A súlyemelés jó úton jár
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
A moszkvai tisztújító kongresszuson hétfőn dőlt el, hogy a magyar sportdiplomata marad a posztján, szemben azonban a korábbi nagyon is egyértelmű sikerekkel - jelesül azzal, hogy 2000-es megválasztását követően az "ismétlésekkor", 2005-ben és 2009-ben is ellenjelölt nélkül, közfelkiáltással nyert - ezúttal igen komoly kihívással nézett szembe. Bár végül négy jelölt is visszalépett - kettő az ő javára -, a legerősebb vetélytárssal, az Európai Súlyemelő Szövetséget irányító olasz Antonio Ursóval meg kellett küzdenie. Ebből a párharcból került ki aztán győztesen, hiszen 80:55 arányban voksoltak mellette az IWF szavazásra jogosult országainak urnához járuló küldöttei.
"Immár negyedszer szavaztak bizalmat, maradéktalanul boldog vagyok, hiszen nagy és izgalmas versenyben győztem" - nyilatkozta újraválasztását követően, kedden az MTI tudósítójának. Aján Tamás, aki a magyarok közül egyedüliként elnököl nemzetközi sportszövetséget, hozzáfűzte: tisztában volt vele, hogy ez a választás nehezebb lesz minden korábbinál. A "túljelentkezést" arra vezette vissza, hogy a sportág megerősödött.
"Egy erős sportág - jelentette ki a 74 éves sportvezető - mindenkit jobban vonz, mint egy összedőlni akaró és kevésbé erős. A szavazás eredménye bebizonyította, hogy jó úton járunk."
Aján Tamás megállapítása szerint mindez nem azt jelenti, hogy minden tökéletes a sportágában.
"Nagyon sok szakmai dolgon én is szeretnék változtatni a jövőben, például a világbajnokságok lebonyolításán, de el akarom érni, hogy újabb Világkupák legyenek, súlyemelő-akadémiák működjenek valamennyi kontinensen" - hangoztatta. Emellett szükségesnek látja ösztöndíj-program beindítását, a szponzorálási lehetőségek bővítését, s úgy ítéli meg, hogy a doppingellenes küzdelemben is vannak további teendők.
Ami a tisztújítással kapcsolatos hangulatot illeti, Aján Tamást vegyes érzések töltötték el:
"Mint sportember, én egészséges versenylázban voltam a választás előtt. Ami egy kicsit a kedvemet szegte, az az, hogy az olasz kolléga nem egy választási programot tett le, hanem a személyeskedés irányába vitte el a beszédét" - jelentette ki a régi-új elnök, aki azonban a negatív kísérőjelenségek ellenére az együttműködést, a közös ténykedést pártolja.
"A küldöttek megértették a programomat, s bár 55 nem szavazat is érkezett, mindenkitől azt várom el, hogy belássa: erőnket egyesítve, együtt kell dolgoznunk a súlyemelés jövőjéért." - mondta Aján Tamás.
hírek innen, onnan
Mi történt? Gelencsér Timi különköltözött az esküvő előtt a vőlegényétől – videó
Gelencsér Tímea idén mondja ki a boldogító igent vőlegényének, ám az esküvő előkészületei mellett egy másik fontos projekt, közös...
„A bőgésed rezgése segített elszunnyadni” – Összetört a gyásztól az egykori színész: ő volt Zimba, az oroszlán gondozója
Mély fájdalom érte a gyöngyösi állatkert közösségét: elpusztult az intézmény ikonikus oroszlánja. A veszteség különösen nehéz...
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: négy ember áll bíróság elé a ki nem érkező mentő miatt
Vádat emelt az ügyészség Gálvölgyi Jánosnak a mentőket érintő ügyében. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség négy embert –...
Magyar Péter elbúcsúztatta a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, aminek szerinte az intellektuális teljesítménye csak negatív tartományban értelmezhető
A miniszterelnök arról beszélt a parlamentben, hogy Lánczi Tamás intézménye csak a magyar állampolgárokat fenyegetett, miközben falta a...
Vádat emeltek a mentésirányítók ellen, akik nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánosért
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzésben szabjon ki pénzbüntetést velük szemben, és tiltsa el őket határozott...
Frissítse az Instagramot, régi bejegyzéseket hozhat újra elő
Az Instagram titoktban elkezdte bevezetni azt a funkciót, amivel a felhasználók átvariálhatják a saját profiljuk rácskinézetét.
Ragadozók között maradhat jámbor növényevő az Európai Unió?
Gazdasági versenyképesség, technológiai lemaradás, bővítés, korrupcióellenes küzdelem, társadalmi méltányosság, kohéziós politika,...
Magyar Péter beszéde robbantotta a vitát, egymásnak estek az Országgyűlésben - Döntenek a Szuverenitásvédelmi Hivatal sorsáról
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok kérdése is terítékre kerül a...
Nem mindegy, hogyan lesz valaki milliárdos – ezt mutatják az új vagyonnyilatkozatok
Nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők és a kormánytagok friss vagyonnyilatkozatai. A legtöbb politikusnál nem történt...
Szakított Ariana Grande és Ethan Slater, 3 év után ért véget Hollywood legnagyobb fájdalmat okozó szerelme
Súlyos magánéleti válság rázta meg a zeneipart: három év után zátonyra futott Ariana Grande és Ethan Slater viharos kapcsolata. Bár a...
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


