Ezt olvasta már?


A spanyol David Davis lett a Veszprém vezetőedzője

A spanyol David Davist nevezték ki a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzőjévé kedden.

A 41 éves tréner egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá.

Davis játékosként 2005-ben világbajnok, 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben - a Ciudad Reallal - Bajnokok Ligája-győztes volt. Visszavonulása után, 2014-ben került a macedón Vardar Szkopjéhoz, ahol előbb a férfi, majd a női csapatnál tevékenykedett másodedzőként, aztán a nőknél vezetőedző lett, tavaly márciusban pedig visszatért a férficsapat mellé másodedzőnek. Idén május óta az egyiptomi férfiválogatott szövetségi kapitánya.

A Veszprém előző vezetőedzőjét, Ljubomir Vranjest múlt hétfőn mentették fel a munkavégzés alól. A tavaly nyáron kinevezett svéd szakvezetővel a csapat az előző idényben megnyerte a Magyar Kupát, a bajnokságban viszont csak második lett, a Bajnokok Ligájában pedig nem jutott a nyolc közé. Az új szezont a BL-ben egy győzelemmel és két vereséggel kezdte a Veszprém.

A legutóbbi, szombati BL-csoportmeccsen megbízott edzőként Gulyás István irányította a veszprémieket, akik egy góllal nyertek a fehérorosz Meskov Breszt otthonában.

Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója az új vezetőedzőt bemutató keddi sajtótájékoztatón köszönetet mondott a beugró Gulyás Istvánnak, aki a jövőben sportigazgatóként dolgozik majd a klubnál, illetve bejelentette, hogy David Davis vezetőedző másodedzője Pérez Carlos lesz.

A szezon célkitűzései között a bajnoki cím visszaszerzését, a kupagyőzelmet és a BL négyes döntőjébe kerülést nevezte meg, amelyre Csík Zoltán szerint Davis, Pérez és Gulyás személye garanciát jelent.

A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy ugyanolyan sikeres lesz a csapat a szezon hátralévő részében, mint az Bresztben látható volt, és hangsúlyozta, az új edzői stáb érkeztével jobb és intenzívebb játékot vár.

"Jó napot kívánok, örülök, hogy itt lehetek" - köszöntötte magyarul a sajtótájékoztató résztvevőit David Davis. Megköszönve a klubvezetés bizalmát, hasonló bizalmat kért a média, a szurkolók és a játékosok részéről is, illetve azt, hogy segítsék a csapatot visszatalálni a sikerekhez vezető útra.

"Minden edző ilyen csapatról álmodik, Veszprémben minden adott ahhoz, hogy sikeresek lehessünk" - fogalmazott.

Davis szerint a csapat magas színvonalat képvisel, és úgy érzi, hamar közös nevezőre jutnak a játékosokkal. Hozzátette: az első edzés után pozitív benyomásai voltak, a játékosok vevők az elképzeléseikre.

Több csapattagot korábbról is jól ismer az új vezetőedző, a játékosok közül elmondása szerint a legjobb kapcsolata Sterbik Árpáddal van, hiszen együtt játszottak Spanyolországban és a Vardarnál is dolgoztak együtt, de Nagy Lászlót is ismerte korábbról.

Újságírói kérdésre elmondta, nem jelent problémát számára a vezetőedzői munka mellett az egyiptomi szövetségi kapitányi pozíció. Mint mondta, korábban volt már egyszerre a Vardar Szkopje férficsapatának segédedzője és a női csapat vezetőedzője, és dolgozott a Vardar mellett az orosz válogatottnál is.

Gulyás István kiemelte, sportigazgatóként tevékeny részese kíván lenni a napi munkának is, ami vélhetően azt is jelenti, hogy az utánpótlásra kevesebb energiája marad.

Pérez Carlos elmondta, voltak már megbeszéléseik az új vezetőedzővel a heti feladatokról, és úgy érzi, könnyen megértik majd egymást David Davisszel.

Szombaton a Bajnokok Ligája-címvédő francia Montpellier HB otthonába látogat a veszprémi csapat, a mérkőzéssel kapcsolatban az új vezetőedző úgy fogalmazott: négy napjuk van a felkészülésre, és bár könnyebb lenne, ha több idő állna rendelkezésükre, de meg kell oldaniuk a feladatot.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egy apró antitest világíthatja meg, kinél működik a célzott daganatkezelés

Amerikai kutatók olyan antitestet fejlesztettek, amely PET-vizsgálaton láthatóvá teszi az EphA2-fehérjét hordozó daganatokat.

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.

Ilyen fordulatot rég láttunk a Netflixen

A diplomata harmadik évada után a Netflix legerősebb politikai thrillere lett.

Senki sem számított rá, de ez a sci-fi letarolta az HBO Maxot

A South by Southweston debütált sci-fi film 97 százalékos értékeléssel hódít az HBO Max kínálatában.

Igazi kincs lapult egy férfi nappalijában éveken át, most került elő

Egy nappaliban porosodó autó, amelyről azt hitték, örökre elveszett – most pedig a filmtörténelem egyik legértékesebb darabjává válhat.

Miután a NATO-országok kikosarazták, Donald Trump közölte, hogy nincs is szüksége rájuk

A NATO-szövetségesek egyértelművé tették, hogy nem akarnak belépni az iráni háborúba. Az amerikai elnök fenyegetőzése sem hatott.

Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek

Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...

Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?

Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....

Elképesztő döntés: Szenegált megfosztották az Afrika-kupától, Marokkó lett a győztes

Az Afrikai Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága megsemmisítette az Afrikai Nemzetek Kupája január 18-i döntőjének...

Csokoládéízzel fogyni? Rendhagyó termékteszt

Kolléganőnk kipróbált egy magyar fejlesztésű terméket, most első kézből olvashatja a tapasztalatokat.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0