Ezt olvasta már?


A vérellátó továbbra is várja a gyógyult betegeket vérplazmaadásra

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) továbbra is várja a gyógyult koronavírus-betegeket vérplazmaadásra.


hirdetés

A fertőzöttek gyógyulási esélyeinek növelése érdekében még több vérplazmára lenne szükség a gyógyult betegektől - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Mint írták, az OVSZ októberi felhívása nyomán folyamatos a koronavírus-fertőzésből gyógyultak jelentkezése különleges plazmadonornak, azonban a jelentkezők mintavételei azt mutatják, hogy a hatásos készítményhez szükséges ellenanyagszint átlagosan tíz jelentkezőből csupán kettőnél megfelelő.

Ezért továbbra is kérnek minden korábban laboratóriumi vizsgálattal igazolt, de legalább három hete tünetmentes embert, hogy mielőbb jelentkezzen mintavételre.

Mintavételre minden véradáson lehet jelentkezni, előzetes bejelentkezés nem szükséges. Érkezéskor jelezni kell, hogy plazmadonornak jelentkeznek, a Covid-zárójelentést pedig hozzák magukkal - olvasható a vérellátó közleményében.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Az orvosok kevés esélyt adnak a túlélésre - szülei virrasztanak a kómában lévő 7 éves fiú ágya mellett - 18+

Brutális, kínzáshoz hasonló jelentnek lehettek szemtanúi egy tajvani dzsudó edzés résztvevői. Egy 7 éves kisfiút 27 alkalommal vágtak...

Victoria Beckham 47 évesen is rendkívül szexi

David Beckham nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy egy ilyen nő mellett élhet, aki lassan ötvenhez közeledvén is szenzációsan néz ki.

Gelencsér Tímea: Bikininél tovább soha nem vetkőzöm. ? interjú

Hatalmasat fordult vele a világ, amióta három éve versenyzőként szerepelt az Exatlon Hungaryben, majd a TV2 felkérte riporternek a sport...

Mennyivel haltak meg többen a Covid miatt Magyarországon, mint a Covid előtt? Ábra

Mennyire ugrottak meg a halálozások a Covid miatt Magyarországon? Mennyire látványos változás ez a korábbi évek halálozási mutatóihoz...

Koronavírus ? újabb enyhítések jönnek Szlovéniában

Hétfőtől az egész ország területén kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei.

Alkotásoddal segíthetsz eloszlatni a hajléktalanokkal szembeni előítéleteket

Kreativitásod segíthet megszüntetni a hajléktalan embereket érő előítéleteket. Csatlakozz a Menhely Alapítvány felhívásához és...

5 híresség, aki Katalin hercegné esküvői ruháját koppintotta

Előtted van, milyen ruhában mondta ki a boldogító igent Kate Middleton Vilmos hercegnek? Nehéz is lenne elfelejteni a páratlan darabot. Az...

Sokan azt hitték, hogy nem Tóth Gabi, hanem Lady Gaga van a képen

Nem véletlen, mivel kísértetiesen hasonlítanak egymásra ebből a szögből, míg volt, aki amiatt szólt be, hogy a sztár felült a...

A napokban érkezik a májusi bérkompenzáció

A kormányhivatalok a napokban előlegként utalták el a májusi bértámogatásokat, a programban így már összesen több mint 84 milliárd...

Nem fogta vissza magát a Győr játékosa, nem sajnálja Danyi Gábor kirúgását

Amanda Kurtovic, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC norvég átlövője az Instagramon fejezte ki örömét Danyi Gábor...

Sport

Trágár üzenettel reagált Danyi Gábor kirúgására a Győr játékosa

Nem rejtette véka alá, hogy örül a szakember menesztésének.

Elfogyott a Real Madridnál a türelem, már nyáron eladnák a klub történetének legdrágább igazolását

A madridi sportlap, a Marca szerint a Real Madrid kész eladni a klub történetének legdrágább vételét, Eden Hazard-t.

Balesetben meghalt egy 21 éves Pest megyei focibírólány

Laczkó Georgina autóbalesetben vesztette életét.

Floyd Mayweather kirúgta a sztriptíz-táncos menyasszonyát, mert a youtuber elleni bokszmeccsre akar fókuszálni

Úgy tűnik, hogy komolyan veszi a bemutatómeccset Mayweather, vagy csak így akart megszabadulni a menyasszonyától.

A végén még tönkremegy Ronaldóval a Juventus

Azért vették, hogy Bajnokok Ligáját nyerjenek és sok pénzt keressenek vele. Most lehet, hogy be sem jutnak a BL-be.

Gyászol Pest megye: tragikus körülmények között meghalt a 21 éves játékvezető lány

Egy emberként gyászol a magyar labdarúgó közösség, szörnyen fiatalon, életének 21 évében autóbalesetben vesztette életét Laczkó Georgina Pest megyei játékvezető.

Két napja nem tudják, hogyan halt meg a PSG egykori kapusa

A több francia élvonalbeli csapatban is megforduló játékost otthonában találták holtan.

Először adott interjút a férfi kéziválogatott világklasszisának gyönyörű barátnője

Bánhidi Bence egy éve van együtt a párjával, és már sokat beszélgetnek a jövőről.

Úgy tűnik, Neymar végre eldöntötte, hol folytatja a karrierjét

Az átigazolási hírekben mindig megbízható forrásnak számító Fabrizio Romano szerint Neymar végre döntött a jövőjével kapcsolatosan.

A Fradi hozta a kötelezőt, újabb lépést tett a bajnoki cím felé

A női kézilabda-bajnokságban Elek Gábor csapata magabiztosan győzött Boglári Akadémia ellen.

0

Bulvár

Döntött Olaszország a turizmust illetően: bajban lesznek, akik keleti vakcinával oltottak

Olaszországban május közepén újraindulhat a turizmus az olasz miniszterelnök szerint. A külföldről érkezőknek az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcináról szóló

Nem szeretik már annyira Orbánt az emberek

Orbán Viktor érdekes képet posztolt a közösségi oldalára, de ami ennél sokkal fontosabb, az a kommentelők reakciója.

Ő Rátonyi Róbert gyönyörű unokája: Laura hangja is nagyon szép

Rátonyi Róbert unokájának, a kamasz Rátonyi Laurának az énekhangja is gyönyörű.

A kormány hibájából nem mennek el sokan a második oltásra

Az idő előtt kiküldött védettségi igazolvány hamis biztonságérzetet ad, pedig a második oltás nélkül még nem teljes a védettség. A kormány most fenyegetéssel venné rá az embereket a második oltásra.

Sokkhatás a kertben: ezért lesz az esővíz az aranynál is értékesebb

Nem is igazán emlékszem, mikor volt utoljára fehér karácsonyunk, vagy hány éve történt utoljára, hogy a hóember néhány napnál többet állt volna a talpán. De hogy is jön ez ide így a tavasz legvégén, mikor már

Kiteregette a szennyest a fotós: Ilyen Meghan Markle igazi arca, amikor nem figyeli senki

Amikor nem villognak a vakuk, előbújuk Meghan Markle igazi arca!

Kiderült, hol zuhanhat a Földre a kínai rakéta legnagyobb eséllyel, csak remélik, hogy nem lakott területen

Arra, hogy óceánba csapódnak a darabok, csak annyival van nagyobb esély, amennyivel a Földnek nagyobb területét borítják óceánok, mint szárazföldek.

Megoldódhatott az elmúlt évek egyik legfurcsább rejtélye: senki nem tudta, miért mos emberi lábakat a partra a...

Amerikai és Kanada partjainál számos emberi lábfejet sodort a partra a víz, amit senki nem tudott megmagyarázni.

Trágár üzenettel reagált Danyi Gábor kirúgására a Győr játékosa

Nem rejtette véka alá, hogy örül a szakember menesztésének.

Elsöpörték Orbán Viktort az EU-ban, betelt a pohár

Hiába mondott újabb nemet a magyar?lengyel tengely, az Európai Unió nem vette figyelembe az aggodalmaikat. A most zajló uniós csúcs közös nyilatkozatában végül háromszor is szerepel a kifogásolt gender szó, ami cs

blogmorzsák

Íme a legnépszerűbb férfi a Tinderen

Maurice profilját az alkalmazás algoritmusa szerint 99%-ban jobbra húzzák a felhasználók. Elárulta mitől lett ő a legnépszerűbb amerikai férfi a Tinderen.

Így néz ki London legexkluzívabb luxuslakása

Neked megérne 72 milliárd forintot?

Orbán testalkatán szabad-e viccelődni?

Szabadni szabad, de nem érdemes. Íratlan szabály, hogy névvel, származással, testalkattal nem csipkelődünk, élcelődünk, tréfálkozunk.

„Elegem van a hóm ofisz megszűnésé­ből“

Azt hisszük, hogy akkor dolgozik jól a munka­vállaló, ha folyamatos személyes kontroll alatt tartjuk őket.

"Svájc választott engem"

Szobalányként nagyon nem könnyű az élet Svájcban, a munka hajnali 5-kor kezdődik és nem ritka a diszkrimináció sem.

Az első magyar webshop

Az első magyar webshop 1996. novemberében jött létre, több mint 30 ezer zenemű szerepelt a kínálatában.

Így lett a romos szigligeti házból bámulatos otthon

A régi parasztházak varázslatos hangulata megragadó. Magyarország gazdag a gyönyörű homlokzatú épületekben.

A halászlé, a tüzes magyar halleves

Nekünk magyaroknak is megvan a saját hallevesünk a gyönyörű piros színű forró csípős halászlé, ami szabadtűzön készül.

Kálmán Olga családját szabad-e fenyegetni?

„Ideje volna példát statuálni a felelőtlenül szitkozódók, mocs­ko­lódó népes gyülekezetében.“

Az állam ad, Óbuda elvesz az óvónőktől

A kerület óvodáiban tízesével vannak betöltetlen állások, az önkormányzat semmit nem tesz a pedagógusok megtartásáért.

Segítő és abszolút no-go kérdések az első randihoz

24 kérdést, amelyek elindítják a kettőtök közötti beszélgetést. És 3, amit soha ne tegyél fel!

Nem mindennapi házavató ajándék

Átszeli egy hatalmas elektromos kábel a nappalit? Ugyan mi baj van ezzel?!

0