Alaptörvény - Kiállítás köszönti a hatálybalépést
Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg a Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítást hétfő este a Magyar Nemzeti Galériában.
A tárlat historikus tablókon, portrékon, ritkán látható történelmi dokumentumokon és tárgyakon keresztül idézi fel a magyar államiság ezer évét.
Orbán Viktor beszédében kiemelte: Európa soha nem látott kihívásokkal néz szembe, amelyek "erő- és jellempróbát" is jelentenek. Úgy fogalmazott: "Civilizációnk, legalábbis annak európai fele lemondani látszik a korábbi felemelkedésünk és gazdasági sikereink mögötti legfőbb hajtóerőről: az élet spirituális mélységeiről, a házasság, az utódok nyújtotta boldogságról és a nemzeti kultúránk szellemi energiájáról."
A kormányfő a vasárnap hatályba lépett alaptörvény előtt tisztelgő, a kommunizmus előtti időszakot feldolgozó tárlatot grandiózusnak és bensőségesnek nevezte. Azt mondta: a "kétharmados parlamenti forradalom" vezetett az alaptörvényhez, amellyel "gránitszilárdságú alapot" teremtettek.
Orbán Viktor beszédében kitért arra is, hogy a magyarságot ezeréves történelme során két alapelv vezérelte, segítette: a kereszténység és az állami szuverenitás eszménye. "Ezek az eszmények olyan erősnek bizonyultak, hogy tíz évszázad sem tudta kikezdeni" - jelentette ki. Mint mondta, a tárlat megemlékezik azokról a történelmi nagyságokról, akik életüket, erejüket és tehetségüket áldozták a nemzetért, a kereszténységért és a függetlenségért.
A miniszterelnök szerint az alaptörvény életbelépése az "újjáalapítás pillanata" is egyben, "megújítja azt a közösséget, amit magyar nemzetnek hívunk". Hozzátette: "Ma az a remény tölti el szívünket, hogy a XXI. századi magyar nemzet az őt megillető helyre kerül."
Katona Tamás történész beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország történelme során mindig alkotmányos ország volt. Az alaptörvény jelentőségét méltatva kiemelte: az ország ezzel visszafoglalta saját történelmét.
Mint a megnyitót megelőző tárlatvezetésen Bellák Gábor és Bakó Zsuzsanna kurátorok elmondták, a Schmitt Pál köztársasági elnök fővédnökségével létrejött kiállítás a kultúrtörténet szemszögéből, festményeken, szobrokon, kódexeken vagy kéziratokon keresztül, történeti kísérőszövegekkel mutatja be a magyar nép elmúlt évszázadait.
A 84 műtárgyból és 27 dokumentumból álló anyagban többnyire neves művészek (mások mellett Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Madarász Viktor, Barabás Miklós vagy Fadrusz János) ismert alkotásai kaptak helyet, amelyeket azonban ilyen formában és összefüggésben eddig nem láthatott a közönség. A művészettörténészek kiemelték Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét: a 13,55 x 4,58 méteres vászon eddig soha nem hagyta el a Parlamentet.
A műtárgyak mellett a magyar államiság szempontjából nagy jelentőségű dokumentumok is szerepelnek a kiállításban, többi között a Szent István törvényeinek legrégebbről fennmaradt lejegyzéseit őrző Admonti-kódex, Werbőczy Tripartituma, Sylvester János Biblia-fordítása, a Habsburg-ház nőági örökösödését lehetővé tevő Pragmatica Sanctio, az 1848-as Áprilisi törvények, a Kiegyezési törvények eredeti, a király által aláírt kézirata vagy az 1949-es alkotmány Rákosi által szignált példánya.
Az új alaptörvényhez kapcsolódó ünnepségsorozat része volt a Hazánk múltja, jelene és jövője című gyermekrajz pályázat is. Mint Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott az MTI-nek korábban elmondta, a pályázat harminc nyertes alkotása az alaptörvény díszkiadásához elkészült tizenöt újhistorikus festménnyel együtt a Hősök, királyok, szentek című kiállítás kísérőtárlataként lesz megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában.
Kerényi Imre a megnyitó előtt mutatta be az alaptörvény díszkiadását, melyet a tárlat közönsége is fellapozhat.
A Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Országos Levéltár együttműködésében megvalósuló kiállítás 2012. augusztus 26-ig látogatható.
mti
hírek innen, onnan
Bejelentést tett a MOL – minden sérült dolgozó elhagyhatta a kórházat
Biztató fejleményekről számolt be a MOL a korábbi balesettel kapcsolatban.
Sokkal nagyobb nyomás nehezedik a dolgozó anyákra, mint az apákra
A munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolása továbbra is aránytalanul nagy terhet ró a nőkre, akik gyakran a saját pihenésre...
Íme, a NASA milliárd dolláros terve a Nemzetközi Űrállomás elpusztítására – ez történik 2030-ig
Több mint két évtizeddel az első űrhajósok érkezése után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) lassan közeledik működésének végéhez. Az...
A tiszaújvárosi robbanás minden sérültjét kiengedték a kórházból
Minden sérült kolléga hazatérhetett családjához a kórházból és otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot, amihez továbbra is...
Mentőhelikoptert kellett hívni Daruszentmiklósra – Részeg fogathajtó miatt borult fel a lovaskocsi
Súlyos baleset árnyékolta be a szombati daruszentmiklósi lovasnapot, amely vidám családi rendezvényből pillanatok alatt mentőakcióvá...
Átlőtte a szomszéd a kölyök tacskó szívét és tüdejét: szinte csoda, hogy megmentették az orvosok Tündért – fotó, videó
Megdöbbentő állatkínzás történt a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Cibakházán, ahol egy helyi lakos beváltotta korábbi véres...
Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Másodpercenként 3768 dollár.
Nagy lehetőség előtt Magyarország, de egy dolgon könnyen elcsúszhatunk
A forint erősödése, az alacsony infláció és a kötvénypiaci kereslet újra mozgásteret adhat a magyar gazdaságpolitikának. A K&H vezető...
Robbanás volt a Debreceni Egyetem egyik intézetében, mindenkit hazaküldtek
Azt még nem tudni, vannak-e sérültjei a Kémiai Intézetben bekövetkezett robbanásnak.
Üzletrészt értékesített a DH Group
A DH Group sikeresen lezárta a Pusztakúti 12. Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítését, amellyel a cégcsoport mintegy 210...
„Munkakongresszust” tart a Fidesz – Havasi Bertalan beszélt a részletekről
Alapjaiban változhat meg a Fidesz szervezeti felépítése, megszűnhet a választókerületi rendszer és kibővülhet az országos elnökség...
Abúzusvádak után kirúgták a Zeneakadémiáról az Operaház művészeti igazgatóját
Azonnali hatállyal megszűnt Almási-Tóth András vezetői megbízatása a Zeneakadémián – erről Varga-Tóth Attila operaénekes számolt be...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


