Ezt olvasta már?

2021-ben 11,06 milliárd köbméter földgázt fogyasztott Magyarország

Tavaly a hazai felhasználók által elfogyasztott földgáz mennyisége elérte a 11,06 milliárd köbmétert, a lakossági fogyasztók 12 százalékkal több földgázt haszn...


Botrány: Állítólag Gödöllő ellenzéki polgármesterét is megcélozták a kémfegyverrel, a belügyminiszter tagadja a vádakat

A Forbidden Stories és az Amnesty International által megszerzett, a Direkt36 által is megvizsgált adatok szerint Gémesi György gödöllői polgármestert 2018 végén választották ki a Pegasus kémszoftver célpontjává


hirdetés

 

A Forbidden Stories és az Amnesty International által megszerzett, a Direkt36 által is megvizsgált adatok szerint Gémesi György gödöllői polgármestert 2018 végén választották ki a Pegasus kémszoftver célpontjává, éppen akkor, amikor komoly kormányzati nyomás alá került, majd ismeretlenek betörtek hozzá és a gyerekeihez, és felforgatták az otthonaikat.

 

Gémesi György otthonába 2018. december 11-én törtek be: a betörők mindent átkutattak a polgármester házában, feltörték a zárakat, kiforgatták a fiókokat, szanaszét hevertek az iratok a földön. Hiába volt azonban jó pár értékes tárgy a házban, mégsem hiányzott szinte semmi. Ezt követte bő két héttel később egy újabb betörés, ezúttal Gémesi szomszédban lakó lányához, ismét alig vittek el valamit. Gémesi György a Direkt36-nak azt mondta: meggyőződése, hogy a betörések célja egyrészt az volt, hogy kormánykörökből megfélemlítsék, másrészt esetleg az, hogy róla gyűjtsenek kompromittáló anyagokat. Gémesinek ugyanakkor erre bizonyítéka nem volt.

 

A lap szerint a polgármester telefonszáma is szerepel azonban abban a most kiszivárgott nemzetközi adatbázisban, amely azt mutatja, hogy az NSO nevű izraeli kémszoftvercég ügyfelei milyen telefonszámokat választottak ki megfigyelések célpontjának. Számos közvetett bizonyíték van arra, hogy a magyar célpontok kiválasztása mögött magyar állami szervek állnak.

Az ellenzéki polgármesterrel egy időben, 2018 végén választották ki a kémszoftver célpontjává Gémesi egy kormányzati ismerősét. Emellett két olyan telefonszám is felbukkan a kiszivárgott listán, melyek Gémesi párttársához és volt alpolgármesteréhez kötődnek. Gémesit elmondása szerint évek óta zaklatják, fenyegetik, és a nyilvánosság előtt is beszélt arról a gyanújáról, miszerint a magyar titkosszolgálatok megfigyelik.

A támadások szerinte azután sokasodtak meg, amikor a Magyar Önkormányzatok Szövetségét vezető Gémesi több polgármestertársával megpróbált egy új, a Fidesztől független jobboldali pártot felfuttatni. A lap szerint a magyar kormány nem reagált érdemben a Pegasus használatáról szóló részletes kérdéssorra, így kifejezetten a Gémesi esetleges megfigyeléséről szóló kérdésekre sem. Mindössze annyit közöltek a nemzetközi újságírócsapattal, hogy „nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről”, és hozzátették, hogy Magyarország „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.

A Direkt36 szerint egy másik név a listáról az ügyvédi kamara korábbi elnöke, Bánáti János. Ő 2018 végén vált célponttá, pont akkor, amikor már zajlott a nyomozás legismertebb ügyfele, Gyárfás Tamás ellen. Bánáti szerint „a mai világban ezekkel a technológiákkal együtt kell élni. Nekem nem volt félnivalóm”.

 

Aki 30-40 éve ilyen horderejű ügyekben dolgozik védőként, mint én, annak nem lehet úgy élni, hogy tart a megfigyeléstől

– jelentette ki.

 

Magyar újságírókat és üzletembereket figyeltek meg egy izraeli kémprogrammal


A Direkt36 információi szerint magyar újságírókat, ellenzékiként beállított üzletembereket hallgattak le az NSO nevű izraeli kibercég Pegasus nevű kémprogramjával, amely okostelefonok feltörésére alkalmas. Erről a Telex-en megjelent cikkükben számoltak be részletesen. Az oknyomozást a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat vezette, amely az Amnesty International (AI) jogvédő szervezettel közösen jutott hozzá egy, az NSO ügyfeleinek tevékenységével kapcsolatos adatbázishoz. Ebben több mint 50 ezer olyan telefonszám van, amelyeket a tényfeltáró projekt kutatásai szerint az NSO-ügyfelek megfigyelési célpontként választottak ki2016-tól kezdve a világ több mint 50 országából.

 

A cikkben azt írják, hogy a Pegasus a telefonok szoftvereinek olyan hibáit használja ki a távolról, észrevétlenül történő behatolásra, melyekről még maguk a fejlesztők, gyártók sem tudnak. Ezeken a réseken keresztül a telefonkészülékbe bejutva nemcsak a célszemélyek beszélgetéseit tudták lehallgatni, hanem hozzáfértek a legbizalmasabb információikhoz, például az emailjeikhez és egyéb üzeneteikhez, továbbá fotóikhoz és videóikhoz.

 

A Direkt36 a több mint 300 magyarországi célpont közül egyelőre többek között a következőket azonosított be:

 

Négy újságírót, köztük a Direkt36 két munkatársát, Panyi Szabolcsot és Szabó Andrást, akiknek esetében a telefonok utólagos vizsgálata ki is mutatta, hogy a készülékeiket feltörték az NSO szoftverével. Továbbá Dercsényi Dávidot, a hvg.hu korábbi újságíróját, valamint egy negyedik újságírót, aki azt kérte, ne írják le a nevét.

Egy magyar fotóst.

Varga Zoltánt, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosát, és több olyan más üzletembert, akik Varga házában vettek részt egy közéleti témájú vacsorán 2018-ban. Az utólagos vizsgálatok megerősítették, hogy legalább egy vendég telefonját biztosan fel is törték az NSO programjával. A Varga-féle találkozón részt vett Chikán Attila közgazdászprofesszor is, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere.

Simicska Lajos egykori oligarcha fiát, és egyik legközelebbi bizalmasát. Mindketten a 2018-as választások előtt kerültek célkeresztbe, amikor Simicska egy egész médiabirodalom tulajdonosa volt, és nyíltan támadta a kormányt.

A CEU egyik külföldi diákját, Adrien Beauduint, akit a magyar hatóságok őrizetbe vettek egy 2018-as kormányellenes tüntetésen.

A célpontok közt van egy ismert ügyvéd, és egy ellenzéki városvezető.

A cikk ugyanakkor hangsúlyozza: a nemzetközi tényfeltáró csapat birtokába jutott adatokból az nem derül ki egyértelműen, hogy pontosan ki vetette be a kémszoftvert.

 

Maga az NSO azonban „határozottan állítja, hogy ők csak kormányoknak és állami szervezeteknek adják el a szolgáltatásukat, és számos információ mutatja azt, hogy Magyarországon az után jelent meg a kémszoftver, hogy 2017-ben és 2018-ban magas szintű találkozók voltak az izraeli és a magyar kormány között.”

 

Ráadásul a Direkt36-nak egy korábbi magyar titkosszolgálati tiszt mondta, hogy infomációi szerint a nemzetbiztonsági szervek a magyar–izraeli kapcsolat szorosabbá válásával kezdték el használni a Pegasust 2018-tól. Emellett a kémprogram magyarországi használatának jeleire bukkant egy 2018-as nemzetközi elemzés során a Citizen Lab nevű kanadai kutatócsoport is.

 

A magyar kormány ugyanakkor azt közölte, hogy „nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről”, és hozzátették, hogy Magyaroszág „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.

 

Az izraeli kormány azt állítja, semmi közük a megfigyelési ügyhöz, nem is tudnak információt adni erről


Az izraeli kormányzati sajtóirodától perceken belül válaszoltak a Magyar Hang megkeresésére, igaz, elég tömören.

„A kormányzati sajtóirodának semmi köze ehhez a kérdéshez, és nem is tudunk semmilyen információval szolgálni az üggyel kapcsolatban” – írta tömör válaszában Ron Paz, az izraeli kormányzati sajtóosztály külügyi szekciójának vezetője a Magyar Hang Pegasus-botránnyal kapcsolatos kérdéseire.

A lap több izraeli kormányzati illetékesnek is küldött kérdéseket. A sajtóosztály közép-európai ügyekkel foglalkozó szóvivője is csak annyit közölt, hogy „a kormányzati sajtóosztály nem jogosult arra, hogy ezzel kapcsolatban információkat szolgáltasson”.

A Magyar Hang szerint beszédes, hogy bár kifejezetten rövid válaszokat kaptak az izraeli kormánytól, a sajtóirodánál elég gyorsan reagálhatnak a megkeresésekre, nekik ugyanis alig négy, illetve kilenc perccel később válaszoltak a kérdések elküldése után.

 

A lap egyébként azt szerette volna többek közt megtudni, hogy a kormány mit tud az NSO kémprogramjának felhasználásáról, és hogyan kommentálják, hogy a beszámolók szerint a Pegasust újságírók és üzletemberek ellen is bevetették.

 

„A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytatnak illegális megfigyelést”

2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak – jelentette ki a belügyminiszter Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek írt, hétfőn az MTI-hez is eljuttatott válaszában.

Pintér Sándor hozzátette: ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják.

A belügyminiszter azt írta: a független képviselő konkrét kérdéseit kész megválaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén.

Szél Bernadett „Ki vásárolta meg az izraeli kémszoftvert, és mely belügyi, vagy nemzetbiztonsági szervek vettek részt az illegális megfigyelésekben?” címmel nyújtotta be írásbeli kérdését a belügyminiszternek.

Erre válaszul Pintér Sándor kiemelte: „Magyarország demokratikus jogállam, s mint ilyen, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el”. Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik – szögezte le a belügyminiszter.

 

Varga Judit: A titkosszolgálat független a politikától

 

Bő 24 órával azután, hogy kitört a botrány az izraeli NSO cég Pegasus nevű szoftverével történő lehallgatások miatt, végre megszólalt Varga Judit igazságügyi miniszter is. Mindez azért fontos, mert bizonyos engedélyeket megfigyelésre ő jogosult kiadni. Varga a Hvg.hu Eurologus rovatának így fogalmazott Brüsszelben:

Magyarország egy jogállam és mint minden tisztességes állam, a 21. században rendelkezik azokkal a technikai eszközökkel, amelyekkel el tudja látni a nemzetbiztonsági feladatait.

A Népszava azt is megérdeklődte, adott-e a miniszter engedélyt újságírók lehallgatására, amire a következő válasz érkezett: a titkosszolgálatok működtetése szakmai feladat Magyarországon, amely teljes mértékben független a politikától és ezeket a döntéseket soha nem pártállás, vagy foglalkozás alapján, hanem az adott tevékenység alapján kell megítélni.

A kulcskérdés az ilyen esetekben a miniszter szerint, hogy magyar nemzetbiztonsági érdekek, tehát a magyar alkotmányos rend megdöntése, vagy külföldi hírszerzés gyanúja felmerült-e. Szerinte sok a veszély, ami a modern államokra leselkedik, ezekre fel kell készülni. „Komoly probléma lenne, ha nem lennének ilyen eszközeink, viszont ezeknek a felhasználása törvényes rendben zajlik” – mondta.

Varga arról is beszélt, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenőrzési joga van félévente. Bár hozzátehetjük, hogy hétfőn az ellenzék össze akarta hívni a bizottság rendkívüli ülését, de a fideszes többség szokás szerint megtorpedózta ezt.

Megkérdezték arról is a minisztert, valóban törölni akarta-e a lehallgatásokra vonatkozó kérdés-választ a Le Monde francia lapnak adott interjújából. Erre nemleges választ adott, mondván azzal együtt hagyta jóvá a szöveget.

24.hu/direkt36/nlcs/mti







0
0

hírek innen, onnan

Dízel helyett hidrogént? Most már megéri!

Zsákutca a hidrogéncellás vagy hidrogénmotoros meghajtás? Az utóbbi években úgy tűnt, beelőztek az elektromos autók, de most két új...

Édesanyja durva részleteket árult el a gyilkossággal vádolt fiáról - videó

A gyilkossággal gyanúsított férfi anyja nyilatkozott a Tényeknek.

Orosz férfi: „Nem akarok Putyinért harcolni és fiatalon meghalni”

Lezárhatják Oroszország határait kedd éjjel a hadköteles korú férfiak előtt, akik utána csak engedéllyel hagyhatják el az országot –...

Megmenekülhet a Zöld Menedék Alapítvány václigeti menhelye a bezárástól, írásbeli ígéretet kaptak

A kavicskitermeléssel és értékesítéssel foglalkozó Lasselberger Hungária kft. írásbeli ígéretet tett arról, hogy az alapítvány...

Orbán Viktor kidühöngte magát, most fotókat posztolt

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nemzeti konzultációt indít a Fidesz az Oroszország elleni EU-s szankciókról. A hírre az ellenzék is...

Megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Az egész ország területén.

„Mané Klopp miatt hagyta el a Liverpoolt.”

Nagy meglepetésre a játékos nyáron Münchenbe tette át székhelyét.

További elemzői vélemények - nem feltétlenül volt jó döntés lezárni a kamatemelési ciklust

Az év végi inflációs tetőzés csak egy valószínűség, a túl korai leállítás "jelentős kockázatot" hordoz.

Halálos tűz tombolt egy lengyel olajfinomítóban

A plocki üzem egyik berendezésének kemencéje gyulladt ki.

Sport

Szalaiék az egyik belvárosi kocsmában ittak a szurkolókkal: Szoboszlai sört is csapolt - videó

Schäfer András és a korábbi csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs is ott volt a buliban az olasz meccs után.

Marco Rossi könnyek között nyilatkozott: a magyar szívet és az olasz tiszteletet láttuk

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a szenvedéllyel és a hozzáállással elégedett volt az olaszok ellen.

Orbán Viktor csalódott az olasz-magyar meccs után: "nem volt szerencsénk"

Orbán Viktor megszólalt a hétfő esti magyar vereség után.

Dzsudzsák Balázs meglepte Szalai Ádámot a meccs után: tíz év közös út ért véget

A DVSC játékosa még megkapja az őt megillető elismerést a görögök ellen.

Szalai Ádám: Óriási lehetőséget szalasztottunk el, iszonyatosan csalódott vagyok

A magyar válogatottól búcsúzó Szalai Ádám köszönetet mondott a szurkolóknak és az edzői stábnak, de azt sem titkolta, csalódott az utolsó válogatott meccsén született eredmény miatt.

Agyeldobós meccsen búcsúztak az angolok a Nemzetek Ligája A-ligájából

Kétgólos hátrányból állt fel Anglia, de a meccset nem tudta megnyerni, így győzelem nélkül búcsúzik a Nemzetek Ligája A-ligájától.

Olyan gólt rúgtak a brazil U13-as srácok, hogy az maga a csoda

Oké, azon azért nehéz meglepődni, hogy Brazíliában egész jól fociznak a srácok, de ez a gól még így is az a kategória, aminek minden mozdulata gyönyörű.

Könnyekben tört ki Szalai Ádám a pályán – fotók

Szalai Ádám nagyon meghatódott utolsó meccsén, könnyek szöktek a szemébe, így búcsúzott a pályától és a szurkolóktól.

Szalai Ádám: Meg fogom bánni, hogy most ezt érzem, de nem tudok mit tenni

A búcsúzó csapatkapitány nagyon csalódott volt az olaszok elleni meccs után.

0

Bulvár

Ennek a két zöldségnek a magjait vesd el még gyorsan szeptemberben.

A spenót és a sóska is vethető még szeptemberben.

Putyin a bukás szélén tántorog, és már az is világos, mi jöhet utána?

Egy új orosz vezető komolyan gúzsba lesz kötve, aligha kell tartani a háború folytatásától.

Az orosz rendőrök egy súlyzóval megerőszakolták a háború ellen tiltakozó költő-aktivistát

Tettüket videóra vették, hogy más aktivistákat félemlítsenek meg.

Dőlnek a szextabuk: „Megtörtént velem az elképzelhetetlen”

Mi az, amit soha az életben nem tennél meg? A Glamour felmérése szerint az első számú tabu a szex egy másik nővel, közvetlenül utána jön a szex egy apánk korabeli férfival. Megkértünk kilenc nőt, hogy meséljenek

Rengeteg a sérült, halott is van - tömegkarambol a 47-esen

Három autó ütközött össze a 47-es számú főúton, Körösladány külterületén - közölte a rendőrség. Sokan megsérültek, egy ember meghalt.

Ezekről beszél a legtöbb ember, mielőtt meghal

Mit gondolunk az életről és saját halandóságunkról, illetve mit tartunk igazán fontosnak?

Sorozzák az oroszokat, Ukrajnából szörnyű hír jött

Az ukrán-magyar határszakaszon 4896-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4322-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Döbbenetes dolgot találtak Egyiptomban, rejtett ajtónyílások vezetnek a föld alá a piramisok földjén

Az év egyik legfontosabb felfedezése lehet a mostani Egyiptomban, igazi világszenzáció.

„A szextől a szobában várakozó feleség sem tartja vissza a férfit” - Magyar idegenvezetők meséltek a vendégek ...

A magyar vendégek sem szemérmeskednek, és gyakran az idegenvezetőket is beavatják a titkaikba.

Sok a sérült és áldozata is van a hatalmas, reggeli Békés megyei ütközésnek

Egy ember meghalt, nyolcan megsérültek, amikor kedden kora reggel, Körösladány közelében három autó ütközött - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A police.hu oldalon azt írták, két mikrobusz és eg

Viszlát kardigánok és egyszerű pulóverek: ezt fogjuk viselni helyettük

Kijelenthetjük, hogy megérkezett a pulcsiszezon most, hogy hivatalosan is beköszöntött az ősz.

blogmorzsák

Nagy fagyasztott zöldborsó teszt

14 fagyasztott zöldborsó vaktesztje a legolcsóbbtól a legzsengébbig.

„A csajomnak már nincs rám ideje“

A barátnő stressztűrő képessége vészesen alacsony, sok mindent túlreagál, a pasi pedig úgy érzi, hogy 180 fokos fordulatot vett a kapcsolat.

0