Ezt olvasta már?


A koronavírust nem jósolta meg, de Európa-hírű járványguru volt Nostradamus

Különleges műsorfolyammal tiszteleg a francia jövendőmondó előtt a HISTORY2

Akár hiszünk Nostradamus jóstehetségében, akár nem, van miért tisztelni a XVI. századi francia jövendőmondót. Ő volt korának egyik leghíresebb „járványügyi szakembere”, vagyis pestisdoktora.

 

Mai szemmel alapvető higiéniai előírásnak tűnő javaslatai akkoriban felvilágosult gyógymódnak

számítottak. Nostradamusnak szombaton egy egész estét szentel a HISTORY2.

„Eljő majd egy ikerév, amelyben felemelkedik egy királynő, aki keletről érkezik majd, és aki dögvészt

terjeszt majd az éj sötétjében a 7 dombos országban és porrá alakítja át az emberek alkonyát, hogy

elpusztítsa és romba döntse a világot.” Ha úgy dekódoljuk az üzenetet, hogy az ikerév 2020-at jelenti, a

királynő a korona metaforája, a 7 dombos ország pedig Itália, akár kísértetiesnek is érezhetjük az állítólag

Nostradamustól származó 1551-es próféciát. Ám sajnos hamisítványról volt szó: Nostradamus sosem

vetette papírra ezeket a sorokat. Ahogy nincs nyoma A próféciák című híres könyvében a szintén sok

helyütt idézett, „Amerikán és Lombardián” végigsöprő nagy csapásnak sem.

A koronavírust tehát nem jövendölte meg a történelem talán leghíresebb jósa, mégis tanulságos felidézni

az életét a járvány közepette. Michel de Nostredame 1503-ban született Provence-ban, kikeresztelkedett

zsidó orvoscsalád leszármazottjaként. Vallásos nevelést kapott, élete végéig buzgó katolikus volt. Anyai

nagyapja hatására kezdett foglalkozni a csillagászattal, az asztrológiával és az orvoslással is. A

leghíresebb francia orvosi egyetemre, Montpellier-be iratkozott be, ami arról volt híres, hogy az ott tanulók

évente felboncolhatták egy kivégzett gyilkos holttestét, ami akkor kiváltságnak számított.

A pestisjárvány csodadoktora

Orvosi tanulmányait azonban öt év után meg kellett szakítania, mivel az 1520-as években kitört

pestisjárvány miatt az egyetem bezárta kapuit. Nostradamus fiatal orvostanhallgatóként felcsapott

pestisdoktornak. Ebbéli minőségében bejárta Franciaország legzsúfoltabb, legfertőzöttebb városait

Narbonne-tól Carcassone-ig, Toulouse-tól Bordeaux-ig. A pestisdoktorok híres védőöltözetét – széles

karimájú kalap, hosszú pálca, fekete szattyánbőr köpeny, gyógynövényekkel töltött madárcsőr-maszk –

azonban még nem viselhette, mivel azt csak a következő évszázadban találta fel XIII. Lajos orvosa,

Charles Delorme.

Nostradamus a korban felvilágosult módszerekkel küzdött a járvány ellen, és valószínűleg sok ember életét

mentette meg. Kortársai gyakran véreztetéssel vagy higannyal próbálták gyógyítani a kórt, ő ezt elvetette, a

járvány után egy könyvben is foglalkozott a bevett módszerek hatástalanságával. Ehelyett higiéniára

helyezte a hangsúlyt: azt tanácsolta a pestis sújtotta városoknak, hogy égessék el mihamarabb a

holttesteket, igyanak tiszta vizet, és szellőztessenek. Egy csipkebogyó-főzetet is „feltalált”, ami nyilván nem

gyógyította a pestist, de C-vitamin-tartalma miatt az immunrendszer erősítésében játszhatott valamekkora

szerepet.

Konfliktus az egyetemmel

A járvány után befejezte tanulmányait, de később kiutálták az egyetemről. A neves kultúrtörténész, Ráth-

Végh István így írja ezt le: „Egyetemi tanulmányait Montpellier-ben végezte, ahol később tanár is lett. Majd

orvosi gyakorlatra adta magát, s a pestisjárványok alatt önfeláldozással és akkora tudással működött, hogy

nevét a legjobb hírű orvosok sorában emlegették. A kari konkurencia sanda szemmel nézte a

népszerűséget, s mert másképpen nem tudtak neki ártani, kálvinizmussal vádolták meg. Ekkor

Nostradamus, kedvét vesztve, felhagyott az orvosi gyakorlattal, és visszavonult egy kis dél-franciaországi

városba, Salonba.”

Itt élte le aztán további életének nagy részét. Első feleségét és két gyermekét elvitte egy betegség, ami

ellen nem találta meg a csodaszert. 1536 és 1544 között itáliai vándorútra ment, de amikor

Franciaországban újra országos pestisjárvány tört ki, hazatért segíteni. Az újabb járványt is túlélte, újra

megnősült, letelepedett, és olaszországi kozmetikai ismeretei révén sok gyógyulni vagy szépülni vágyó

gazdag páciens kereste fel. Salon város csatornázási terveit, a köztisztaság járványügyi jelentőségének

tudatában, nemcsak szóban, de magánvagyonából is támogatta. És itt írta meg híres jóslatait is, amelyek

miatt neve máig fennmaradt, és amelyek hatásáról a HISTORY2 különleges műsorfolyama is

megemlékezik.

A Nostradamus hatása című sorozat május 16-án és 23-án, szombat este 18 órától látható a

HISTORY2-n. A Nostradamus jóslatai a 21. századra című film május 16-án, a Nostradamus utódja

pedig május 23-án, szombat este 20:15 órakor látható a HISTORY2-n. Ismétlések folyamatosan.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A kardiológus szerint ezt a 7 dolgot nem érdemes este 7 után csinálni, ha jót akarsz a szívednek

A szív egészsége nemcsak azon múlik, mit eszünk napközben vagy mennyit mozgunk, hanem azon is, hogyan telnek az esti óráink. Egy amerikai...

Így lesz tökéletes a rántott hús: az osztrákok titkos trükkje

A rántott hús sokunk kedvence, de hogyan lehet igazán ropogós, szaftos és ízletes? Az osztrák séfek régóta őrzik a titkot, amely...

Te is nehezen alszol el esténként? Ezt a 3 gyümölcsöt próbáld ki.

Oldd meg a problémádat természetes módszerekkel

Dr. Krasznai Zsolt elárulta, miért rontották el George Clooney plasztikai műtétjét

Dr. Krasznai Zsolt, a hazai sztárvilág kedvenc plasztikai sebésze az RTL Reggeli műsorában rántotta le a leplet George Clooney elrontott...

Több mint 170 millió forintnyi kampánypénztől eshet el a Kétfarkú Kutya Párt

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt közel kétszázmillió forintos kampánypénztől eshet el annak ellenére, hogy összegyűjtötték a szükséges...

Szigligeti Ivett szívszorító bejegyzésben köszönti születésnapos lányát

"Apa és én együtt kívánjuk Neked, hogy Te legyél a világ legboldogabb kislánya!"

Egyetlen gyűrű mindent megváltoztat a Trónok harca világában

A finálé egy apró részlettel jelezte, hogy hű marad George R. R. Martin történetéhez.

A kertészek titkos trükkje ültetés előtt – ettől nőnek gyorsabban a virágok

Sok kertész tapasztalta már, hogy ugyanazokat a virághagymákat ültetik el, mégis teljesen eltérő eredményt kapnak. Egyes kertekben gyorsan...

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Ezek a leggyakoribb használtautós csalások?

Hazánk egyik legnagyobb flottakezelője és használtautó-kereskedése, az Ayvens szakértői szerint a csalási módszerek az elmúlt években...

A Braga edzője befenyegette a játékosokat a Fradi-meccs előtt: "Aki nem hisz ebben, az inkább maradjon otthon!"

A portugál Braga vezetőedzője, Carlos Vicens szerint csapatának több területen is javulnia kell az első mérkőzéshez képest ahhoz, hogy...

Vékonyabbnak és magasabbnak tűnsz, ha így pózolsz a fotón – Előtte–utána képeken a különbség

Egyetlen apró testtartás is elég ahhoz, hogy egy fotón magasabbnak és karcsúbbnak tűnj.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

0