Behúzta a féket a fővárosi ingatlanpiac
2017-ben még tovább élénkült a hazai lakáspiac a tavalyi évhez képest: országszerte nőttek az árak és az adásvételek száma is emelkedést mutat.
Változás az előző évekhez képest, hogy egyre több lakást vesznek hitelre az emberek, és az idei élénkülést a fővárosi adásvételek helyett leginkább a vidéki városokban történt tranzakciók támogatták. Továbbra is jelentősek a területi különbségek: Budapesten decemberben 543 ezer forint a lakások átlagos kínálati négyzetméterára, ezzel szemben Győrben 336 ezer, Szegeden 257 ezer, Debrecenben pedig 311 ezer forintot tett ki - áll az ingatlan.com összesítésében.
A várakozásoknak megfelelően idén is felfelé mentek az árak a magyarországi lakáspiacon. Budapesten és a vidéki nagyvárosokban több mint 10 százalékos volt a drágulás mértéke, 2018 azonban megnyugvást hozhat az áremelkedés tekintetében - derül ki az ingatlan.com országos elemzéséből, amely több mint 200 ezer lakáshirdetés alapján vizsgálta az idei év forgalmát.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a drágulás nem meglepetés, továbbra is erős a kereslet az új és a használt lakások iránt, de két fontos változás történt az idei évben.
„A kereslet egyre nagyobb részét hitelből finanszírozzák a vevők annak köszönhetően, hogy 2017-ben minden eddiginél alacsonyabb kamattal lehetett lakáshitelt felvenni” – tette hozzá a szakértő.
Balogh László szerint másik komoly változás, hogy a fővárosban már nem növekszik az adásvételek száma, ez pedig jövőre véget vethet a dinamikus áremelkedésnek is. A lakáspiaci növekedés motorja folyamatosan átkerül a vidéki városokba, ahol továbbra is élénkül a forgalom, emelkednek az árak és új lakások is épülnek. Balogh László hozzáfűzte, hogy a vidék felzárkózása mellett az országon belül továbbra is nagyon jelentős különbségek vannak.
Budapesten a lakások átlagos kínálati négyzetméterára december végén 543 ezer forint volt, ez 16 százalékos emelkedést jelent 2016 decemberéhez képest. A fővárosi panellakásoknál ezt meghaladó drágulás következett be: az átlagos négyzetméterár ugyanis 19 százalékkal 405 ezer forintra nőtt.
Az ingatlan.com elemzése kiemeli, hogy a panelek iránti kereslet emelkedése azzal magyarázható, hogy a téglalakásokhoz képest átlagosan 20-40 százalékkal olcsóbbak, és viszonylag kis alapterületen több helyiséget nyújtanak.
A vidéki városok közül Győrben a téglalakások ára 9,1 százalékkal 357 ezer forintra emelkedett, a paneleknél pedig 9,6 százalékkal 287 ezer forintra ugrott az átlagos négyzetméterár. Debrecenben a téglalakásoknál 10 százalékkal 330 ezer forintra, a paneleknél 12 százalékkal 270 ezer forintra nőtt az átlagár. Szegeden a téglalakásoknál 9,6 százalékos, a paneleknél viszont 20 százalék feletti áremelkedés történt, így az előbbiek négyzetmétere 274 ezer forint volt december végén, utóbbiaké pedig 233 ezer forintra rúgott.
Mi várható?
Az ingatlan.com elemzése rámutat arra, hogy idén - az új lakások vásárlására vonatkozó előszerződéseket is figyelembe véve - akár 160 ezer tranzakcióra is sor kerülhet. 2017-ben már megkezdődött az új lakások tömeges átadása, 2018-ban pedig akár 15-20 ezer eladási céllal épült új lakás készülhet el. Az árak várhatóan nem csökkennek jövőre sem a használt sem pedig az új lakások esetében, de a drágulás várhatóan 5-10 százalék közé mérséklődik település- és ingatlantípustól függően.
Balogh László szerint jövőre az új lakások tömeges átadása, az olcsó lakáshitelek és a Családi Otthonteremtési Kedvezmények is lendületben tarthatják a lakáspiacot. Az új lakások piacának élénkülése 2019 végéig biztosan kitart, addig ugyanis 5 százalékos áfakulccsal lehet értékesíteni ezeket az ingatlanokat. Az árkülönbségek miatt a CSOK a fővárosban leginkább a használt lakások vásárlóinak, a vidéki városokban pedig az új lakások vevőinek vagy a családi házak építőinek nyújthat leginkább segítséget 2018-ban.
tőzsdefórum
hírek innen, onnan
Fojtogató olajhiány: van, ahol már bevezették a négynapos munkahetet
Már több gazdaság is az összedőlés szélén áll, pedig még csak most kezdődött az iráni háború.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Ettől irtóznak az ágyi poloskák: véletlenül fedezték fel, meglepően hétköznapi dolog
Egy friss tanulmányból kiderült, mi az, amit az ágyi poloskák ki nem állhatnak.
Egyre többet suttognak 2022 szelleméről – Megint térdre kényszeríti Magyarországot az energiaár-sokk?
A közel-keleti háború kitörése óta jelentősen emelkedett az olaj és a gáz világpiaci ára, a helyzet egyre inkább hasonlít 2022-höz,...
Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
A parlamenttől 16 év után búcsúzó párt képviselőjelöltjei több mint tízezer érvénytelen ajánlást adtak le, néhányan több...
Egyszerre mondott fel a Bajcsy-kórház 12 belgyógyászából 7
A kórház szerint a betegellátás biztosított, pedig már év elején is voltak gondok.
Magyar Péter vitázna Orbán Viktorral az RTL-en
A Tisza Párt elnöke elfogadta a kereskedelmi csatorna meghívását, várja a miniszterelnök válaszát.
Rendkívüli bejelentéssel reagált Irán – kegyetlen bosszúra készülnek
Újabb éles hangvételű nyilatkozat érkezett Iránból, miután megerősítették az ország egyik kulcsfontosságú biztonsági vezetőjének...
A 70 éves Donatella Versace arca ilyen közelről valójában: nem olyan babaarcú, mint az Insta képeken
Donatella Versace sem tagadta meg a szépészeti beavatkozásokat.
Amerika letérdelt a kanyaró előtt
A letűnt betegségek újjáéledése megmutatja, hogy mire képes a most éppen a Mi Hazánk által felkarolt oltásellenes uszítás.
Kiderítették a szakértők: Ezért álmodsz olyat, hogy nem tudsz megszólalni
Biztosan sokan átélték már azt a nyugtalanító álmot, amikor beszélni, kiabálni vagy megszólalni próbálnak, mégsem jön ki hang a...
Horror az oviban: eddig tart a kéz-láb-száj betegség
Meglepő hogyan és meddig fertőz.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


