Beethoven-estekkel várják a közönséget a Nemzeti Filharmonikusok
A Nemzeti Filharmonikusok idén júliusban is három alkalommal várják a közönséget Beethoven műveivel a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában - írta közleményében a zenekar.
Beethoven két, akkor forradalmian új hangvételűnek számító, hasonló gondolatvilágú remekművét, az Egmont-nyitányt és az V. szimfóniát július 15-én Kovács János dirigálja. Beethoven 1809-ben és 1810-ben írta meg az Egmont kísérőzenét az életét a szabadságeszme oltárán feláldozó németalföldi hőst középpontba állító Goethe-színműhöz.
A zenemű teljes elhangzása különleges alkalom, hiszen többnyire csak a nyitányt szokták játszani. Egmont kedvesét Fodor Gabriella, a narrátort Kovács István alakítja. Az esten megszólal az V. szimfónia, a klasszikus repertoár egyik legismertebb alkotása is.
Beethoven két fiatalkori szerzeményével kezdődik a július 22-ei hangverseny Medveczky Ádám vezényletével. Az 1800-ban bemutatott I. szimfóniában már jól érezhetők a jellegzetes beethoveni gesztusok, valamint a vaskos humor, a merész, meglepő megoldások sora.
A Zene egy lovagi baletthez igazi csemege, amely egy jelmezbálra készült 1791 farsangi időszakában. Az összejövetelt az akkor huszonegy éves Beethoven mecénása és pártfogója, Ferdinand von Waldstein rendezte a berlini nemesség legrangosabb képviselői számára.
Nem a "nagy" Beethoventől megszokott sűrű és mély alkotásról van tehát szó, hanem könnyed és szórakoztató zenéről, indulóval, vadászdallal, románccal, csatadallal, bordallal és keringővel.
Az estet a komponista VII. szimfóniája zárja, amely az érett mester egyik leggyakrabban előadott zenekari kompozíciója.
A Nemzeti Énekkar karigazgatója, Somos Csaba vezényli július 29-én a sorozat utolsó koncertjét. A Krisztus az Olajfák hegyén Beethoven egyetlen, ritkán előadott oratóriuma, amelynek témája Jézus lelki vívódása a Gecsemáné-kertben a keresztre feszítés előtt.
Szeráf szerepében Kolonits Klára (szoprán) hallható, Jézus szólamát Brickner Szabolcs (tenor) szólaltatja meg, Pétert Tomas Selc (basszus) alakítja.
Az oratórium előtt az 1800-as évek elején komponált IV. zongoraverseny hangzik el, amely rendhagyó módon nem zenekari bevezetéssel, hanem a szóló hangszer bemutatkozásával kezdődik Balog József zongoraművész előadásában, második tétele pedig a legenda szerint Orfeusz és a lant hangjától megbabonázott vadak csodálatos jelenetét ábrázolja.
Rossz idő esetén a hangversenyeket másnap, vasárnap tartják meg.
hírek innen, onnan
Miss Universe Hungary: 21 éves, vörös hajú lány lett Magyarország legszebbje
A győztes Dezsényi Kincső képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.
Újabb NATO-tagállam légterét sértette meg Oroszország - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap
A hétvége folyamán újabb NATO-tagállam, Románia légterét sértették meg orosz drónok. A román védelmi minisztérium közleménye...
Sokkoló baleset a Győr Rallyn: nézőket gázoltak el az összeütköző autók
Szombaton sokkoló pillanatok borzolták a III. Győr Rally nézőit.
Ennél sokkolóbb szenzáció aligha lesz a világbajnokságon
Magyar bravúr a női maratonon.
Az RTL Csoport hatalmas bevásárlásra kapott engedélyt
A német Médiakoncentráció Bizottsága (KEK) jóváhagyta az RTL Group tervezett akvizícióját, amelynek keretében az RTL Deutschland...
Összeházasodott Molnár Gusztáv és a szerelme, Dorina: csak úgy ragyogott a menyasszony - fotón az ifjú pár
Molnár Gusztáv élete minden téren rendeződni látszik: visszatérhetett a színházhoz, újra aktívan dolgozik és a szerelem is...
Átadták a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait
Átadták a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait, Joachim Trier új alkotása, az Érzelmi érték nyerte a fesztivál...
Durván beszóltak Szépréthy Rolandnak a Megasztárban: „Fejezd már be, rohadt idegesítő vagy...”
Van, amikor a háttérben, a színfalak mögött zajlik az igazi dráma. A Megasztár válogatóján durván nekimentek Szépréthy Rolandnak, aki...
Félre a szikével: egy új módszerrel műtét nélkül gyógyítható a halálos daganat
Ijesztő választás várt azokra a húgyhólyagdaganatban szenvedőkre, akiknél már hatástalan maradt a viszonylag szolidabb terápia. Vagy a...
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 38. héten?
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember...
Újabb közlemény a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolettről: erre kérik a túrázókat
A Pilis hegységben túrázó fiatal nő eltűnése sokkolta a közvéleményt. A rendőrség és a mentőszolgálat minden erőforrást mozgósít...
Air fryerben sült kakaós-vaníliás mini kuglóf
Egy időben mindenki ezt a kisméretű kuglófformát kereste az air fryeréhez, én sem voltam kivétel. Azóta sok kuglóf készült benne, de a...
Sport
Káosz és harc Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó
A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok
Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.
15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd
Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított
Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét
A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?
A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában
Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.
Piros Zsombor átvette Marozsán Fábián helyét, tiltakoztak az osztrákok
Újra kiválóan játszott a Davis-kupában Piros Zsombor.
Bulvár
Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van
Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.
„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról
A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál
7 alattomos jel, hogy a szervezeted rejtett gyulladással küzd
Az emberi test bonyolult rendszere sokszor különféle jelekkel kommunikál velünk, ha valami nincs rendben. Egy ilyen rejtett kommunikációs mód lehet, hogy az immunrendszerünk harcot folytat egy „láthatatlan” gyulladá
Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat
A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele
Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre
Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.
Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz
Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?
A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Ledöbbentek a diákok, amikor ezzel az ebéddel várták őket a menzán
A gyerekek dönthetik el, mit esznek.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Kiderült, mi okozhatta a görög strandról eltűnt, fej nélkül megtalált nő halálát
Egy hónapig tartott, mire megtalálták a holttestét.
blogmorzsák
A vasúti közlekedés első halálos áldozata
Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.
Magas varjúhájak
„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál