A tél közel öt évvel öregíti a nők szemét
A tél négy évvel és nyolc hónappal láttatja öregebbnek a nők szemét - idézte szépségipari kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.
A szakemberek 5 ezer női szempár küllemét tanulmányozták évszakról évszakra, és úgy találták, hogy a hidegebb hónapokban kifejezetten sötétebbek voltak a szemek alatti karikák és táskák.
Arra a következtetésre jutottak, hogy az öregedési folyamatot a napfény hiánya okozza, ilyenkor sápadtabb a bőr, ami kihangsúlyozza a szem alatti táskákat. Télen ráadásul alacsonyabb a szervezetben a D-vitamin szintje, emiatt gyorsabban leszünk fáradtak, amitől viszont csökken szervezetünkben a szerotonin "boldogsághormon" szintje is.
A most közzétett eredmény az Adonia Organics kozmetikai cég új, szemkörnyék ápoló krémének klinikai kipróbálása során született.
"Kutatásunk azt mutatta, hogy a nőket jobban zavarja a szem körüli sötét karikák öregítő hatása, mint a ráncoké, amelyekkel könnyebb megküzdeni" - magyarázta Mark Binette, kozmetikai szakértő.
A tanulmány eredménye szerint télen a 27 és 60 év közötti nők 82 százalékánál jelentkeztek sötét karikák és táskák szemük körül, míg nyáron csak 38 százalékuknál.
mti

- Valentin napi üzenetek - Küldj Te is üzenetet!
- Gyógyszerek és alkohol keverékétől halt meg Whitney Houston
- Darwin-nap – Az ateisták szent ünnepe
- Csatlós Máté a világ legjobb 10 bármixere között
- Elkészült a 2012. évi téli sasleltár
- Orrsprayvel a pánikrohamok ellen
- Baktériumok alakítják üzemanyaggá a tengeri moszatokat
- Hová tűnik a pénzünk?
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

