A héten jön a rossz idő
Hétfő estig marad a szikrázóan napos idő, de estétől gomolyfelhők képződnek és már néhol zápor is kialakul. Marad a meglepően magas tavaszi meleg: 23 fok körüli értékeket mérhetünk, írja a Köpönyeg.
Kedden gyakran lesz erősen felhős az ég. Délelőtt csak néhány helyen, míg délután már több helyen várható zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, és a zivatarok környezetében erős széllökésekkel kell számolni. A lehűlés megkezdődik, néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet.
Szerdán is marad a borongós idő, és több alkalommal, több helyen fordul elő záporeső, zivatar. 17-18 fok körüli maximum várható.
Csütörtökön megérkezik a mostani hétvégéhez képest 10 fokos lehűlés, reggel pedig többfelé lehet eső, majd napközben futó záporok is kialakulnak. Egyre nagyobb területen fokozódik viharossá az ÉNy-i szél, és mindeössze 11-12 fok várható.
hírek innen, onnan
Feltámadt a Simson-kultusz Kelet-Németországban – már a parlamentben vitáznak a motorokról
Az egykori NDK-hoz tartozott Türingia tartomány is, ahol a keletnémet nosztalgia most egy Magyarországon is jól ismert kis mopeddel...
„Kormányváltásra van szükség, oszlassák fel a parlamentet” – Erős üzenet mondott az ismert médiatulajdonos, Elon Musk az angoloknak
Elon Musk az Egyesült Királyság parlamentjének feloszlatását és új választások kiírását követelte, amikor videókapcsolaton...
Ilyen volt az időjárás azon a napon, amikor megszülettél
Vajon esett az eső, vagy sütött a nap azon a napon, mikor megszülettél? Most kiderítheted!
Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra
Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak...
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait
Egy telitalálatos szelvény sem volt, viszont az öttalálatos nyereményén húszan is osztoznak.
A tetejébe még fenyegetőzöl is?
Az autokratának becézett diktátor nem szereti a kritikát, kiváltképp, ha őt érinti. Isteni védettsége van, azaz rendőrség,...
Az egyetlen szín, amit soha ne viselj az útlevélképen
Rosszabb esetben következményekkel járhat.
Négy pontos ígéret Brüsszeltől, több ezer munkavállalón kegyelmeznek meg
Vasárnap az Európai Néppárt vezetője megerősítette a belső égésű motorok EU-s tilalmának visszavonását, és Brüsszel nevében egy...
Katonai konvojok lepik el az utakat hétfőn, mutatjuk, merre
Megnövekedett közúti forgalomra, zaj- és hanghatásra kell számítani.
Pocsékul sikerült a BL-rajt: kikapott Bukarestben a Ferencváros
Az előző kiírásban oda-vissza sikerült győzni a CSM Bucuresti ellen...
Meg se próbáld! Ezt a három csillagjegyet nagyon nehéz irányítani
Róluk van szó. Vajon te közöttük vagy?
Összeomolhat a többpártrendszer Törökországban
A török bíróság hétfőn dönt a fő ellenzéki párt vezetőjének sorsáról, ami próbára teheti a demokrácia és az autokrácia...
Sport
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest derbin
A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele
Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.
Kerkezt 38 perc után lecserélték, a hosszabbításban kerülte el a kudarcot a Liverpool
Műesésért kapott egy sárgát, aztán kétszer is közel járt a kiállításhoz...
Ennél sokkolóbb szenzáció aligha lesz a világbajnokságon
Magyar bravúr a női maratonon.
Bulvár
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte
Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.
Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját
A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
Sürgős közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon
A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.
Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt
Tartóztattak már le ilyenért mást is.
blogmorzsák
Rémálom túra a piros háromszög úton
„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“
Ablakok a világra
Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?
A Rém rom rejtélye
Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál