Bővült a nagykanizsai közterületi térfigyelő kamera-hálózat
A dél-zalai város önkormányzata az elmúlt időszakban jelentős összegeket fordított a közterületi térfigyelő kamerarendszer bővítésére. Ennek köszönhetően például a településre bevezető utakat is megfigyelés alatt tudják tartani a rendőrség szakemberei.
Az újonnan felszerelt modern rendszámfelismerő kamerák és az adatok mikrohullámon történő továbbítása kivételesen jó minőségű képanyagot biztosít a rendőrség számára. Így aztán közlekedési szabályt sértő, vagy bűnelkövető nem marad rejtve az illetékesek előtt.
Pályázati pénzből
– 2003 év végén döntött úgy a város közgyűlése, hogy pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz térfigyelő kamerák elhelyezésére – bocsátotta előre dr. Molnár József ezredes, nagykanizsai rendőrkapitány.
– A pályázat nyert, s ennek köszönhetően a belvárosban 4 darab kamerát sikerült elhelyezni 2004 közepén. Ez volt Nagykanizsa első kamerarendszere. Körülbelül 5-6 évvel ezelőtt kért tőlünk az önkormányzat egy koncepciót a rendszer fejlesztésére. Ebben azt fogalmaztuk meg, hogy közel 150 kamera kellene ahhoz, hogy szinte a város egészét az ellenőrzésünk alá tudjuk vonni annak érdekében, hogy a kívülről rossz szándékkal érkezőket kiszűrhessük, illetve tudjuk, hogy egy-egy bűncselekmény elkövetése idején kik tartózkodnak az adott helyszín közelében.
Dr. Molnár József jelezte: tavaly az önkormányzat hozzávetőleg 20 millió forintot költött arra, hogy újabb helyszínekre kerülhessenek kamerák. Ennek köszönhetően 13 új figyelőpontot alakítottak ki a város területén. Ez figyelőpontonként két fix kamera felszerelését jelenti, melyek révén a szakemberek egy területet, illetve útszakaszt két irányból is tudnak kontrollálni.
72 kamera figyeli a várost
– Az önkormányzat és polgármester úr rendkívül konstruktívan áll hozzá az ügy egészéhez, s teljes mellszélességgel támogatja, hogy Nagykanizsa biztonságát így is növeljük. A tavalyi bővítésnek köszönhetően a várost most 72 kamera figyeli – folytatta a rendőrkapitány.
– Ezen kívül az autóbusz-pályaudvaron is helyeztünk el 11 kamerát. A kamerarendszer által továbbított képanyag elemzéséhez szintén az önkormányzat támogatása révén új megfigyelő pultot, s több új monitort is beszereztünk. Nem mellesleg a város a figyelőszolgálat működtetéséhez további 5 millió forinttal járul hozzá évről évre. Hozzáteszem, a bővülő térfigyelő kamerarendszer lassan már eljut arra a szintre, hogy azt egy ember nem tudja kezelni, tehát vélhetően további kollégákat kell bevonni a munkába, s a megfigyelőpont is kinőtte a helyét. A jövőben ennek méltó elhelyezését is meg kell oldanunk.
Több sikeres rendőri akció köszönhető a kameráknak
A rendőrkapitány több, a térfigyelő-hálózat működése kapcsán végrehajtott sikeres rendőri intézkedésről is beszámolt. Mint elmondta: megesett, hogy egy buszmegállóban, padon ülő idős néni mellől a rendőrség látókörében lévő elkövető ellopta a táskáját. Ezt a kamera révén észlelte a figyelőszolgálatba beosztott kolléga, aki rögtön riasztotta a közelben lévő járőrpárost. Ők a helyszín közelében elkapták az elkövetőt, a néninek pedig visszaadták a táskáját – akinek egészen addig fel sem tűnt, mi történt vele…
De a kameráknak köszönhetően sikerült nagyobb tragédiát megelőzniük a rend őreinek, amikor beavatkoztak egy kibontakozó közterületi verekedésbe. A rendszerrel igen jól nyomon követhető a közlekedési szabálysértés (például záróvonal-átlépés, vagy épp a járdán kerékpározás) is, illetve nem utolsó sorban: kamerával figyelik a Csónakázó-tónál megújult kilátó bejáratát is.
forrás: zaol.hu
hírek innen, onnan
Tragédia történt egy iskolai kiránduláson – egy tinédzser diák is meghalt
Tragikus baleset árnyékolta be egy japán iskolai kirándulást, amikor két hajó felborult a tengerben, és a fedélzeten tartózkodók a...
A menopauza veszélyeket hordoz, de nem betegség – A legismertebb német nőgyógyász Budapesten mutatja be a könyvét, már egymillió példány kelt el
„Előre figyelmeztetlek: ebben a könyvben olyan orvostudományi titkokat tárok fel előtted, amelyek esetleg szöges ellentétben állnak...
Akkor is leáll a Jaecoo 5, ha nem akarom – Az Auto Bild Magyarország tesztjén a kínai SUV
Manapság nem gyakran fordulnak meg az emberek egy autó után. Sok szép kocsi van már, meg aztán – lássuk be – sok közülük elég...
Az otthonukat próbálta menteni a vihartól a négygyermekes Bence, amikor 3 emelet magasból lezuhant – Az orvosok sem tudják, hogyan maradt életben
Csodájára járnak a német orvosok is annak a magyar férfinek, aki három emeletnyit zuhant, majd egy fürdődézsára esett. Bence egy viharban...
Sések séfe: Egy baki miatt véletlenül elárulhatták, ki nyeri meg a műsort
Már a döntő hetén vagyunk a Séfek séfében, azonban lehet kiderült, ki lesz a győztes a végén.
Ez a sötét bogyós gyümölcs igazi csodaszer: tisztítja a májat és védi a szívet
evesen tudják, hogy van egy apró, sötét bogyós gyümölcs, amelyet sokan az egyik legegészségesebb növényként tartanak számon. Ez nem...
Balesetveszély: ezekből az autókból a legrosszabb a kilátás
Egy németországi felmérés szerint az egyre vastagabb A-oszlopok sokszor kitakarják az autókat, a kerékpárosokat vagy a gyalogosokat.
Elsüllyedt autókra talán nem, több csőtörésre viszont fel kell készülni Budapesten
A XVI. kerületben elmerült autó kirívó eset, de a fővárosban egyre több a csőtörés a felújítások hiánya miatt. Országosan kezd...
Rekordösszeget írtak jóvá: ennyi pénz ment vissza a nyugdíj- és egészségpénztári számlákra
Csúcsot döntött tavaly a nyugdíj- és egészségpénztári befizetések után járó adó-visszatérítés összege: 41,9 milliárd forintot...
Kocsit vettél? Százezrekre büntethetnek, ha elfelejted ezt a hivatalos lépést
A gépjármű tulajdonjog változás bejelentése az egyik legfontosabb állomás, amikor eladunk egy autót.
Megtalálták a magyar Stonehenget egy erdő mélyén, beleremeg az ország ebbe a felfedezésbe
Döbbenetes, amit találtak Magyarországon.
Mit árul el a születési képleted a szexuális életedről?
A születési képlet nemcsak a személyiségünkről, hanem a szerelmi és intim oldalunkról is árulkodhat. Az asztrológusok szerint az egyes...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


