Brutális rablás: a kisfiúra is fegyvert fogtak
Pisztolyt fogott egy négy éves kisfiúra egy kegyetlen rablóbanda Pécsváradon. Símaszkban törtek be a családi házba, a szülőket összekötözték és megverték. Félmillió forintot találtak, azt elvitték. Az apa szerint a rablók saját egykori kollégái lehettek.
Rádai Zoltán azt mondja: pillanatok alatt történt minden, miután megkötözték őt és a feleségét, azonnal mentek az emeletre a kisfiáért. A gyerek a hónuk alatt vitték le az emeletről, majd az ő fejéhez is pisztolyt nyomtak. Az egész családot megviselte a támadás, a kisfiú felsír éjszakánként, nem mer egyedül aludni.
Rádai Zoltán szerint nem véletlenül választották őket a rablók. Valószínű, hogy korábban is voltak már náluk, tudták, hogy mi hol van a lakásban. Szerinte elképzelhető, hogy korábbi kollégái támadták meg.
Pécsváradon mindenki megdöbbent a brutális rabláson. Sokan azt mondják: félnek, mert egy hete egy másik házat is kifosztottak. A szomszéd úgy tudja: Rádaiék pénzt ajánlottak, ha segítenek megtalálni a támadóikat. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik, közleményt adtak ki, nyomoznak az ügyben.
tények

- A távközlési adóról dönt a parlament
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában
- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

