Ezt olvasta már?


A jogi határzár szigorításáról kezd tárgyalni a parlament

Az Országgyűlés hétfőtől négynapos ülésen kezdi meg tavaszi ülésszakát, amelyen a képviselők belefognak a belügyminiszter illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomagjának tárgyalásába. - Pécsi Napilap -

Továbbá újra szavazhatnak egy az Alkotmánybíróság által több ponton alaptörvény-ellenesnek minősített előterjesztésről.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlamentben hétfőn megemlékeznek három, a közelmúltban elhunyt volt képviselőről, Torgyán Józsefről (FKGP), Erkel Tiborról (MIÉP) és Katona Kálmánról (MDF, Fidesz).

Az első ülésnapon a megszokott interpellációk, azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el, majd a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő kormánypárti előterjesztés vitáját folytatják le.

A képviselők kedden újra szavazhatnak a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényről, amelynek egyes rendelkezéseit az Alkotmánybíróság korábban alaptörvény-ellenesnek találta, miután a köztársasági elnök a testülethez fordult. Emellett ekkor dönthetnek a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről, továbbá az alapvető jogok biztosa jövő nemzedékek érdekeit védő helyettesének személyéről is.

Szintén a második ülésnapon kezdődhet meg a vita a kormány jogi határzárat szigorító javaslatáról, amelynek egyik legfontosabb változtatása az lehet, hogy az illegális bevándorlóknak egészen addig az országhatáron lévő tranzitzónában kell várakozniuk, amíg menekültügyi kérelmüket jogerősen elbírálják.

Szerdán több nemzetközi szerződés kihirdetését, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015-ös beszámolóját tárgyalják a képviselők.

Az Országgyűlés első idei ülése az ezt követő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az első BL-döntőt nem is BL-döntőnek hívták, de már akkor a Real Madrid dominálta az európai focit

1956-ban indult útjára a kupasorozat, amely az egész világ futballját megváltoztatta, és később a legfontosabb és legrangosabb...

Hiába tökéletes a mérete, a Ryanair mégis visszadobhatja a bőröndödet egy alig ismert szabály miatt

Sok utast érhet kellemetlen meglepetés a beszállókapunál, amikor a poggyászukat visszautasítják. A tiltás oka a beépített...

Versenyek óta fájdalmak gyötrik, műteni kell Mick Schumachert

Nem úszta meg sérülés nélkül a hétszeres F1-es világbajnok fia az IndyCar-debütálásán szenvedett balesetét.

Hétgólos győzelemmel hangolt a Veszprém a Füchse elleni BL-negyeddöntő visszavágóra

Az idény végén távozó Gasper Marguc nyolc góllal járult hozzá a sikerhez.

Demeter Márta lett a Nyugati Fény új főszerkesztője

A DK-közeli lapnak egy időben nem létező főszerkesztője is volt.

Jön a turistaszezon, a horvátok lebegő áfávál várják a nyarat

A horvát parlament sürgősségi eljárásban elfogadta azt a módosítást, amely rendkívüli helyzetben lehetővé teszi az üzemanyagokra...

Telefonon egyeztetett Fico és Zelenszkij, kölcsönös látogatást terveznek egymáshoz

Fico ismét kiemelte, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását.

Több százezer magyarnak nincs érvényes tajszáma, mert tartozás miatt érvénytelenítették azt

Az érintettek elesnek az ingyenes orvosi ellátástól, a tartozást pedig a NAV hajthatja be.

Trump kiadta a parancsot több ezer Európában állomásozó katonának – indul az exódus

A Pentagon mintegy 5000 amerikai katonát von ki Németországból a következő hat–tizenkét hónapban, miután nyilvános vita alakult ki...

49 év után derült ki a pár perc különbséggel született ikrekről, hogy nem ugyanaz az apjuk

A brit Michelle és Lavinia Osbourne egy otthoni genetikai vizsgálat után szembesült az igazsággal. A heteropaternális szuperfekundáció...

Vesztett a kaparóson, tört-zúzott a debreceni lottózóban

A fiatal ittasan akart pénzt nyerni, nem sikerült.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0