A szociális hozzájárulási adó-megtakarítás központi része a büdzsébe kerül
A büdzsébe kell fizetniük a központi költségvetési szerveknek a munkahelyvédelmi terv alapján megtakarított szociális hozzájárulási adó összegét az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának kedden benyújtott módosító javaslata szerint.
Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat úgy módosítaná a jövő évi költségvetést, hogy a központi költségvetési szervek a 25 év alatti, valamint az 55 év feletti, továbbá a képzettséget nem igénylő (egyszerű) munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, valamint a gyesről visszatérő és tartós munkanélküliség után elhelyezkedő munkavállalók foglalkoztatásához kapcsolódó, 2013. évi szociális hozzáárulási adó változásból eredő kiadási megtakarításaikat kötelesek befizetni a központi költségvetés javára a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig. A megtakarítás ezeknél a szerveknél a javaslat indoklása szerint 30,3 milliárd forint.
A bizottság azt is indítványozta, hogy a szociális hozzájárulási adó 2013-ban megfizetett összegének 100 százaléka a Nyugdíjbiztosítási Alapot illesse meg. A parlament előtt lévő jövő évi költségvetési javaslat az adóbevételt megosztotta volna, a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz került volna az összeg 89 százaléka, a többi pedig az Egészségbiztosítási és a Nemzeti Foglalkoztatási Alaphoz.
A módosítás tartalmazza a kormány által meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv számszaki hatásainak átvezetését a költségvetésen. Az akcióterv a költségvetés eredményszemléletű egyenlegét 300 milliárd forinttal, pénzforgalmi szemléletű egyenlegét 280 milliárd forinttal rontaná, amit azonban a kedvező makrogazdasági hatások, illetve a költségvetési szerveknél a foglalkoztatás költségeinek csökkenése részben kompenzál.
A javaslat kiemeli, hogy 2013-tól a munkáltatói terhek csökkentése miatt a szociális hozzájárulási adóbevételek 130,2 milliárd forinttal, a szakképzési hozzájárulásból származó bevételek pedig 1,8 milliárd forinttal csökkennek.
A kisadózók tételes adója miatt nettó 55 milliárdos kiesése lehet a büdzsének.
Az áfa bevételek emelkedésével jár (15,6 milliárd forint), hogy az eva alól átlépő vállalkozások számlái után áfa nem igényelhető vissza. A fenti hatást ugyanakkor részben ellentételezi, hogy az intézkedéssel összhangban az áfa-mentességi értékhatár is 6 millió forintra nő (4,6 milliárd forint bevételcsökkenés).
2013-ban bevezetik a kisvállalati adót, aminek nettó hatásaként 93 milliárddal csökken a bevétel.
Az egészségügyi forrásteremtés érdekében meghozott jövedéki adóemelések és intézkedések 51,6 milliárd forintot hozhatnak, amelynek meghatározó része az egészségügyi dolgozók bérének 2013-ra tervezett emelését fedezi. Így többletbevétel jelentkezik az egyes bérekhez kapcsolódó adóknál, a kiadási többlet az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző ellátáson belül az összevont szakellátás kiadási előirányzaton jelenik meg.
A munkahelyvédelmi terv hatására a foglalkoztatottság növekedése és a bérek dinamikusabb emelkedése várható, illetve a vállalakozások jövedelmezősége is nő. A kedvező makrogazdasági hatások összességében közel 40 milliárd forinttal javíthatják a költségvetés egyenlegét - áll az indoklásban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hatékonyságának javulása, az adókerülés visszaszorítása érdekében bevezetett új eszközök révén a szürkegazdaság visszaszorulása várható. A gazdaság fehérítése érdekében tett lépések összességében 162,6 milliárd forinttal javítják a költségvetés egyenlegét, amelyből a legnagyobb rész az áfa bevétel emelkedésén jelentkezik (közel 100 milliárd forinttal).
A pénzügyi tranzakciós illeték szabályozása alapján pénzforgalmi szemléletben 239,3 milliárd forint bevétel prognosztizálható (az eredetileg tervezett 283 milliárd forint helyett), amelyből 123 milliárd forint a kereskedelmi bankok, a fennmaradó rész pedig a Magyar Államkincstár és a Magyar Nemzeti Bank befizetése. Az EU/IMF-tárgyalások várhatóan sikeres lezárása eredményeként a jelenleginél kedvezőbb hozamok alakulnak ki, melynek köszönhetően 100 milliárd forinttal alacsonyabb kamatkiadás lesz - olvasható az indoklásban.
mti
hírek innen, onnan
Itt a nagy Kresz szabály változás: másképp kell indexelni
2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
Őrületesen nagyot megy Jennifer Lopez új filmje a Netflixen
Brett Goldstein és Jennifer Lopez közös romantikus vígjátéka rövid idő alatt a Netflix globális toplistájának élére került.
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten
Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a...
Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra
Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


