A magyarok felének fontos a fenntartható otthon megteremtése
A magyar lakosság felének számít a környezetvédelem, mikor építkezésbe, felújításba kezd, közülük 7 százalék számára pedig ez az elsődleges szempont az otthonteremtésnél - közölte az újHÁZ Centrum az MTI-vel.
A hazai építőanyag-kereskedelmi hálózat legfrissebb, reprezentatív felméréséből, amelyben 1339 embert kérdeztek meg a 18-59 éves korosztályból, kiderült, hogy a válaszadók több mint háromnegyede a fenntartható építési megoldások telepítését jóval költségesebbnek tartja a hagyományos technológiák alkalmazásánál, 54 százalékuk azonban úgy véli, hogy ezek a befektetések megtérülnek.
A kérdőívet kitöltők fele hallott már a fenntartható építőanyagokra és energetikai rendszerekre lehívható pénzügyi támogatásokról: egyharmaduk az otthonteremtésnél szeretne élni valamilyen állami forrással, a felújítást vagy építkezést tervezők körében a hajlandóság magasabb.
A környezetbarát energetikai megoldások közül a napelem, a korszerű hőszigetelés és a napkollektor a legismertebb, ezeket a válaszadók 91, 87, illetve 79 százaléka említette. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a válaszadók csaknem egyharmada a legköltségesebbnek a napelemet tartja a fenntartható megoldások közül, ezt követi a hőszivattyú 19 százalékkal és a napkollektor 18 százalékkal.
Az újHÁZ Centrum tapasztalatai szerint az építőipar jövőjét az állam beavatkozása mellett, a fenntarthatóság határozza meg, ezért ebben a témakörben kifejezetten fontos a lakosság edukálása. A környezettudatos technológiák és alapanyagok ára azonban magasabb az átlagnál, ezért a vásárlókat a kereskedésekben dolgozók nehezebben tudják motiválni ezek kiválasztására. Az újHÁZ Centrum adatai szerint az éves forgalmuk szempontjából legerősebb régiókban, főként Budapesten és környékén, valamint a Dél-Alföldön a legkeresettebbek a fenntartható építőipari megoldások.
A közleményben Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum vezérigazgatója elmondta, a piacon elérhető fenntartható technológiák és építőanyagok körültekintő megválasztása nemcsak környezetvédelmi, de gazdasági szempontból is kiemelten fontos. Amellett, hogy számos állami támogatás is elérhető azoknak, akik környezetbarát megoldásokban gondolkodnak, az is döntő érv lehet, hogy ezek növelik az ingatlan értékét, csökkentik az épület üzemeltetési költségeit és javítják a lakók életminőségét.
hírek innen, onnan
Egyik eset durvább, mint a másik: Hollywood történetének 8 legcsúnyább megcsalását
A celebek megcsalási botrányai jól mutatják, hogy a hírnév és a vagyon nem garantálja a hűséget. Ha pedig oda a bizalom egyszer…
A női meddőség hormonális okai
A meddőség mára népbetegségnek számít. A párok kb. 17%-át érinti. Az okok és háttérben álló kórállapotok sokszor összetettek,...
Elfehérednek a rendszámok ettől a módosítástól
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak le kell cserélniük zöld rendszámukat.
Benne van a pakliban: érkezik a szuper El Niño és felboríthatja az egész nyári időjárást
La Niña után jön az El Niño: milyen lesz 2026 nyarának időjárása?
Ha így főzöd a tésztát, az súlyosan rossz lehet a vércukorszintedre
Sokan csak az alapanyagra figyelnek, pedig a tészta esetében az elkészítés módja is sokat számít. A főzési idő ugyanis befolyásolja,...
Ennyi egy napelemes rendszer súlya: ha a tetőre telepíti, fontos tudnia
A napelem panel súlya fontos, de a tetőre szerelt rendszer terhelését nem csak a modulok adják.
Soha nem látott nyugdíjemelés jön hamarosan
A német nyugdíjak az infláció mértékének kétszeresével emelkedhetnek a nyáron, ezzel minden korábbi híresztelést jócskán...
Letaszítja a csúcsról a Kékest, itt az új név, Magyarország legmagasabb pontja lesz majd ez a csúcs?
Elképesztő változás van kilátásban a magyarországi földrajzi legek kapcsán.
Ingyenes közlekedés: nem csak az öregségi nyugdíjasoknak jár a kedvezményes utalvány
Az érintettek az utalvány birtokában díjmentesen utazhatnak, és kedvezményesen válthatnak vármegye- vagy országbérletet. Fontos...
Így végezték ki az utolsó templomos nagymestert
A templomosok legnagyobb bűne az volt, hogy a francia király tartozott nekik, és nem tudott fizetni.
Durva bírság jöhet a Tátrában – a fotó miatt is bajba kerülhetnek a magyarok
A tavasz beköszöntével minden évben turisták ezrei indulnak útnak, hogy megcsodálják a Tátra hegyvidéki rétjein nyíló lila...
Digitális árnyékunk az aszfalton: így szelídítheti meg a Google Térkép adatéhségét
A Google Térkép ma már több egy digitális atlasznál: életünk láthatatlan szervezője, amely ismeri a szokásainkat. Bár a navigációs...
Sport
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Ilyen még nem volt a futball történetében – a Bayern egy 16 éves kapus kezébe helyezi a sorsát
Súlyos kapusválságba sodródott a Bayern München.
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
A Liverpool botrányhőse kiborult, Szoboszlai miatt szidta Arne Slotot
Keményen üzent a holland edzőnek.
A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője
Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.
Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból
Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.
Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt
A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.
Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után
A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.
Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között
Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.
Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem
A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Bulvár
Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely
A NASA egyik űrhajósa szerint hazugság-ban él a társadalom – az űrből látta a valóságot
Érdekességre lett figyelmes az egykori hadnagy.
Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút
A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem
Rendkívüli közlemény érkezett a nyugdíjasoknak a Magyar Államkincstártól, hatalmas változás jön a nyugdíjban
Erről a változásról minden nyugdíjasnak tudnia kell.
Már eldőlt, hogy a Békemeneten vagy a Tisza eseményén voltak-e többen, olyan képeket mutattak, amelyek egyértelműen válaszolnak a kérdésre?
Nem semmi, ami március 15-én történt a budapesti utcán.
Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött
Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.
Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin
Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”.
Élő adásban bukott le Magyar Péter, az egész ország megdöbbent azon, amit látott a Nemzeti meneten
A Tisza párt elnöke egy fontos ígéretet szegett meg.
Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
A miniszter más elfoglaltságot talált magának.
Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban
Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


