Bemutatkozott a Mikó Imre terv
Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Wekerle terv részeként minden környező országban elkészül az ottani magyarság gazdaságfejlesztési terve, ez lett kész először az erdélyi Mikó Imre tervben - mondta a tervet ismertető konferencián Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a tervet a gazdasági autonómia megteremtéséhez vezető eszköznek nevezte, amelyre ráépülhetnek az egyéb autonómiák is.
Horkay Nándor, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke pedig azt is kiemelte, hogy a román, a magyar és az erdélyi gazdaság közti kapcsolatot segíti a Mikó Imre terv, amely az említett három terület érdekeinek az összhangját is szolgálja.
mti

- A távközlési adóról dönt a parlament
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában
- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

