Ezt olvasta már?


Áder János: a haza minden érte hozott áldozattal még erősebb lett

Magyarországnak törvényes joga volt megvédeni az uralkodó által szentesített vívmányokat, mivel ez békében nem ment, vállalni kellett érte a harcot, és mert a harc sem vezetett sikerre, meg kellett halni érte - mondta Áder János.

A köztársasági elnök a tizenötödik aradi vértanúként emlegetett Kazinczy Lajos honvéd ezredes szobránál hozzátette: a megtorlók úgy hitték, hogy az élen járó katonák kivégzésével a bátorságot is kiirtják mindazokból, akik mögöttük harcoltak, bennük bíztak.

Áder János kiemelte: ez azonban éppen fordítva történt, a haza - veszteségei révén - megfogyatkozott ugyan, de minden érte hozott áldozattal csak még erősebb lett.

Az államfő felidézte: rögtönítélő hadbíróságok egyformán halálba küldtek péket, tanítót, földművest, nyomdászt, honvédet, lelkészt, jegyzőt, katonát és civilt. Legalább 130 embert végeztek ki, több százan kerültek börtönbe. Október végére már egész Európa visszhangzott a példátlan vérontás miatti felháborodástól, a megtorlás lendülete lassanként alábbhagyott, de Kazinczy Lajosnak még a kivégzőosztag elé kellett állnia - mondta.

Áder János a nyelvújító Kazinczy Ferenc fiának élettörténetét ismertetve kiemelte: Kazinczy Lajos a család legkisebb gyermekeként csak rövid ideig érezhette magán az atyai figyelmet. Tizenegy éves volt, amikor apját Széphalmon eltemették. Kazinczy Ferenc a "jót s jól" üzenetét hagyta gyermekeire, hogy a becsületes munkának nemcsak az egyén, hanem a közösség is haszonélvezője.

A Kazinczy-család legkisebb fia a hadtudomány művelésébe fogott. A katonaiskolából induló, szépen ívelő pálya azonban rövid időre megszakadt, végül mégis e hivatásban teljesült be sorsa, amikor életét adta a hazáért - mondta az államfő. Hozzátette: 1848-ban, a honvéd zászlóaljak szervezésekor felajánlotta szolgálatait a Batthyány-kormánynak. Harcolt a pákozdi, a tápióbicskei, az isaszegi, a nagysallói és a komáromi csatában, szervezett sereget Pozsonyban, vezette a győri sáncok megerősítését. Személyes hősiessége és helytállása léptette Kazinczy Lajost mind magasabbra: századosból őrnaggyá, majd alezredesi és ezredesi rangra. 1849 júniusában Munkácson már három megye haderőinek főparancsnokaként hívta honfitársait, hogy segítsék a honvédő katonákat.

Kazinczy Lajost októberben felségsértés vádjával elítélték, földi maradványai sosem kerültek elő. Ha sírhelye nem is, de szobra több mint száz esztendeje szülőhelyén, Széphalmon áll - mondta Áder János.

Hangsúlyozta: az aradi vértanúk félelem nélkül néztek szembe a halállal. Az erő, amely nyugalmat és békét adott nekik, az igazság ereje volt. Egy tiszta és igaz ügy ereje, a magyar szabadságé.

"A mártírok nem csupán gyászt hagytak ránk, hanem büszkeséget és hitet, hogy a haza több, mint néhány ünnepélyes pillanat, több, mint hősökre emlékezés egy hősök nélküli korban. A haza a velünk, bennünk és általunk tovább élő múlt és a jövő ígérete" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: "meggyőződésem, hogy az aradi vértanúk áldozatukkal hozzájárultak a kiegyezés sikeréhez, tettükből merített erőt 1920 után az ország, mint ahogyan 1945-ben is, állt talpra két hétre 1956-ban és tudott rendszert bontani 1990-ben".

A polgármester hozzátette, míg 1849-ben még a nemzethalál gondolata is realitásnak tűnt, ma egy szabad országban, Széphalmon Kazinczy Ferenc sírja mellett magyarul köszönthetjük egymást. Október hatodikán így a gyász mellett visszafogottan ugyan, de ünnepelhetünk is, mert "tábornokaink, ha a csatát el is vesztették, céljaikat elérték, vagyis a háborút megnyerték" - mondta Szamosvölgyi Péter.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor belenyúlt az állami vezetői juttatásokról szóló rendeletbe

Sok embert érint a leköszönő miniszterelnök döntése.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.

Egy magyart is leszedtek a segélyhajókról – közleményt adott ki a külügy

Nemzetközi vizeken, Kréta közelében tartóztatta fel az izraeli haditengerészet a Gáza felé tartó Global Sumud Flotilla több járművét...

Betelt a pohár az USA-nál – kalózként csapnak le az iráni olajszállítmányokra

Az USA-nál lassan minden türelem elfogy Iránnal szemben.

Vége a balatoni rohamnak: nagyot esett a kereslet a nyaralók iránt

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon.

Közel 600 millió dollárért cserélt tulajdonost a cég, élén egykori miniszterelnökkel

Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...

Összeállt Magyar Péter kormánya, sokkal inkább Antall-, mint Fidesz-light lesz néhány aknával

Antall József irányvonalára emlékezteti Kajdi Józsefet Magyar Péter miniszterlistája. Szentpéteri Nagy Richard szerint az, hogy a leendő...

A túloptimalizált élet vége: egyre többen vesznek vissza a folyamatos önfejlesztésből

Napjainkra sokan érzik úgy, mintha egy folyamatos verseny részesei lennének, ahol az önfejlesztés inkább nyomást és stresszt okoz, mintsem...

Szép kis lopássorozatot hozott össze egy csörögi férfi Vácon

Négy napon keresztül vitt mindent, ami mozdítható volt.

Geszler Dorottyán nem fog az idő: 56 évesen is kirobbanó formában van – Galéria

Május 2-án ünnepli 56. születésnapját Geszler Dorottya, akinek megjelenése láttán bátran kijelenthetjük: rajta egyszerűen nem fog az...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0