Ezt olvasta már?


Budán Kálmán Olgát, Szombathelyen Czeglédy Csabát indítja a DK az előválasztáson

A Demokratikus Koalíció kiadott egy nyolcvan fős listát arról, hogy melyik választókerületben kit indítana a 2022-as parlamenti választások előtt tartandó ellenzéki előválaszáson - írja a Telex.hu.

Ez még nem a teljes lista, a párt szóvivője, Barkóczi Balázs szerint mind a 106 körzetben lesz DK-s jelölt, a listán azok a politikusok szerepelnek, akik "helyben az Orbán-rendszer legelszántabb ellenfelei".

A listából kiderül, hogy Kálmán Olgát, az ATV korábbi műsorvezetőjét és a párt 2019-es főpolgármesterjelölt-jelöltjét a II. és III. kerületet magában foglaló 4. választókerületben indítaná a párt. A DK ismertebb politikusai közül szerepel a listán még Gy. Németh Erzsébet aki Újbudán, és Varjú László, aki Újpesten és Angyalföldön indul az ellenzéki jelölésért. De feltűnik Czeglédy Csaba is, akinek Szombathelyen az LMP-s Ungár Péterrel és a Jobbikos Bana Tiborral kell majd versengenie.

A listán olyanok is szerepelnek, akik eddig csak a háttérből vettek részt a párt politikájában. A 6. választókerületben, vagyis a VIII.-IX. kerületben például Mannhalter Dániel lesz a párt jelöltje az előválasztáson, aki korábban az RTL Klub sanghaji tudósítója volt, egy ideje pedig médiaképzéseket tartott a DK tagjainak.

444.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Adathalászok és trükkös appok – ezek a veszélyek leselkednek a gyerekekre az online világban

Idén is elindítja Digitális Tudatosság Programját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Céljuk, hogy a diákokat felkészítse az online tér...

Tudósok feltárták, miért kapnak szívrohamot és stroke-ot a látszólag egészséges emberek

Egy friss tudományos vizsgálat rávilágított arra a rejtélyre, miért sújtja a szívroham és az agyvérzés olyan emberek ezreit, akik...

Lázár János szerint a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb

Lázár János ismét kemény szavakat használt: a Harcosok Klubja edzőtáborában arról beszélt, hogy a politika nem való azoknak, akik nem...

A 95. percben egyenlített az Újpest és a Vasas korábbi védője a sztárparádét hozó Blasz-meccsen

A budapesti I. osztályú bajnokság 5. fordulójának szombati napján az Unione 2-2-es döntetlent játszott a Szabadkikötő együttese ellen. A...

Olyan rejtélyes fényeket örökített meg Patagóniában egy vadkamera, hogy senki nem talál rá magyarázatot

Patagóniában az UMAG egyik vadkamerája két másodperc alatt három, a kamera felé tartó fényvillanást rögzített 0:22-kor. A felvételeket...

Egyértelmű fotón bukott le Karácsony Gergely, de van egy őrületes csavar a képen

Vajon mennyi titka lehet egy politikusnak, aki folyton a nyilvánosság előtt éli az életét? Egy meghökkentő dologra azért most is fény...

Nehogy lenyeld ezeknek a gyümölcsöknek a magját: súlyos mérgezést okozhatnak

Görcsök, hányinger, hányás, sőt súlyos esetben légzésbénulás is jelentkezhet ennek a gyümölcsnek a mérgező magjától.

Káosz és „életveszély” a keleti rangadón – karate mozdulatokkal védték magukat a játékosok

Kaotikus jelenetek zárták a Regionalliga Nordost csoportjának derbijét. Az addig hibátlan Hallescher „csak” gólnélküli döntetlent ért...

Jól pörög az utószezon is, de már nem a Balaton a legnépszerűbb a szállásfoglalásoknál

Tízből nyolc nyári belföldi szállásfoglalás a 170 ezer forint alatti kategóriába tartozott és a legtöbben apartmant választottak az...

Újabb NATO-tagország légvédelmét sértette meg Oroszország

Románia riadóztatta a légvédelmét, miután egy orosz drón átlépte a határt.

0

Sport

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?

A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

blogmorzsák

A vasúti közlekedés első halálos áldozata

Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

0