Ezt olvasta már?


Bizonyítékot ígért Szabó az őszödi beszéd kiszivárogtatóiról

Fenntartja az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról tett állításait, további részletekkel azonban egyelőre nem szolgált Szabó Bálint, aki a Heti Válasznak azt mondta: akkori vezető szocialista politikusok állhattak Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédének kiszivárogtatása mögött.

A Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke pénteken újságíróknak elmondta: ha az érintettek nem ismerik be, hogy részt vettek az őszödi beszéd kiszivárogtatásában, akkor rövid időn, néhány héten belül megnevezi őket, illetve közzéteszi az általa összerakott információkat. Ám úgy fogalmazott: nem célja karaktergyilkosságot elkövetni.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e bizonyítékai, úgy válaszolt: Rózsa-Flores Eduardo alaposan dokumentálta a vele kapcsolatos eseményeket.
Szabó Bálint azt is közölte, hétfőn a titkosszolgálatokhoz fordul, és kéri, ha lehetséges, tegyék megismerhetővé az őszödi beszéd kiszivárogtatásával és vele, illetve Rózsa-Flores Eduardóval kapcsolatos anyagokat. Véleménye szerint ugyanis azokból összerakható lenne, kik álltak a beszéd nyilvánosságra hozása mögött. Hozzátette: úgy tudja, Rózsa-Flores 2006-ban már a titkosszolgálatok "látókörében" volt.
Szabó Bálint arról is beszélt: 6-8 embernek lehetett köze a Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásához, bal- és jobboldaliaknak egyaránt. A kilétüket firtató kérdésekre kitérő válaszokat adott. Egyedül Kiss Péter korábbi kancelláriaminiszterről mondta azt: neki is kellene "két mondatot mondania" az ügyben.
A férfi eredetileg ügyvédje, Bárándy György lakásába hívta az újságírókat, bár a címét rosszul adta meg. Végül - arra hivatkozva, hogy a 94 éves jogász, akivel napközben Szombathelyen jártak, elfáradt - az utcán nyilatkozott tucatnyi újságíróknak.
Magát büszke, öntudatos baloldalinak nevezte, és visszautasította, hogy a Fidesz érdekeit szolgálná, de azt is, hogy Gyurcsány Ferenc utasítására cselekedne. Egyúttal közölte, helyreigazítást kér a róla valótlanságokat állító médiumoktól.
Szabó Bálint, aki jelenleg a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) tagja, a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, jelen volt, amikor a szocialista párt három akkori vezetője 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán járt, és hallotta azt is, amikor a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült, utóbb nyilvánosságra hozott hangfelvételt. Nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc. A lap ebből arra következtetett: Szili Katalin egykori házelnökre, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszterre és Baja Ferenc korábbi államtitkárra, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi és Szabó Imre korábbi környezetvédelmi miniszterre, illetve Juhászné Lévai Katalinra, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés exelnökére illik a leírás.
Az interjú megjelenése után mindannyian cáfolták, hogy ismerték volna Rózsa-Flores Eduardót, illetve hogy közük lett volna a Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásához. Az MSZP pedig arra szólította fel Szabó Bálintot és a Heti Választ, tárják nyilvánosság elé a bizonyítékaikat, különben bíróság előtt kell felelniük állításaikért.
Gyurcsány Ferenc - az MSZP választási győzelme után a szocialista frakció előtt elmondott - őszödi beszédéből 2006 szeptemberében először a Magyar Rádió közölt részletet, amelynek nyomán Budapesten tüntetések, majd zavargások kezdődtek. Az akkori miniszterelnök egyebek mellett azt mondta, "nem csináltunk semmit négy évig", "hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni."







0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni

Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...

Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek

Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.

Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző

Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...

ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen

Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.

Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől

Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.

88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata

Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...

Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat

Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.

Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől

Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...

Csibészbecsület és versenyszféra

Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0