Ezt olvasta már?


Ausztráliában is lesz Puskás-szobor

Szombaton, az ausztráliai Melbourne-ben, Puskás Ferenc edzői sikereinek egyik helyszínén leleplezik a déli félteke első Puskás-szobrát! (Pécsi Napilap)

Már Ausztráliában van Domonkos Béla alkotása, a felcsúti Puskás Akadémiára készült Puskás-szobrának pontos másolata, az életnagyságú bronzszobor, a bal lábát lövésre (vagy passzra?) lendítő Öcsi 10-es mezbe bújt alakja. A szobor egy fantasztikus presztízsű helyen, az Olimpiai Parkban fog állni, ott, ahol az a stadion állt, amelyben Puskás Ferenc edzőként megnyerte csapatával az ausztrál nagydöntőt, ott, ahol most a Melbourne Victory futballcsapata edz és játszik, és nagyon közel ahhoz a helyhez, ahol a legendás 1956-os magyar–szovjet vízilabdameccset rendezték.

 

A szobrot a legnagyobb magyar sportlegenda özvegye, Erzsébet asszony által létrehozott Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány kuratóriumi tagja, Robert Belteky (avagy Bélteky Róbert) finanszírozta, aki az igen nehezen megszerezhető ausztrál hatósági engedélyeket is kijárta. Segítségére volt Magyarország Külügyminisztériuma, a helyi követség és konzulátus támogatása révén is, valamint Orbán Viktor miniszterelnök – Jakab János, a Puskás Akadémia felügyelőbizottsági elnöke kérésére – Ausztráliába eljuttatott támogató levele.

Robert Belteky három éve elhunyt édesapja 1956-ban hagyta el Magyarországot, és fiára hagyományozta a magyar futball szeretetét. Az ügyvéd végzettségű üzletember, aki parkolóházak százait működteti Délkelet-Ázsiában, Új-Zélandon, Ausztráliában és Európában, korábban a Melbourne Victory egyik tulajdonosa volt, most pedig a magyar NB III egyik éllovasa, a Magyar Kupában még álló (korábban a Videotont búcsúztató) Budafok fő támogatója, aki az elmúlt években kétszer is elhozta az ausztrál U17-eseket a Puskás–Suzuki-kupára. Melbourne-ből, ahol Puskás Ferenc az akkor még létező helyi görög csapattal megnyerte a kontinensnyi ország bajnokságát (NSL) és az Ausztrál Kupát is, amikor 1989 és 1991 között a városban dolgozott végleges hazatelepülése előtt.

A szobrot Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke leplezi majd le február 4-én Melbourne-ben a Robert Belteky által szervezett nagyszabású ünnepségen, magyar kulturális programsorozat keretében, a Melbourne Victory–Melbourne City derbi napján, amikor Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője Puskásról szóló életrajzi könyvét, annak magyar és angol kiadását is bemutatják az ausztrál városban.

Forrás: nso.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Igazi hidegzuhany vár a vidéki magyarokra: hiába a rezsicsökkentés, brutális árat fizethetnek a gázért

A gázpalack ára egy év alatt több mint 10 százalékkal emelkedett, majd 2025 tavaszától fordult a trend, és fokozatos csökkenés indult.

Következik az Európa-bajnokság főpróbája, 15 magyar úszó ugrik medencébe Párizsban

Változtak a válogatási alapelvek, mindenki tiszta lappal indul.

Történelmi tesztre készül a Concorde utódja, átlépheti a hangsebességet

A NASA X-59-es kísérleti repülőgépe története során először próbálja majd meg elérni az utazósebességet. Ha sikerül, az nagyon...

Az NKE 21 éves honvédtisztjelöltje halt meg a Zrínyi Miklós laktanyában

Egy épület tetejéről zuhant le. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Figyelmezteti a magyarokat az ukrán SZBU: azt mondják, súlyos átverés terjed, pszichológiai hadviselés áldozatai vagyunk

Oroszország ügynökei Ukrajna nevében elkezdték telefonon hívogatni és fenyegetni Kárpátalja magyar lakosságát – figyelmeztet az Ukrán...

Félreérthetetlen üzenetet küldtek a szorosról, amire figyel a világ: "nem engedjük, hogy ellenségeink használják."

Új protokoll kidolgozását javasolta a Hormuzi-szoros hajózásának szabályozására Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az al-Dzsazíra...

Rendületlenül támadják Moszkvát az ukrán drónok

 Az orosz légvédelem a hétvégén 250 Moszkva felé tartó ukrán drónt lőtt le.

„Sokszor össze kellett kaparni” – Gáspár Evelin lelkileg megtört a külügyes állása miatt kapott támadásoktól Gáspár Bea szerint

Édesanyja elárulta: Evelin komolyan hezitált, hogy elvállalja-e a minisztériumi állást, mert előre sejtette a következményeket. Gáspár...

Váratlanul indult be a szülés: mentők segítették világra a kis Gordont Veszprém vármegyében

Egy Veszprém vármegyei kismama szülése váratlanul gyorsan indult meg, így férje azonnal a mentők segítségét kérte. A mentésirányító...

Diabétesz és vezetés – Mikor vezethet a cukorbeteg, és mikor veszítheti el a jogosítványát?

Sokan nem tudják, de a cukorbetegség önmagában nem kizáró ok a vezetésnél. Ha az állapot jól kontrollált, és az orvos is alkalmasnak...

Már nem csak a spájzban, de az MCC-ben is bent vannak az oroszok

A Fidesz janicsárképzőjeként is emlegetett, elvileg tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium oktatói, előadói között...

Elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák a Magyar Közútnál

Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0