Ezt olvasta már?


A világhírű párkapcsolati szakértő Gary Chapman Magyarországra érkezik!

Több éves előkészítő munka eredményeként Magyarországra érkezett , az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotója, akinek munkássága milliók házasságára volt hatással. - Budapesti Napilap -

A szerző a töretlenül a New York Times Best Sellers-lista élvonalában lévő kötet megjelenésének 25 éves évfordulóján a héten Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Budapesten is teltházas előadásokat tart.

Az öt szeretetnyelvet – az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés nyelvét – világszerte ismerik és használják. Az itthon is igen nagy népszerűségnek örvendő szerző több évtizedes párterápiás tanácsadói tapasztalata alapján mutatja be hazánkban is a szeretet kimutatásának és befogadásának különbözőségeit, az egymás iránti szeretetkifejezés tanulhatóságát, és az ezek indukálta gyökeres változások lehetőségét a kapcsolatokban.

„Több okból is komoly jelentőséggel bír ez látogatás, hiszen a távolság miatt Európában ez idáig nem igen volt személyes találkozási lehetőség a szerzővel, az igény viszont óriási, ahogy ezt a szervezés során akár a környező országok visszajelzéseiből is érzékelhettük – nyilatkozta a mai sajtótájékoztató kapcsán dr. Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója. Mint fogalmazott: társadalmilag is érzékelhető változásokat hozhat a családok életén keresztül, ha a párok megismerik egymás szeretetnyelvét, és tudatosan alkalmazzák azt a másik iránti figyelem és törődés kifejezésére, amely a tartós és mély szeretetkapcsolat irányába fordíthatja a házasságokat.

Gary Chapman / Fotó: Dóka Attila

Gary Chapman március 27-én, hétfőn a Debreceni Kölcsey Központban, 28-án, kedden a Pécsi Kodály Központban, 30-án, csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem Kongresszusi Központjában, 31-én pedig 14 és 18 órai kezdettel a Budapest Kongresszusi Központban tart előadásokat az életre szóló szeretet gyakorlatáról. Március 29-én, szerdán 18 órától pedig az Allée bevásárlóközpont Libri könyvesboltjában találkozhatnak a népszerű család- és párterapeuta íróval az olvasók.

Fotó: Dóka Attila

Dr. Gary Chapman Az 5 szeretetnyelv® című legismertebb kötete eddig 11 millió példányban kelt el csak angol nyelvterületen, és ötven különböző nyelvre fordították már le világszerte. Magyarországon 15 éve jelent meg az első könyve a Harmat Kiadó gondozásában, és mára a szerző ezidáig közel 40 kötetét adták ki magyarul, amelyek több százezer példányban keltek el hazánkban is.

 

Forrás: Amdala







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Wáberer György 100 millió forintot utalt a Tiszának, Magyar Péter szólt, hogy hétfőn visszautalják

A leendő miniszterelnök el akarja kerülni annak a látszatát, hogy bármilyen vállalkozót vagy oligarchát kössenek hozzájuk.

Egyszerre lép előre és vissza a budapesti tömegközlekedés

Csendes jövő gurul be, miközben a múlt is felszáll velünk a BKV járataira. Május 1-jén különös napra ébredt Budapest: a fővárosi...

Súlyos mondatok hangzottak el a munka ünnepén egy politikustól

„A kizsákmányolás ma is létezik, csak alakot váltott” – erről beszélt Korózs Lajos az MSZP orosházi rendezvényén április 30-án....

7 növénykombináció, amitől magazinba illő kerted lesz

Az alábbi hét növénykombináció nemcsak szemet gyönyörködtető látványt nyújt, de a növények kölcsönös együttélése miatt a...

Fél a bosszútól, elköltözött a kisfiút felrúgó karateedző

Más munkát sem kap. A kisfiút felrúgó karateedző ugyanakkor mindent tagad.

Motoros és biciklis mentők állnak szolgálatba Budapesten

Új gyors-beavatkozó egységeket vet be a mentőszolgálat, akik előre meghatározott útvonalakon fognak mozogni a minél gyorsabb riasztás...

Hivatalosan is elindult a strandszezon: ezzel a trükkel féláron fürdőzhetsz

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. április végétől június közepéig, az időjáráshoz igazodva, ütemezetten nyitja meg fővárosi...

Hírszerzési jelentés: Irán a háború folytatására készül, már dolgoznak a fegyverek élesítésén

Irán a tűzszünet esetleges összeomlására készül. Az NBC News értesülései szerint a közel-keleti ország az elmúlt napokban...

„Vagy már leszedtek?” – Németh Szilárd a bíróságon nem tudta, betölti-e még a posztját

A fideszes politikus tanúként jelent meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia elleni 534 millió forintos perben. Németh Szilárd a...

Videók: a Trump elleni merénylő egy nappal a támadás előtt bejárja a hotelt, majd a lövöldözés után menekülni próbál

Az amerikai elnök elleni merényletkísérlet kapcsán két videót is megosztott az amerikai ügyész. Az egyik egy nappal a támadás előtt...

Sportosabbak, látványosabbak a nagy Alfa Romeók

Új extracsomagot állított össze a Giulia szedánhoz és a Stelvio SUV-hoz az Alfa Romeo. A Pack Performance optikai és technológiai...

Ilyen még sosem történt az ukrán háború kezdete óta: maga Putyin kérte a tűzszünetet - óriási bajban van Oroszország?

Moszkva következetesen igyekszik elbagatellizálni a támadások jelentőségét. Azt a tényt azonban egyre nehezebb eltitkolni, hogy az ukrán...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

0