Asztalitenisz World Tour, Budapest - Póta nyolccaddöntős
Póta Georgina bejutott a legjobb 16 közé, ugyanakkor Lovas Petra búcsúzott a női egyes 2. fordulójában a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) új versenysorozata, a Pro Tourt felváltó World Tour idei első állomásán, a budapesti Syma Csarnokban.
A már biztos olimpiai induló Póta a világranglistán 21. szingapúri Sun Beibei ellen nagy csatában, döntő szettben diadalmaskodott. A nyolcaddöntőben pénteken 13:15 órától a dél-koreai Szeo Hjo Von lesz az ellenfele.
"Korábban vertem már meg riválisomat, és ki is kaptam tőle, úgyhogy előzetesen 60-40 százalékban őt tartottam esélyesebbnek. Nagyon izgulós vagyok, és nem is nagyon szeretek itthon játszani, de most szerencsére el tudtam engedni magam, és a közönség bíztatása is sokat segített" - mondta boldogan az MTI-nek a magyar játékos.
Lovas simán kikapott az ITTF rangsorában második kínai Li Hsziao-hsziától úgy, hogy igazán csak a második szettben tudta megszorongatni kiváló ellenfelét. Lovas és Póta csütörtökön még a páros első fordulójában is asztalhoz lép.
A rendező jogán főtáblás Zwickl Dániel, Zombori Dávid kettős ugyan 0-2-ről még egyenlíteni tudott dél-koreai riválisával szemben, de végül a papírformának megfelelően már az első fordulóban kiesett a férfi párosok versenyében.
A Hungarian Openen - amelyen 51 ország mintegy 350 játékosa vesz részt - 35 ezer dollár pénzdíjat osztanak szét. A döntőket szombaton rendezik.
Eredmények:
egyes:
------
nők:
később:
2. forduló (a 16 közé jutásért):
Póta Georgina-Sun Beibei (szingapúri) 4-3 (3, -11, 3, -6, 7, -8, 7)
Li Hsziao-hszia (Li Xiaoxia, kínai) - Lovas Petra 4-0 (2, 11, 7, 8)
korábban:
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Póta-Katerina Penkavova (cseh) 4-1 (9, 10, 9, -3, 9)
Lovas-Sara Ramirez (spanyol) 4-1 (-11, 9, 4, 4, 7)
Vu Jang (Wu Yang, kínai)-Pergel Szandra 4-0 (6, 9, 2, 7)
Park Mi Jung (dél-koreai)-Ambrus Krisztina 4-0 (5, 3, 3, 11)
Zhenqi Barthel (német)-Li Bin 4-0 (4, 5, 8, 6)
Szeo Hjo Von (dél-koreai)-Kertai Rita 4-1 (6, -10, 4, 5, 5)
férfiak, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Zwickl Dániel-Macumoto Cazuo (brazil) 4-1 (9, 10, -10, 9, 11)
Lindner Ádám-Szeo Hjun Dejok (dél-koreai) 4-2 (7, 5, 9, -6, -3, 8)
Kosiba Dániel-Jeremy Petiot (francia) 4-3 (-6, -8, 3, 6, 7, -11, 5)
Ma Lin (kínai)-Pattantyús Ádám 4-0 (5, 6, 6, 2)
Később:
férfiak, 2. forduló:
Zwickl-Chen Qi (kínai) 19:30 ó
Lindner-Andrew Baggaley (angol) 19:30 ó
Kosiba-Mihai Bobocica (olasz) 20:15 ó
páros:
------
férfiak, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Li Szang Szu, Szeo Hjun Deok (dél-koreai)-Zombori Dávid, Zwickl 3-2 (11, 6, -8, -2, 7)
Később:
nők, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Lovas, Póta - Ligia Silva, Jessica Yamada (brazil) 21 ó
mti

- Férfi vízilabda ob I - A Szeged a bronzérmes
- Győrben egyenlített a Sopron
- Győri segítséggel marad a Veszprém a női kézilabda NB I-ben
- A futó és a néző is megtanult újraéleszteni Bostonban
- Marokkói tenisztorna - Babos kiesett
- Van Persie az év játékosa Angliában
- Nagyszabású sportárverés az erdélyi szórványmagyarság megsegítésére
- Egy félidő alatt elintézte a DVSC a Kaposvárt
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

