Ezt olvasta már?


A boszniai háborúról forgat filmet Tom Hardy

A boszniai háborút feldolgozó filmben játszik a közeljövőben Tom Hardy brit színész - közölte értesülését a Nezavisne Novine című boszniai újság a honlapján szerdán.

A My War Gone By, I Miss It So (A háborúmnak vége, annyira hiányzik) című film Anthony Loyd angol újságíró és haditudósító azonos című könyve alapján készül. Az 1999-ben megjelent kötet az egykori haditudósító életéről, a hadseregben szerzett tapasztalatairól, valamint az 1992-1995-ös boszniai háború hadszínterein töltött időszakról és az ottani benyomásokról szól.

A történet szerint a világban a helyét kereső 26 éves főszereplő az alkohol- és droghasználatot egy másik függőségre, a hadszíntér adrenalinjára cseréli.

Tom Hardy számára nem lesz idegen a harctéri szerep, korábban Az elit alakulat című második világháborús sorozatban is megjelent, a legutóbb pedig a múlt héten bemutatott Dunkirk című háborús történelmi drámában játszott. A színész szerint a boszniai háborúról szóló film egy brutális és érzékeny történet, amely a függőségről és a háborús tapasztalatokról szól. "Anthony (Loyd) története a szavaival és a tapasztalataival is megérintett, és úgy gondolom, fontos hangot és fontos történetet közvetít" - fogalmazott Hardy.

A filmet Gavin O'Connor rendezi, akit a közönség például A könyvelő című, Ben Affleck főszereplésével készült film készítőjeként ismerhet, de dolgozott már együtt Tom Hardyval is a Warrior - A végső menet című moziban.

Az 1992-1995-ös boszniai háborúról - amelyben mintegy százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát - az utóbbi több mint két évtizedben számos film készült, saját értelmezésben mutatta be az ott történteket többek között Angelina Jolie, Emir Kusturica, Michael Winterbottom, John Moore és Fernando León de Aranoa is.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Csókolózás: így hat valójában a száj egészségére

A csókolózás nemcsak romantikus gesztus, hanem a száj egészségét is befolyásolja.

Az ukrán tudósok ma már pótolhatatlan szerepet játszanak a honvédelemben

A háború „katalizátorként hatott” a Szovjetunió felbomlása óta fokozatosan hanyatló tudományosság újraélesztésében is.

Lemásolhatják a merényletet, retteg az olasz belügyminiszter

Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista meggyilkolása után fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el Matteo Piantedosi olasz...

Marco Rossi nem lát esélyt; Szoboszlai Dominik is megtörte a csendet

Ezek voltak a Ripost legolvasottabb sportcikkei a héten.

Hivatalos: ő most Magyarország legszebb nője

A szeptember 13-án megrendezett országos finálén a 21 éves Dezsényi Kincső diadalmaskodott, így ő lett a Miss Universe Hungary 2025...

Lázár János: Ha valaki mások akasztására buzdít, az köztörvényes bűncselekmény, meg kell torolni

Az építési és közlekedési miniszter a Harcosok Klubja sátoraljaújhelyi edzőtáborában vélhetően Krúbi Budapest Parkban előadott...

Ütközés, lángoló autó, roncsok - meghalt egy nő az M1-esen

Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető irányban három...

A magyar beatkorszak bárójának holttestére egy kölni hajléktalanszállón találtak rá

A hetvenes évek egyik legtehetségesebb zenésze elfeledve, koldusszegényen halt meg 38 éves korában.

15 százalékkal növelné a magyar GDP Nagy Márton az AI segítségével

A gazdaságfejlesztési miniszter kitörési pontként beszélt a mesterséges intelligenciáról, és azt is elmondta, melyik a 2025-2030-as...

Felejtsd el, hogy létezik olyan, hogy divat!

Soha nem volt még ennyire sokszínű és izgalmas a divatvilág, ugyanakkor soha nem volt még ennyire nehéz hosszú távon tervezni benne. A...

Nagy Márton: az AI kitörési pont Magyarország számára

Elkészült az ötéves terv az AI kapcsán, a nemzetgazdasági miniszter szerint 15 százalékkal növelheti a magyar GDP-t a mesterséges...

Brüsszel új terve: így kerülnék meg a magyar vétót

Az Európai Unió egyedi megközelítést alkalmaz Ukrajna csatlakozási folyamatában, hogy a magyar vétó ellenére is haladhasson előre az...

0

Sport

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

0
0

Bulvár

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját

A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.

Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte

Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban

Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.

Óriásit tévedett Pottyondy Edina

Pottyondy Edina magyar influenszer megrendülten reagált Charlie Kirk amerikai konzervatív politikai véleményvezér meggyilkolására, és posztja tömeges támogatást váltott ki a közösségi médiában. Úgy néz ki, hogy

blogmorzsák

A híres waterlooi csata (1815)

A történelem egyik legjelentősebb csatáját Waterloo mellett vívta meg I. Napóleon és Wellington herceg.

Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában

Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

0