A hévízi Fidesz szerint szégyenfolt az elveszített uniós támogatás
A Fidesz hévízi elnökének, polgármesterjelöltjének értékelése szerint nemcsak hatalmas lehetőségtől esett el Hévíz a gyógyfürdő visszavont másfél milliárd forintos uniós támogatása miatt, de szégyenfolt került a város hírnevére.
Papp Gábor kijelentette: a város lehetséges új vezetőiként kutatni fogják az új pályázati lehetőségeket, hogy akár ennél nagyobb és kedvezőbb támogatást szerezhessenek a reményeik szerint az eddigi terveknél is nagyobb fejlesztésre. Ehhez az kell, hogy "a város és a gyógyfürdő kft. is megfelelő szakmai színvonalon működjön" - tette hozzá.
A fürdőváros fideszes polgármesterjelöltje hangsúlyozta: megdöbbentek, hogy "ilyen mértékű hanyagságról és hozzá nem értésről tett tanúbizonyságot" a fürdő vezetése. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban többször is érdeklődtek a fejlesztési pályázat állása iránt, és szorgalmazták, hogy a jelenlegi vezetés távozzon, mert nem megfelelően végzi a munkáját.
Meglátása szerint ezt mutatja az is, hogy tavasszal a gyógyfürdő fejlesztésére kiírt közbeszerzési eljárást érvényteleníteni kellett, a beadott üzleti tervet pedig felül kellett vizsgálni.
Papp Gábor egy kérdés kapcsán elmondta: szerinte az uniós támogatás visszavonásának nincs köze ahhoz, hogy a gyógyfürdő többségi tulajdonosa, az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nemrég sikertelenül kezdeményezte a gyógyfürdő ügyvezető igazgatójának visszahívását.
A tájékoztatón Kepli József János, a Fidesz hévízi képviselőjelöltje, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Nemzetgazdasági Minisztérium által delegált tagja ismertette: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kérte a regionális fejlesztési tanácsot, hogy az előírt feltételek nem teljesítése miatt álljon el a másfél éve megkötött támogatási szerződéstől. Hozzátette, hogy az Új Széchenyi Tervben megjelölt célok lehetővé teszik a pályázat újbóli beadását, adott esetben még kedvezőbb konstrukcióban is.
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség csütörtökön közölte, hogy visszavonta a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséhez nyújtott mintegy másfél milliárd forintos támogatását. Az 5 milliárd forint összköltségű projektet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megvizsgálta, és "a támogatási szerződéstől való elállásra kérte fel a közreműködő szervezetet" - közölte a regionális fejlesztési ügynökség.
Vértes Árpád, Hévíz polgármestere, a nonprofit kft. kisebbségi tulajdonosi képviselőjeként közleményében úgy reagált: a projektről a tulajdonosok többször egyeztettek, és a gazdasági válságra tekintettel korábban annak felülvizsgálatáról döntöttek, ez a folyamat pedig most is zajlik. "Ennek tudatában váratlanul ért bennünket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntéséről kapott hír" - fogalmazott a város vezetője.
Hozzátette: ez a döntés lehetőséget teremt ugyanakkor arra is, hogy "az áprilisban megalakult Orbán-kormány által újraindítandó Széchenyi-terv keretében a társaság hazai pályázati források felhasználásával, az eddiginél magasabb támogatási intenzitás mellett pályázzon és valósítsa meg a már korábban elhatározott fejlesztéseket".
A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. 74 százalékban a magyar állam - vagyonkezelőként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. -, 26 százalékban pedig Hévíz önkormányzatának tulajdonában áll.
forrás:mti

- Martonyi: a válság idején hozott szigorú uniós intézkedések később is megmaradnak
- Az MCSMSZ cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket
- Jobbik: felháborító a budapesti útdíj ötlete
- Tusk és Schulz nem elégedett a költségvetési fegyelemről szóló szerződés tervezetével
- Sarkozy: Európa már nincs a szakadék szélén
- Nincsenek előfeltételei az IMF-tárgyalások megkezdésének
- Megújul a nemzeti alaptanterv: márciusban tárgyalhatja a kormány
- Kiosztották a 2011. év befektetője elismeréseket a Parlamentben
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Meghalt Fülöp Kálmán dalszövegíró
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

