Ezt olvasta már?


Budapest Airport: megkezdődött a talpra állás

Fokozatosan visszatért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az élet a megszokott kerékvágásba 48 órával a Malév február 3-án történt leállását követően - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az MTI-vel vasárnap este.

A Budapest Airport a váratlan események miatt "beüzemelte" és sikeresen használta a 2. terminálon található úgynevezett "kényszerhelyzeti központját", elsősorban a magyar nemzeti légitársaság összeomlásából fakadó sürgős feladatok irányítására, amelyek közül a legfontosabb a repülőtéren ragadt utasok ellátása volt.

Néhány átszálló utastól eltekintve, akik csaknem 36 órát töltöttek a repülőtéren mire tovább tudtak utazni, a Budapest Airport hamar átlépett a Malév utáni korszakba - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyben a társaság közli: "máris óvatos optimizmussal tekint a jövőbe".

A közleményben a Budapest Airport azt tanácsolja, hogy ha vannak még utasok, akiknek a korábbi nemzeti légitársasággal kapcsolatosan tájékoztatásra van szükségük, keressék fel a Malév internetes honlapját, illetve a telefonos ügyfélszolgálatát.

A Budapest Airport a legnagyobb légitársasági partnerének elvesztését komoly kihívásnak nevezi, s ezért már megkezdték a 2012. évi tervek átdolgozását. A Budapest Airport továbbra is a kelet-közép-európai régió legjobb repülőterévé akar válni - áll a közleményben. A társaság szerint ez azért sem irreális, mert a többi légitársasági partner igen gyorsan reagált az eseményekre, és az elveszett forgalom egy részét már február 6-tól elkezdik átvenni.

A Budapest Airport közleménye emlékeztet arra, hogy a WizzAir, a Lufthansa, a British Airways, az Air France, a KLM, a Brussels Airlines és a Norwegian légitársaságok nagyobb kapacitású gépeket állítottak be meglévő útvonalaikra, illetve új járatok indítását kezdeményezték. Visszatért a budapesti repülőtérre az Air Berlin: a második legnagyobb német légitársaság február 6-tól naponta közlekedő járatot indít Berlinbe. A már korábban bejelentett, a nyári menetrendi időszak kezdetétől indítandó új járatokat is figyelembe véve "van élet a Malév után" - fogalmaz a Budapest Airport a közleményben.

A társaság arra számít, hogy a repülőtér járatfejlesztési csapatát az elkövetkező napokban Budapestre járatokat indítani kívánó légitársaságok képviselői keresik fel, ami azt is jelzi, hogy a Malév megszűnésének a foglalkoztatásra gyakorolt hatásai is mérsékelhetők, amennyiben sikerül a magyar piac talpra állásához szükséges megoldásokat megtalálni.

Az utasforgalom helyreállítása érdekében a magyar hatóságok is sokat tehetnek az elveszett Malév járatok pótlását gátló akadályok kiküszöbölésével - hívja fel a figyelmet a repülőtéri társaság a közleményben. Kétoldalú megállapodások mondják ki, hogy Törökország, Izrael, Oroszország és Ukrajna, illetve Magyarország között csak egy-egy kijelölt légitársaság üzemeltethet járatokat, magyar részről a Malév. A jelen helyzetben utasok százezrei eshetnek el a lehetőségtől hogy ezekbe az országokba repüljenek, ha csak a másik fél által kijelölt légitársaság nem növeli a kapacitását, vagy a magyar fél másik légitársaságot nem jelöl ki, például a WizzAirt. Fontos, hogy a magyar hatóságok gyorsan megtegyék a szükséges lépéseket, különben a talpra állás sokkal több időt fog igénybe venni.

A Budapest Airport reméli, hogy az utasforgalom a lehető legrövidebb idő alatt visszatér a növekedés útjára. A korábbi tájékoztatás szerint a Budapest Airport az idén eredetileg 9,2 millió utasra számított, még a Malév járatainak beszüntetése előtt, 300 ezerrel többre a 2011. évinél.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. teljes egészében magántulajdonban, a Hochtief Concessions által vezetett német, kanadai, amerikai és szingapúri befektetőkből álló konzorcium birtokában van.

A 2005-ben történt privatizáció során 2011 végéig összesen 261 millió euró (mintegy 75 milliárd forint) értékű fejlesztésre vállalt kötelezettséget a Budapest Airport. Tavaly megkezdték a 2-es terminál mellett a Cargo City fejlesztését, amelynek első lépcsőjében 26 ezer négyzetméter alapterületű légi fuvaráru raktár és logisztikai park épül. Ugyancsak 2011-ben a Budapest Airport hozzákezdett egy új hajtómű próbázó hely megtervezéséhez és építéséhez a Lufthansa Technik hangár tőszomszédságában.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulóponthoz érkezett a magánkórházak piaca

Két nagy felvásárlás is jelzi az erőforrások egyesítésének szükségét, miközben még nem tudni, hogy az új kormány átírja-e a...

Deák Dániel: „ilyen kijelentést nem tettem” – reagált a „félrevezető és kisarkító” beszámolókra

Leszögezte, senkiről nem szeretne semmi rosszat vagy negatívat mondani, úgy véli, kisarkították az általa mondottakat.

Szinetár Dóra 8 éves kisfia így játszott az anyukájával: Benji rengeteget nőtt a friss videón

Szinetár Dóra über édes videót osztott meg 8 éves kisfiával, Benjivel.

Rekordszintre nőtt a Wallis Csoport árbevétele

A rekordárbevétel és a növekvő nemzetközi jelenlét a csoport hosszú távú befektetési stratégiáját és diverzifikált portfólióját...

Káprázatos égi jelenséget örökítettek meg: így néz ki egy csillag haláltusája

A csillagköd a Földtől mintegy 1500 fényévnyire található.

Tisza Párt: Radnai a szüleitől kapta ajándékba a lakást és az autókat

A választás után nem sokkal ugrott meg Radnai Márk vagyona.

Halálra gázolta a rendőrt a száguldozó sofőr: a család értetlenül áll a hatóságok döntése előtt

Majdnem három hónap telt el azóta a tragikus veszprémi eset óta, amelyben egy rendőr életét vesztette a 8-as főúton, miközben társával...

A közmédia vezetésére nyilvános pályázatot írnak majd ki, megvan, ki irányítja addig az átvilágítást

Grósz Judit fogja össze miniszteri biztosként a közmédia körüli teendőket – jelentette be Tarr Zoltán miniszter, hozzátéve: a...

Mérföldkőhöz érkeztek az oroszok: hamarosan jöhetnek az ötödik generációs Szu-75 Checkmate vadászgépek

Oroszország megerősítette, hogy a Szu–75 Checkmate ötödik generációs vadászgép fejlesztési programja elérte a kísérleti prototípus...

Felfordítva és rázva tisztítod a kenyérpirítót? Életveszélynek teszed ki magad

A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért...

Már építik a világ legnagyobb stadionját egy olyan országban, amire senki se tippelne

Háromezer férőhellyel dőlhet meg a jelenlegi rekord, a Puskás Arénának a duplája lesz.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

0
0

Bulvár

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0