Ezt olvasta már?


Augusztus 20. - Idén háromnapos lesz a központi rendezvény

Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten.

A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál.

Kovács Zoltán felidézte, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már hétfőn megkezdte működését.

A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán kiemelte: olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Mint megjegyezte, az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak.

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A központi rendezvényekre minden évben több százezren látogatnak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről - tette hozzá a kormányszóvivő.

Leskovics Éva vezető pirotechnikus elmondta: idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A tűzijátékot - mind a látvány, mind a biztonság szempontjából - a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zártláncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymással, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A zenei aláfestést Szarka Tamás műve adja majd. A tűzijátékban megjelennek majd a nemzeti színek és az arany - ismertette Leskovics Éva.

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta: a tűzijátékra meglepetéssel is készülnek majd. Jelezte, hogy az idén az Olimpia parkból fogyatékossággal élők tekinthetik meg az esti tűzijátékot.

Tiszttartó Titusz, a Petőfi rádió csatornaigazgatója elmondta, már a 18-ai kezdésnél ott lesznek zenészeik a színpadon. Augusztus 20-ára kívánságlánccal készülnek. A tűzijáték zenei aláfestését idén is a Petőfi rádió indítja majd el.

Kovács Zoltán elmondta: a Magyar Ízek Utcájában idén kiemelt szerepet kapnak a kávéházak, a házigazda Janza Kata lesz.

Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája főszervezője azt is elmondta: évről évre igyekeznek minél több termelőt bevonni vásárukba. Az idei vásár középpontjában a fűszerek állnak majd.

Az augusztus 20-ai programok részletesen megtekinthetők a kormány honlapján.

Augusztus 20-án a programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök.

Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet, a budai Várban tartják a mesterségek ünnepét. Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sok magyar szülő csak fogja a fejét – ennyibe kerül ma egy ballagás

A ballagási ajándék és az ünnepi ebéd költsége sok családnál már egy kisebb esküvő árát idézi.

Így roskadozni fog a virágtól az átteleltetett muskátli

Ne ijedj meg, ha a teleltetés után a muskátli felnyurgult, fás. Mutatjuk, mit tegyél, hogy az „elöregedett” növények nyárra...

Milliós áramlopás Siófokon, így csalt helyi vállalkozó, bicskanyitogató a trükk

Egy siófoki pékség tulajdonosa manipulált villanyórával csökkentette az energiafogyasztás elszámolását. A több milliós kárt okozó...

A nő, aki 76 évesen is maga a nagybetűs ikon és a kortalan stílus - Meryl Streep stílusnapló

Könnyed és természetes, mi pedig pont ezért szeretjük! Meryl Streep stílusa és magával ragadó szépsége az elmúlt 50 évben mit sem...

Pórul járt a balos influenszer, Fásy Ádám visszaszúrt, ezt már a fideszes celeb sem tűri el

Darázsfészekbe nyúlt Molnár Áron, ezzel most nagyon pórul járhat.

Több mint 8000 alkalmazottjától válik meg a Meta, hogy pénzhez jusson

A Meta a dolgozók bére helyett inkább a mesterséges intelligenciára (MI) fordítja a pénzt, ezért a cég több mint 8000 alkalmazottjától...

Elkeserítő statisztika: 50 év felett alig van foga a magyaroknak

Magyarországon az 50 év felettiek körében kiemelkedően magas a fogvesztés aránya, miközben a szakértők szerint ez nem az öregedés...

Caesar millióitól az energiatakarékos jövőig: a gyöngyház meghökkentő titkai

A gyöngyház különleges, nanoszintű szerkezete napjainkban már nem a luxusékszerek készítését, hanem az anyagtudományi forradalmat...

Az időjárás is ünneplőbe öltözik: kellemes napsütéses hosszú hétvége elé nézünk

Mintha az égbolt is tudná, hogy itt a majális ideje: a május 1-jei hosszú hétvégére szinte rendelésre érkezik a kellemes tavaszi idő....

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

0