ezeket bele a dobozba? - Azért, hogy a szegény gyerekeknek elvigyük – mondta Demeter Ármin.
De nemcsak az ajándékozási szándék volt nagy a gyerekekben. A gyűjtőponton ugyanis ők is segítettek a felnőtteknek szétválogatni kor és nem szerint a dobozokat. -Ugye az óvónéni megkért rá, én meg akartam segíteni, mert a gyerekek ettől boldogok lesznek – nyilatkozta Nagy Erika.
Újudvar tavaly is csatlakozott az Egy doboznyi szeretet elnevezésű adománygyűjtő akcióhoz. A településen élők idén is egy emberként mozdultak meg, hogy segítsenek másokon. - Az is jellemző, hogy az olyan emberek, akik inkább rászorultak és segélyeket kapnak évről-évre az önkormányzattól is ilyenkor karácsony környékén, ők voltak az elsők, akik hozták a dobozokat. Tehát látszik, hogy az emberek átérzik azt, hogyha őnekik segítenek, és kapnak valakitől valamit, akkor fontosnak tartják azt is, hogy vissza is adjanak valamit – hangsúlyozta Jakab Sándor Újudvar polgármestere.
A református parókián is szép számmal gyűlt össze cipősdoboz adomány. Hella Ferenc református lelkipásztor és segítője ottjártunkkor éppen az utolsó dobozokat pakolta be az autóba. - Egy picit később indult el úgymond az invázió, de a végére az utolsó pár napra nagyon sokan megmozdultak. Volt olyan szépségszalon, ahol 60 darab cipősdoboz volt, azt nem rég hoztam el, összegyűjtöttem, aztán idehoztam a többi helyről is. Amit itt láthatunk ezeket most bepakoltuk és viszem a központi gyűjtőhelyre – tette hozzá Hella Ferenc református lelkipásztor.
A cipősdoboz ajándékokat egyébként már elkezdték kiszállítani a környék rászoruló családjainak. A kárpátaljai adományokért pedig holnap érkeznek.
Forrás: kanizsaújság.hu/NNL
hírek innen, onnan
Megdöbbentő lesz a hőmérséklet-különbség a hajnal és a délután között. Mutatjuk, milyen lesz a hosszú hétvége időjárása
A fagytól a kora nyárig, minden lesz itt.
Új autókkal és megint új szabályokkal indul újra a Forma-1
Miami az újrakezdésről, a szünet a megújulásról szólt. Mutatjuk, mit kell tudni az F1 újabb rajtja előtt.
Cameron Diaz és Justin Timberlake együtt, micsoda szerelem is volt ez.
A 2000-es évek nemcsak ikonikus filmeket és slágereket adtak nekünk, hanem felejthetetlen sztárpárokat is.
Sokkoló felfedezés: a szíved képes elpusztítani a rákot
A szívverés titka.
„Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában
Az ország történetében soha nem találtak még ennyi leletből álló viking kori kincshalmot. A szakértők szerint szenzációs...
Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él
Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.
A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal
Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.
Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében
Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...
Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...
Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet
Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.
Napi horoszkóp 2026. május 1., péntek - A Bika családi konfliktusra, az Oroszlán valami újra számíthat
Így indul a csillagjegyeknek a május.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Sport
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen
Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet
Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.
Súlyos döntés előtt Magyar Péter és Kapitány István, ez már Magyarország jövőjéről szól
Mi lesz az atomenergiával?
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt
Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


