A magyar tudomány napját ünnepelték Nagykanizsán
Hogyan lehet operálni ott, ahol csak napi 2-3 órán át van áram? Mi köti össze az afrikai missziót az innovációval?
A magyar tudomány napja alkalmából a város önkormányzata, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum és a GTTSZ Nyugat-dunántúli Régiója szervezésében tegnap konferenciára került sor a Medgyaszay Házban „Határtalan tudomány” címmel. Ezen a nagykanizsai származású prof. dr. Gerlinger Imre tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora afrikai, malawi missziójáról tartott rövid beszámolót, míg dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke szakpolitikai kérdésekről beszélt. Előbbitől a hallgatóság megtudta: Malawiban 16 millió emberre jut két fül-orr-gégész, illetve nyaksebész szakember. Ráadásul a tömegek ellátásához sem a szakmai, sem az orvostechnikai háttér nem adott. Dr. Birkner Zoltán pedig a kutatás-fejlesztés és az innováció új irányairól adott helyzetképet.
– Minden évben november 3-án ünnepeljük a magyar tudomány napját, ugyanis 1825-ben Széchenyi István e napon ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására – mondja Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója. – A hagyományt, hogy e napon elsősorban az ifjúságnak szóló tudományos konferenciát szervezünk, az elődünk, a KanizsaTiszk és az azt anno vezető Mérksz Andor, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége zalai elnöke indította el, s úgy gondoltuk, folytatjuk a tradíciót. Igyekszünk évről évre olyan előadókat meghívni, akiknek van valamilyen kanizsai kötődésük. Úgy érzem, ez most kiválóan sikerült, hiszen dr. Gerlinger Imre orvosprofesszor, tanszékvezető egyetemi tanár és dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke egyaránt Nagykanizsáról indult.
A hallgatóságot Dénes Sándor polgármester köszöntötte, aki beszédében rámutatott: Széchenyi nagysága abban rejlett, hogy ahol a hangos többség akadályokat látott, ott ő lehetőséget az építkezésre.
Az előadók sorában dr. Gerlinger Imre tanszékvezető egyetemi tanár, fül-orr-gégész orvosprofesszor számolt be 2016-os afrikai missziójáról. A szakember a Magyar Afrika Társaság szervezésében négy kollégájával és egy magyar üzletemberrel együtt a délkelet-afrikai Malawiban töltött el két hetet. Ez idő alatt rendkívül spártai körülmények között, a szükséges feltételek megléte nélkül (naponta 2-3 órán át volt csak hálózati áram, a köztes időszakban aggregátorral állították elő) olyan súlyos állapotú betegeket műtöttek meg (teljesen önkéntesen, bér, vagy bármilyen javadalmazás nélkül), akik másként nem kaptak volna megfelelő ellátást, hiszen sem a megfelelő számú szakember, sem optimális technológiai nívó nem adott ehhez.
A 16 milliós Malawiban rengeteg a pajzsmirigy-degenerációs, illetve a szájüregi daganatos eset – s mindössze 2 fül-orr-gégész, nyaksebész szakember dolgozik az egész országban. (Egy volt eddig, de a Pécsi Tudományegyetemen még egy kolléga képzését felvállalta a professzor, így lett kettő…)
Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke pedig arról beszélt: a hivatal, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium (s ezen keresztül a kormány) új alapokra helyezi a kutatás-fejlesztést és az innovációt. A cél az, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni és dolgozni; s ennek alapvető eszköze az innováció és a kutatás-fejlesztés erősítése. Az elnök Gerlinger professzor előadására visszautalva pedig hozzátette: az innováció valójában a „másképp csinálás” művészete – a professzor éppen ezt gyakorolta, amikor kilépve megszokott körülményei közül a távoli és szegény afrikai államban vállalt feladatot.
Képgaléria: Tudomány napja konferencia
forrás: zaol.hu
hírek innen, onnan
Meghatározó ügyben perelik a Google-t, ez sokakat érinthet
A médiapiac kulcskérdésére adna választ a per.
Ruff Bálint a poloskázásról: Orbán Viktor olyat tett, amit az 50-es évek óta nem láttunk, és pontosan úgy gondolta
A tanácsadó szerint a Harcosok Klubjában történt jelenet túlmutat a szimbolikus politikán. Úgy véli, a „poloskázás” elfogadhatatlan...
Küszöbön az öregedés vége – Ez lesz a világ legnagyobb biznisze
Tíz év múlva lesz olyan gyógyszer, ami kifejezetten az öregedésre hat majd, erről ifj. Duda Ernő beszélt az AI Summiton. Hozzátette, hogy...
Marc Márquez a misanói sprinten történt eséséről
A spanyol versenyző filozófikusan közelítette meg a szombati misanói sprintfutamon történt esését, ahol az idei szezonban először...
A Bayern München szabályosan átgázolt történelmi riválisán
Harry Kane ezúttal duplázott.
Férfi pólóválogatottunk horrorsorsolást kapott az Európa-bajnokságra
Új formátum debütál Belgrádban, a középdöntő pedig kifejezetten keménynek ígérkezik.
Sokan irtják a kertben, pedig nagyon hasznos! Ez a növény egy igazi csoda a vesének
Van egy növény, amit a legtöbben kíméletlenül kihúznak a kertből, pedig évszázadok óta az egyik leghatásosabb gyógynövényként...
Ma minden jegy tele lesz bizonytalansággal és titkokkal
Kos (március 21-április 19)
Dávid Petra ismét házasodna a Házasság első látásrában
Bár a való életben nem randizik mostanában, úgy érzi, hogy A Nagy Ő is neki való műsor lenne.
Kocsis Máté: Nem most kellene kísérletezni ezzel a bohóccal
„A következő néhány év Európa közepén, forrongó világpolitikai indulatok mellett nem biztos, hogy arra alkalmas, hogy kísérletezzünk...
Orbán nekiment a Tisza Pártnak, ahol szerinte „genderaktivisták” és „külföldről fizetett bankár” dolgozik
A kormányfő a Digitális Polgári Körnek írt levelet.
Ezt az 5 ételt válaszd, hogy ne legyél beteg egész ősszel
Ősszel mindenki könnyebben kap el egy náthát vagy influenzát, de étkezéssel is tehetsz azért, hogy ne az ágyban töltsd a szezont.
Sport
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét
A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.
15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd
Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok
Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában
Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.
Bulvár
Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van
Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról
A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál
Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat
A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele
Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre
Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?
A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
blogmorzsák
A vasúti közlekedés első halálos áldozata
Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.
Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában
Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál