Ezt olvasta már?


Balogh László lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Nagykanizsán

Balogh László, a humán bizottság elnöke lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon. A jelenlegi városvezető, Dénes Sándor kizárólag önkormányzati képviselő­jelöltként indul.

A polgármesterjelöltet és az önkormányzati képviselőjelölteket hétfőn mutatták be az Erzsébet téren. A sajtótájékoztatón Cseresnyés Péter parlamenti államtitkár elmondta: néhány új lokálpatriótát leszámítva ugyanazok a képviselőjelöltek indulnak az október 13-án esedékes választáson, akik eddig is sokat tettek a városért. A pártszövetséget két civil szervezet, a NagyON Kanizsa és a Polgári Nagykanizsáért Egyesület is támogatja.

 

– Szeretnénk folytatni a 13 éve megkezdett munkát, hiszen az elmúlt időszakban jelentős fejlődést produkált Nagykanizsa – fogalmazott. – Meg­szépült küllemében, és gazdaságilag is előrelépett, amit jól mutat, hogy megtelt az ipari park.

Dénes Sándor polgármester hozzátette: az eltelt öt év sikerei után a családját választotta, de emellett a 10. választókörben elindul képviselőjelöltként. A leköszönő városvezető bemutatta Balogh Lászlót, a pártszövetség polgármesterjelöltjét.

 

– Számunkra a városunk a világ közepe – fogalmazott Balogh László. – Jó lenne, ha közös szenvedélyünk lehetne Nagykanizsa. Az eddigi városvezetések eredményeire támaszkodva szeretnénk tenni a városunkért. Nagykanizsa mindenkié, minden kanizsaié, de leginkább azoké, akik hisznek benne.

A Fidesz-KDNP jelöltjei az államtitkárral. Balról Vörös András, Szabó Szilárd, Tóth Nándor, Bedő György, Szakos Lilla, Dénes Sándor, Cseresnyés Péter, Balogh László, Szőlősi Márta, dr. Erdős László, Radics Bálint és Bizzer András Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Ezt követően a polgármesterjelölt bemutatta a képviselőjelölteket, akik a következők. 1. körzet: dr. Erdős László jogász, 2.: Szőlősi Márta közgazdász, 3. Vörös András hagyományőrző, 4.: Szabó Szilárd mérnök, 5.: Bedő György, a KDNP kanizsai elnöke, 6.: Bizzer András fizikus, 7.: Szakos Lilla néptáncos, 8.: Radics Bálint közgazdász, 9.: Tóth Nándor alpolgármester, 10.: Dénes Sándor.

 

zaol.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek...

Meghökkentő Real-gólok, Arsenal-bombák, és PSG-kiütés a Bajnokok Ligájában

A Real jó eséllyel a Bayernnel játszik a negyeddöntőben, az Arsenal a norvég Bodønek ötöt vágó Sportinggal találkozik.

Orbán Viktor Egerben is ellátta a fiatalokat néhány életvezetési tanáccsal

A miniszterelnök országjárásának második állomásán nem sikerült teljesen megtölteni a Dobó István teret, pedig ezt az eseményt is...

Lakóautókat gyártó cég 50 munkahelyet teremt Nógrádban

Az európai piac egyik vezető szereplője a cég.

Irán megerősítette Ali Laridzsáni halálát

Az iráni nemzetbiztonsági tanács titkárával célzott támadás végezhetett.

Orbán Viktor az orosz befolyásolás lehetőségéről: A kibercsalásnak nem az a lényege, hogy nem kell odamenni, ahol a hatást kiváltod, hanem otthonról is lehet?

Bayer Zsolt megkérdezte Orbánt, hogy van-e még értelme az EU-ban maradni, mire ő azt mondta: nem tud magabiztos igennel válaszolni.

Ezt csináld a tojással főzés előtt, és szinte magától leválik majd a héja

Sokak számára ismerős a bosszúság, amikor a főtt tojás héja darabokban válik le, és a fehérje fele is vele jön. Pedig létezik egy...

Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását

A miniszterelnök tudomása szerint a csalás az egyébként is valami kiber dolog, amihez nem is kell Magyarországra jönni.

Magyar Péter: Nem szabad lebecsülni az ellenfelet, mert mindenre képesek a hatalomért, lopott szajréért, a szabadságukért

Ha nem követ el választási csalást, a kormány áprilisban bukik – saját szempontjukból bizakodóak a Tisza Párt szavazói, akik Magyar...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0