Ezt olvasta már?

Balaton-átúszás - Idén a táv felét is lehet teljesíteni

Újítással készülnek a szervezők az augusztus 1-jei 38. Lidl Balaton-átúszásra, melyen idén a klasszikus 5200 méteres táv felét is lehet teljesíteni.

0

Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztetnek

Az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.


hirdetés

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: estétől kiemelten a középső országrészben, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, majd éjszaka az ország más részein is több helyen sűrű, zúzmarás köd képződhet. A ködből, alacsony szintű rétegfelhőzetből néhol előfordulhat hószállingózás, ónos szitálás. Kiemelten az északkeleti és a középső országrészben maradhatnak szerdán tartósan rosszak a látási viszonyok.

Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adták ki a köd miatti figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint hajnalra általában mínusz 8 és mínusz 2 Celsius-fok közé hűl le a levegő, de az eleinte derült, havas tájakon akár mínusz 10 foknál hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 5 és plusz 4 fok között várható, fagypont alatti értékek a tartósan borult területeken valószínűbbek.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Májusban nőtt a német külkereskedelmi többlet az előző havihoz képest

A vártnál kevésbé nőtt a német export és import májusban az előző havihoz képest, a külkereskedelmi többlet azonban nagyobb lett a...

Koronavírus: teljesen megőrültek az autósok

Jelentősen visszaesett a forgalom és ennek köszönhetően a halálos közúti balesetek száma idén áprilisban Európában, amikor a legtöbb...

Brutálisan drágultak az élelmiszerek.

A Fidesz győzelmi jelentései hazugságok: jelentősen drágább az élet, mint tavaly.

Videón a katasztrófával végződő siklóernyős-mentés

A sportoló 20 méter magasból zuhant a földre.

Egészséges, és sokoldalúan használható: ezért érdemes chiamagot fogyasztani

A chiamag áldásos hatásait már sokan ismerik, de azt talán csak kevesen tudják, hogy mennyire sokféleképpen használható.

Izzítsd be a kerti sütőt: 5+1 tipp, hogy egész nyáron ragyogjon a grillrács

A nyár és a jó idő beköszöntével sokan tervezik beizzítani a kerti sütőket. Persze mindenek előtt érdemes egy állapotfelmérést...

Új információk derültek ki a nácik által elkobzott műkincsekről

Hitler megbízottjának naplói új információkkal szolgálnak a nácik által elkobzott műkincsekről.

Curtis szépen megfenyegette az állatkínzót: Reggel nálad kezdek, te féreg

A rapper egy Somogy megyei községben, Látrányban pihen, pont azon a településen, ahol a napokban bestiális állatkínzásról számoltak be...

Napról napra több a fertőzött, újabb szigorítások jöhetnek Szlovákiában

Az egészségügyi miniszter szerint ugyanakkor nincs szó az új típusú koronavírus közösségi terjedéséről, és az országot még nem...

Alapembere nélkül utazott felkészülésére a Los Angeles Clippers

Kawhi Leonard távollétéről konkrétumot nem árultak el.

Sport

Dzsudzsák a magyar másodosztályban folytathatja

A Goal Magyarország információja szerint jó esély van arra, hogy Dzsudzsák Balázs hazatér.

Megvan mennyit fizetne az olasz sztárcsapat Szoboszlai Dominikért

Továbbra is rendkívül aktívan dolgoznak a 19 éves magyar válogatott támadó megszerzéséért.

A Győri Audi ETO riválisánál folytatja a világbajnok kézilabdázó

Már be is mutatták a rutinos irányítót új klubjában.

Magyar edzőt választott a Mol Fehérvár

Miután Joan Carrillót elküldte a bajnoki ezüstérmes, két edzőjelölt volt a helyére. Végül a magyar lett a befutó.

Eldőlt Griezmann sorsa

Antoine Griezmann megnyugodhat a barcelonai jövőjét illetően, a francia világbajnok és Eb-ezüstérmes labdarúgót nem adják el a nyáron a katalánok ? írta a párizsi L'Équipe.

Csábító fotókkal ejtette ámulatba rajongóit Jakabos Zsuzsanna

Hatalmas sikere van a magyar úszó legújabb internetes bejegyezésének.

A Juventus összeomlott, az edző nem akarja elemezni a vereséget

A bajnoki címvédőre szombaton a szezon legnehezebb mérkőzése vár.

50 méterrel a cél előtt bukta el Nagy Dani az első futamot, de megnyerte a másodikat

A virtuális világban 15 másodperc előny is eltűnhet egy pillanat alatt

A Bayern újabb szöget ütött a Bundesliga koporsójába Sané megszerzésével

Leroy Sané megszerzése természetesen jó a Bayernnek és jó a német válogatottnak is, viszont a Bundesliga számára már messze nem ennyire rózsás a történet.

Nem a strandról beugró dánok sokkolták az Európa-bajnok hollandokat

Leszámolás egy legendával: a skandináv futballisták a tengerpart helyett edzőtáborban izzadtak, majd Eb-t nyertek.

Elképesztő dráma után, egy álom tört össze

Az utolsó utáni percekben jött a fordulat. 

0

Bulvár

Csak a vérprofi helyesírók érnek el 10-ből legalább 9 pontot ezen a teszten

Mennyire vagy otthon a helyesírásban? Zavarba jössz néhány bonyolultabb alaktól? Kötőjelek, rövidítések, pontok? Mind megy? Teszteld magadat! Cikkünkhöz a példákat és a magyarázatokat A magyar helyesírás szabályaiból (Akadémiai Kiadó) merítettük.

Újabb helyen döntöttek a kötelező maszkviselés mellett

A koronavírus-járvány több országban is újra fellángolóban van, ezért nem meglepő, hogy egyre több helyen döntenek a szigorítások mellett.

Változhat a gyalogátkelőhelyek szabályozása, hogy kevesebb legyen a gázolás

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága is beállt Székely Sándor független képviselő ?Zebraminimum? nevű kezdeményezése mögé. Ez a jelenlegi jogi szabályozás felülvizsgálatát, valamint a Kresz módosítását is okozhatja.

Hatalmas hajóflotta ostromolja a kínai partokat

Történelmi mennyiségű olajat vásárolt fel Kína, most töltik át a tankerekből a szárazföldi tározókba.

Így sikerült a nyaralás első estéjén szakítani - Elbaltázott nyaralások, amiket sosem felejtünk el

Gigantikus dugók, sejtelmesen kacsingató portás, transzport problémák, hasmenés, kamaszos nihil... avagy miért nem maradtunk inkább otthon?! A cikk elolvasása után kíváncsian várjuk a ti elcseszett nyaralási emlékeiteket is!

Döntött a rendőrség: ez vár Molnár Anikóra

Gesztesi Károly sírját tette rendbe, aminek az elhunyt családja nem örült.

Ez az elhanyagolt gyümölcs tele van tápanyagokkal

Kicsi, mégis lenyűgöző. Kár, hogy nem eszünk belőle eleget!

Napi százezret is kereshettek a Mozaik utca korrupt vizsgáztatói

Húsz (20!) embert vettek őrizetbe, 250 millió forintnyi vagyont foglaltak le.

Stohl András álomesküvője: Vica mese-szép menyasszony volt csipkés ruhájában

Stohl András és párja 50 fős vendégsereg előtt mondták ki a boldogító igent.

Megkérdőjelezte a Bayer által javasolt egyezséget egy bíró

A Bayer és a mintegy 100 ezer felperes közti 9,5 milliárd dolláros megállapodás része, hogy létrehoznak egy tudományos testületet, amely eldönti, hogy a glifozát rákkeltő-e. A testület döntése kötelező érvényű lesz.

Ekkor zárhatják le a határokat újra a koronavírus miatt

Gulyás Gergely szerint lehetnek szigorítások.

blogmorzsák

Az utolsó nyilvános kivégzések

A nyilvános kivégzések a 19. század közepén már vidám majálisok voltak, sörrel, borral és fagylalttal.

Miért állnak meg a kémek a sárga közlekedési lámpa előtt?

A CIA-ügynökök szert tesznek olyan készsé­gekre, amelyekre a hétköznapi emberek nem is gondolnak.

Ötletek, trükkök kerti tároláshoz

Nem is gondolnánk, mennyi mindenből lehet kerti tároló.

Megérkezett a zseniális mini léghűtő a kánikula ellen

Hűsít, párásít, könnyen hordozható. Nélkülözhetetlen a nagy melegben.

Hatalmas felzúdulás a NASCAR körül

Az amerikai autóverseny-sorozat rajongóinak egy része bojkottra szólított fel a konföderációs zászló betiltása miatt.

De tényleg Rachel McAdams énekel az új Netfilx-filmben?

Ezen pörög a fél internet a Eurovision Song Contest premiere óta! A másik fele meg a Jaja Ding Dongon!

Extra málnás tejföltorta kakaós keksz alappal, sütés nélkül

Igazi nyári, üde ízvilágú, nagyon gyümölcsös sütemény. Kezdők is bátran nekiállhatnak!

1000 forint

A pedagógusok közül talán senki nem remélte, hogy megköszönik az erőfeszítéseiket.

Tönkrement pa­lánk, hiányzó röplabdaháló?

Városmegújító akciót, pályázatot indít a Budapest Urban Games és a Járókelő fővárosi sport­pályák fejlesztése érdekében.

Az Óbudai-szigetről is menni kell?

„A politika és a jogi csűrés-csava­rás támogatta harácsolást csak erővel, civil kurázsival lehet megállítani.“

A "normális" gyermekkor illúziója

Milyen is egy nárcisztikus anya gyerekének lenni?

Kékcsókák a pusztán

"Régi vágyam vált valóra, amikor a fokozottan védett, csodálatos szalakótákat fotózhattam a Jászságban!"

0