Ezt olvasta már?


Bíróság előtt felel tetteiért a kanizsai szúrkáló

Emberölést próbált meg megkísérelni a nagykanizsai férfi, aki előre eltervezte tettét. Holnap a Zalaegerszegi Törvényszék elé áll egy pölöskei szörpüzem kirablóival együtt.

A többszörös visszaeső K. Géza nagykanizsai lakos tettét dr. Gergye Tamás büntetőtanácsa ítéli majd meg. K. Géza 2017. június 5-én, a hajnali órákban a saját portájáról átment abba az udvari lakásba, ahol a volt élettársa szállást kapott, és italozni kezdett a lakás tulajdonosával. Míg a vádlott italozott, addig volt élettársa megkérte az udvarban lakó egyik ismerősét, hogy menjen át hozzá, mert a volt párja agresszivitása miatt, tartott annak viselkedésétől. A férfi érkezését követően K. Géza bement a lakás hátsó, utcára néző szobájába, ahol a volt élettárs és a segítségül hívott férfi tartózkodott, majd vitatkozni kezdett, felelősségre vonva a férfit, hogy mit keres a nőnél. A férfi, tartva attól, hogy tettlegességre fog sor kerülni, rendőri segítséget kért. A kiérkező járőrök figyelmeztették a terheltet, hogy rendzavaró viselkedését fejezze be, majd távoztak a lakásból. A vita azonban tovább folytatódott, a terhelt elkezdett azzal fenyegetőzni, hogy megöli volt élettársát és annak ismerősét, elvágja a torkukat, ezért ők ismételten rendőrt hívtak. A járőrök vissza is tértek a lakásba és újfent figyelmeztették a terheltet, illetve közölték vele, hogy rendzavarás szabálysértése miatt feljelentik, majd távoztak.

A rendőrjárőr távozását követően K. Géza tovább fenyegetőzött, egyre indulatosabb állapotba került, majd magához vett egy 7 cm pengehosszúságú, fanyelű kést. Ezt látva a volt élettársa és annak ismerőse bezárkózott a lakás hátsó, utca felé néző szobájába. A terhelt eközben az ajtót kifeszítette, és a nála lévő késsel azonnal a hozzá közelebb lévő, az ágyon ülő férfihez lépett, majd legalább közepes erővel megszúrta a mellkasán. A férfi megpróbált a terhelttel szemben védekezni, felállt, próbálta a terhelt kést tartó kezét magától távol tartani, e közben mindketten az ágyra kerültek. A dulakodás közben K. Géza tovább szurkálta a szerencsétlenül járt embert: hátát, nyaki részét is többször megszúrta. A sértett még fel tudott állni, mire a terhelt is felállt, és további szúró mozdulatot tett a védekező férfi felé, így a szúrások a sértett védekezésül maga elé tartott bal felkarját is elérték. Mindeközben a női sértett segítségért kiabált, amit a korábbi hívások miatt a közelben tartózkodó járőrök meghallottak, ezért a lakásba behatoltak. A vádlott karját hátrafeszítették és a kést elvették tőle, így cselekménye folytatásában, illetve abban, hogy a nőre is rátámadjon, megakadályozták. K. Géza az elvezetése során a járőrök jelenlétében visszakiáltott volt élettársának, hogy „te lettél volna a következő”, és kijelentette, hogy a nővel kellett volna kezdenie, kár, hogy nem használt nagyobb kést, és kijelentette azt is, hogy mindkét személyt meg akarta ölni. A kiérkező mentők az összeszurkált férfit életveszélyes állapotban szállították a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályára, ahol életmentő hasi műtétet hajtottak végre rajta.

A Zalaegerszegi Járásbíróságon, dr. Gaider Bálint büntetőbíró előtt kell majd felelnie holnap annak a rablópárosnak, akik idén nyáron rabolták ki a pölöskei szörpüzemet. J. L. és társa valamikor a nyár elején határozta el magát a rablásra: az egyikük pontos információkkal bírt a szörpüzem működéséről. Miután beszerezték a rabláshoz szükséges „felszereléseket” – többek között egy elektromos sokkolót a nagykanizsai bolhapiacról –, akcióba lépett a két útonálló. 2017. június 24-én, 23 óra körüli időben egy Opellel parkoltak le a Pölöskei Italgyártó Kft. üzemétől mintegy egy kilométerre lévő, Fácános fasornál. A gépkocsit egy földúton hagyták, majd innen gyalog közelítették meg a gyárat. A szörpgyártó üzem nyugati oldalán lévő kerítésnél bemásztak, majd elbújva várták, hogy a biztonsági őr a szokásos ellenőrzési útvonalát bejárva hozzájuk érjen. Ekkor egyikük megtámadta, a sokkolóval és ököllel is bántalmazta, majd lábát kirúgva a földre vitte. Gyorskötözővel megbéklyózták a kezeit, így tették végül ártalmatlanná.

Ezután átkutatták az irodai épületet, és feltörték a házipénztárt tartalmazó szekrényt, elemelve belőle az összes készpénzt, majd pedig a páncélszekrényt betették a szörpüzem tulajdonát képező egyik gépkocsiba, és a megtámadott, bántalmazott majd megkötözött biztonsági őrt a sorsára hagyva, a helyszínről elmenekültek. A vagyonőrnek nemsokára sikerült kiszabadítania magát, és értesítette a rendőrséget. A két férfi eközben áttette az Opelbe a széfet, majd a közel 36 millió forintos zsákmánnyal kereket oldottak. Az eltulajdonított páncélt egy általuk korábban kiválasztott, Zalaszentmihály és Nemesrádó közötti elhagyott, erdős részen elrejtették és mindketten hazamentek. A milliókat rejtő mackót néhány nap múlva, 2017. július elsején az egyikük otthonához vitték Nemesrádóba, majd egy flex-el kinyitották. A pénzt elosztották, míg a széfben található egyéb iratokat, csekkfüzetet, bankkártyát, gépjármű-törzskönyveket elégették. A megyeszékhelyi nyomozóknak köszönhetően nemsokára kattant a bilincs a rablók csuklóján, és a házkutatások során az elrabolt pénzből 33 millió 732 ezer forintot sikerült is előtalálniuk a zsaruknak.

Ugyancsak holnap állítják a megyeszékhely járásbíróságának dr. Czipóth Edit vezette büntetőtanácsa elé S. G. szlovák állampolgárságú terheltet, aki Zalaegerszeg egyik hegyi ingatlanán termesztett marihuánát. A szlovák férfi 2016 szeptemberében költözött egy szintén szlovák állampolgárságú, de Svájcban élő férfi által vásárolt és annak tulajdonát képező zalaegerszegi ingatlanba, azzal a céllal, hogy ott marihuána termesztésébe fogjon. Az épület pince részében, mintegy 6 x 6 méteres alapterületen növénytermesztő részt hozott létre, ahol kialakította a növények szakszerű ápolásához, neveléséhez, feldolgozásához és tárolásához szükséges feltételeket. A növények melegen tartásához ipari világítótesteket szerelt fel, a páratartalom biztosítása érdekében szigetelte a nyílászárókat, egy szellőztető berendezést is beépített, a falakat pedig hővédő tükörfóliával borította be. Ilyen körülmények között, a növényeket palánta nevelőben előnevelte, majd a megfelelő érettség elérését követően átültette őket a termesztésükre alkalmas edényekbe. A kifejlett egyedeket leszüretelte, majd speciális növényszárítóban kiszárította, a száraz növényi törmeléket pedig az ingatlan különböző részein tárolta.A rendőrnyomozók 2017. június 2. napján csaptak le a férfira: a zalaegerszegi ingatlanban tartott házkutatás alkalmával közel másfél kilogrammnyi, kábítószer tartalmú, szárított növényi törmeléket, valamint 210 tő „Cannabis sativa” fajba sorolható növényt foglaltak le.

 

Forrás: kanizsaujsag.hu/NNL







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Most még nem késő. Így lesz villámgyorsan földi eper a kertedben.

Kíváncsi vagy, hogyan lehet a te kertedben is pillanatok alatt saját földi epred? Mutatjuk a trükköket, hogy idén már a saját szamócádat...

Mocskos dolgok miatt nagy bajban az ismert milliárdos – Durva pert kapott a nyakába Elon Musk

Pert indított három amerikai tinédzser – köztük két kiskorú – Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, az xAI ellen,...

Váratlanul halálos agyhártyagyulladás-járvány tört ki Európában

Gyorsan terjedő agyhártyagyulladás-járvány miatt rendeltek el sürgős intézkedéseket az Egyesült Királyságban, miután a fertőzés...

Túl sokat ivott a 13 éves fiú: ami ezután történt, az sokkoló

Drámai fordulatot vett egy gyilkossági ügy: egy 13 éves fiú riasztotta a rendőrséget, hogy betörők lőttek rá az anyjára. Aztán...

Egyre több szívbetegség mögött áll a túlsúly Magyarországon

Ha a túlsúlyos emberek száma a jelenlegi trendekhez hasonlóan növekszik, a szívbetegségek súlyos következményei is gyakoribbá válnak.

Arne Slot állásáért is játszhatnak Szoboszlaiék a Bajnokok Ligája legjobban várt meccsén

A Liverpool óriási bajban van, a Galatasaray ellen nem hibázhat.

Pánikra semmi ok: ezért korlátozza a pénzkivonást a BlackRock és a Morgan Stanley 

Megugrottak a visszaváltási kérelmek a legnagyobb priváthitel-alapoknál. Van akit a helyzet a 2008-as pénzügyi válságra emlékeztet.

Lékai-Kiss Ramóna beszéde felborzolta a kedélyeket a Glamour-gálán

A március 19-i Glamour Women of the Year gála háziasszonya az év műsorvezetője kategória tavalyi nyertese, Lékai-Kiss Ramóna köszönti...

Ezt kapják a nyakukba a magyarok a következő napokban

A következő napok időjárása változékony, ugyanakkor kifejezetten szeles képet mutat, így hiába emelkednek időnként a hőmérsékleti...

Napi horoszkóp: az Ikrek pénzügyi befektetése balul üt ki, a Mérleget betegség figyelmezteti az elfojtott érzelmeire, a Skorpiónak szembe kell néznie a múltjával

Kedves Rák! Hirtelen haragod egyre többször keverhet bajba. A mai napon is hajlamos lehetsz arra, hogy a dühöd eluralkodjon.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0