Ezt olvasta már?


A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma

Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. Kölcsönös tiszteletről és felelős cselekvésről írt jegyzetében Kővári János (ÖPE) a megemlékezés napján.

1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet hatóságok letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg.
A politikus emblematikus letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A kisgazda képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, s jól jellemezte a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát. Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzések során.
Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon felidézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.

A diktatúra valódi ellenszere címmel írt emléknapi bejegyzést Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke facebook-oldalán.
„Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapja van, amikor arra a közel száz millió emberre emlékszünk, akik ennek a téveszmének talaján kinőtt diktatúráknak estek áldozatul szerte a világon.
Végtelen szomorúságunk mellett lelkiismeretünket kell hogy megszólítsa ez az emléknap, amely egy ideológiát és annak pusztítását veszi górcső alá. De fel kell hogy hívja éberségünket is, hogy minden diktatúra eleinte vonzó eszméket terjeszt. Aminek jogos igazságérzetünk mellett, sokszor hiszékenységünk vagy épp önzésünk okán veszítjük el a realitását, vagyis épp az igazság tartalmát.
Ki ne emlékezne arra, hogy a felvilágosodás adta liberalizmus, amely ma szitokszó, valaha elnyomott rétegek jogos szabadságvágyát ragadta meg, akik nem élhették meg szabadságukat, s végül épp maga lett kirekesztő. Vagy épp a nácizmus, amikor a szegénységre és az anarchiára jött válaszul, ám a fajelmélet hamisságát kínálta megoldásul. A kommunizmus pedig a nincstelen tömegek jogos elkeseredettségét terelte a gazdagok, majd a jobb sorsú polgárok gyűlöletére.
Mindegyik ideológia jogos érdeksérelmekre reagált, de helytelenül, mások legyőzését megjelölve célul. S persze minden ilyen eszme meg is találta vezéreit, akik hatalommániájuk eszközének tekintették az ideológiát, s a jogaikért harcolókat egyaránt, akik sokáig hittek is diktátoraiknak.
Fájdalmas vége lett valamennyi ilyen téveszme kiterjedésének.

Ma is sanda gondolatok és érdekek fertőzik meg tudatunkat, amikor a fogyasztási igényünkre építve mások kifosztására buzdítanak minket, majd amikor a kifosztottak megjelennek ezúttal migránsok képében, akkor ellenük gyűlöletet szítanak. Vagy épp hamis liberalizmussal arra próbálnak rávenni, hogy adjuk fel értékeinket, s oldódjunk fel a népek tengerében, azaz váljunk identitás-nélkülivé.

Mindezek hamis ideológiák, mert az egyetlen jó válasz a mai nehézségekre egymás szabadságának, sőt emberi méltóságának elismerése. Ami jelen helyzetben azt jelenti, hogy nem a migránsok iránti gyűlöletkeltés és nem is önmagunk feladása a megoldás, hanem a nyugat által polgárháborús tűzfészekké vált országok békéjének helyreállítása és az emberhez méltó feltételek kialakítása vagy visszaállítása lenne a feladat. Ehhez ma minden fejlett országban élő emberben a felelősséget kell felébreszteni, és nem a gyűlölködést, vagy épp hamis toleranciával lebénítani az értelmes megoldás keresését.
Ezek ugyanis bár eluralják gondolatainkat, zsigereinket, de nem hoznak megoldást, csak könnyeket.
Vegyük elő a józan eszünket és a jó lelkiismeretünket, hagyjuk végre abba a téveszmék sulykolását.

Ne engedjük, hogy politikai és/vagy pénzügyi érdekek embert ember farkasává tegyenek, mert valójában testvérei vagyunk egymásnak. Ma már tudjuk, genetikai úton levezették, hogy egy közös anyától és apától származik az emberiség. Igaz, hogy az évezredek során más kultúrák alakultak ki a különböző tájakon, de mindannyian egy bolygón lakunk, s felelősek vagyunk egymásért.

Csak a kölcsönös tisztelet és a felelős cselekvés lehet a kiút korunk nehézségeiből.

Hiszem, hogy ez lehetséges, mert bennünk van a jó. Csak hallgassunk a lelkiismeretünkre!” – zárta sorait Kővári János.

PNL
Fotó: Michael Benz on Unsplash







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lesz-e áradás a Tiszai mögött?

Miskolcon mindig szorosak a vokscsaták, apróságok is dönthetnek a legérdekesebb szavazókörökben. Ott jártunk!

Elképesztő, mennyire eltérő drágulást érzékelhetnek a vevők

Az Azénpénzem által összeállított, a KSH átlagárait alapul vevő kosarak között döbbenetesen nagy az eltérés. Míg akadhat vevő...

Levendula: ez a legjobb alkalom a metszésére

A levendula hálás növény: jól bírja a meleget és a szárazságot, mégis sokan elrontják a gondozását egyetlen dologgal: nem vágják...

Elűzi a szél a fellegeket, 17 fokkal robban be a napsütés

A hét közepe igazi fordulópontot hoz.

Ez a retró konyhapult most mindenkit meghódít – de van benne egy csavar, amire nem számítanál

Úgy tűnik, a modern minimalizmus kezd kicsit unalmassá válni, és a lakberendezés újra a múlt felé fordul inspirációért. A legfrissebb...

Az utolsó dél-amerikai ország is ratifikálta a Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt

Paraguay kedden bólintott rá végleg a megállapodásra. Az egyezményt EU-s szinten még mindig az Európai Unió bírósága vizsgálja.

Fotókon a világ leghalálosabb alagútja. Ön vajon merne vezetni benne?

A Tádzsikisztánban található Anzob Tunnel-t a "halál alagútjaként" is becézik.

A lőszerfémért őrül meg a világ, az aranyat is hátra hagyta

A háború a volfrám árából is fenevadat csinált.

Brit elit körökből gyilkosságba – Egészen döbbenetes true crime sorozattal robban be a Trónok harca sztárja

Új true crime sorozat érkezik az HBO Max-ra, mégpedig a Trónok harca sztárja, Mia McKenna-Bruce főszereplésével. Az általa alakított Jane...

Dolhai Attila: „Időnként szeretném kiforgatni a világot a helyéről”

Amikor az Operettben belebújt Rómeó szerepébe, azonnal egy ország zárta a szívébe. Dolhai Attila a székesfehérvári színház...

Lélektani határhoz érkezett ma a gázolaj, tovább száguldanak felfelé az árak

Újabb áremelés, a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára egyaránt jelentősen meghaladja a védett árat.

Fojtogató olajhiány: van, ahol már bevezették a négynapos munkahetet

Már több gazdaság is az összedőlés szélén áll, pedig még csak most kezdődött az iráni háború.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0