Börtönből szabadult részeg férfi vert meg hajléktalanokat Nagykanizsán
Élettársi kapcsolatban élő két hajléktalan egy férfi és egy nő – tavaly október 11-én délután a nagykanizsai Dózsa György utcában levő Penny áruház oldalánál üldögéltek, ami a helyi hajléktalan személyek egyik ismert napközbeni tartózkodási helye.
A két személynek volt bora, azt iszogatták, amikor megjelent ott egy másik hajléktalan férfi, valamint a terhelt, aki egy 48 éves büntetett nagykanizsai férfi. Utóbbiak ugyancsak hoztak magukkal bort. Az élettársak régóta baráti kapcsolatban vannak az újonnan jött hajléktalannal, és a terhelttel. A terhelt két nappal korábban, 2018. október 9-én szabadult legutóbbi szabadságvesztés büntetéséből.
A négy személy együtt italozott, és az elfogyasztott nagyobb mennyiségű bortól erősen ittas állapotba kerültek. Italozás közben a terhelt több alkalommal megjegyzéseket tett a nőnek, igyekezett őt rávenni arra, hogy vele intim kapcsolatot teremtsen, azonban a nő elutasította a közeledését.
Ezt követően a terhelt belekötött a harmadik, nála jóval gyengébb fizikumú, szemüveges férfibe és őt több alkalommal kézzel megütötte és megrúgta. A többiek nem avatkoztak be a védelme érdekében. A négytagú társaság egészen este 8-ig az áruház környékén maradt, majd valamennyien gyalogosan elindultak a tőlük mintegy 500 méterre, a Dózsa Gy. u. 73. szám alatt levő Vöröskeresztes Szállóra. Elől ment a nő és a terhelt, őket követte e két férfi.
Amikor a Jysk áruházhoz értek, leültek a buszmegálló padjára. Útközben a terhelt továbbra is igyekezett a nőt rábírni a vele való együttlétre, míg utóbbi próbált ez elől kitérni.
A nő élettársa a buszmegállóhoz érve számon kérte a terhelttől a viselkedését, de fellépése nem volt fenyegető, míg a harmadik férfi kb. 1-2 méterre tőlük tétlenül állt. A terhelt váratlanul előbb ököllel leütötte az élettársat, aki elesett, majd többször fejen ütötte a harmadik férfit, aki ugyancsak elesett és lerepült a szemüvege.
Ezután felkapott egy a közelben a földön fekvő 42 cm hosszú, 5 cm vastag, lefelé szűkülő hasáb formájú keményfa széklábat, és azzal ütötte őket, illetve fejen is rúgta őket többször. A nő igyekezett a terheltet lefogni, megakadályozni az élettársa és a harmadik férfi bántalmazását. Eközben mindhárman 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedtek.
A nő élettársa a földről felkelve észrevette, hogy a terhelt elejtette a széklábat verekedés közben.
A széklábat a földről felvette, és a még mindig a harmadik férfit ütlegelő terhelthez ment, őt a széklábbal verni kezdte, hogy megfékezze. A harmadik férfi időközben ugyancsak felkelt a földről és együttes erővel ütötték a terheltet, aki ekkor került a földre. Az őket ért jogtalan támadás miatt felindult állapotban levő férfiak tovább ütötték – a további támadás elhárítása érdekében a földre került terheltet.
A harmadik férfi rövid idő múlva abbahagyta a verekedést és a nővel elment a helyszínről, míg a nő élettársát a helyszínre érkező ismerőse lökte félre és hangos felszólítással állította meg őt. A terheltnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülése keletkezett.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a terhelttel szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.
Forrás: delzalapress.hu
hírek innen, onnan
A PL történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea, a Bayern összes kapusa kiesett a BL-meccs előtt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Állásinterjú közben lopta el a konyhafőnök telefonját egy férfi Siófokon
Kamera rögzítette az esetet.
Lesújtó hír érkezett több magyar régióról is: akik errefelé élnek, hamarabb halnak, mint társaik
Az elmúlt két évtized folyamatait vizsgálva kiderül, hogy a hazai életkilátások javulása drasztikusan lelassult.
Nem merült fel idegenkezűség gyanúja a rendőrség szerint a NAV tábornok halála ügyében, akit buli után egy tóban találtak meg
Egy előléptetési buli után vesztette életét a NAV-os vezető, holttestén fejsérülések voltak. A rendőrség szerint baleset történt,...
Hadházy Ákos: A Békemeneten verték meg, majd 24 órára fogva tartották a miniszterelnököt bíráló Csőgör Pétert
A volt gazdasági főnyomozó a nem először ment ki tiltakozni. Hiába gyanúsították erőszakkal, végül bizonyítékok hiányában el...
Átadták az Egészségfejlesztő Kórház és az Egészségfejlesztő Szakrendelő díjat
A díjat a Belügyminisztérium támogatása és a Richter Gedeon felajánlása teszi lehetővé.
Tóth Gabi jogi lépésekkel fenyegeti Osváth Zsoltot
Tóth Gabi énekesnő a Békemeneten bonyolódott szóváltásba Osváth Zsolt influencerrel.
Újra látogatható lesz a budapesti nevezetesség: már pontos dátum is van
A felújítások után ismét megnyílik a Citadella a látogatók számára. Panorámás parkkal, felújított épületekkel, valamint...
Tehetség vagy mesterség? Így születnek a jó történetek
Sokan úgy gondolják, az írás tehetség kérdése: van, akinek „megvan hozzá a vénája”, másoknak meg nincs. De tényleg így működik a...
„Azt hittem, aranyér” – a 66 éves nő majdnem figyelmen kívül hagyta a végbélrák jellegzetes tüneteit
A brit nőt végbéltáji vérzést és csomót tapasztalt, amit először aranyérnek gondolt, de a panaszai hónapokig nem múltak el.
Elment az áram Kubában
Az egész országban.
Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
Csak egyszerű információkat tud a diákok 22 százaléka értelmezni.
Sport
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Ilyen még nem volt a futball történetében – a Bayern egy 16 éves kapus kezébe helyezi a sorsát
Súlyos kapusválságba sodródott a Bayern München.
A Liverpool botrányhőse kiborult, Szoboszlai miatt szidta Arne Slotot
Keményen üzent a holland edzőnek.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője
Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.
Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból
Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt
A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.
Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után
A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.
Szoboszlai újabb szabadrúgásgólja ellenére csak a magyarázkodás maradt Arne Slotnak
A Liverpool trénere elismerte, valódi élcsapathoz mérten túl kevés meccset hoznak le védelmi hiba nélkül.
Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között
Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.
Bulvár
Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút
A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem
Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely
A NASA egyik űrhajósa szerint hazugság-ban él a társadalom – az űrből látta a valóságot
Érdekességre lett figyelmes az egykori hadnagy.
Rendkívüli közlemény érkezett a nyugdíjasoknak a Magyar Államkincstártól, hatalmas változás jön a nyugdíjban
Erről a változásról minden nyugdíjasnak tudnia kell.
Már eldőlt, hogy a Békemeneten vagy a Tisza eseményén voltak-e többen, olyan képeket mutattak, amelyek egyértelműen válaszolnak a kérdésre?
Nem semmi, ami március 15-én történt a budapesti utcán.
Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött
Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.
Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin
Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Élő adásban bukott le Magyar Péter, az egész ország megdöbbent azon, amit látott a Nemzeti meneten
A Tisza párt elnöke egy fontos ígéretet szegett meg.
Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”.
Gyászba borult az ország. Megjelentek a fekete zászlók, elhunyt az ismert politikus
Tragikus hírt kaptunk!
Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban
Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


