Ezt olvasta már?

Üdvözöld az újat: a GEO a keresések terén

A digitális világ piacán gyorsan változó trendeket kell figyelemmel kísérnünk. Amíg korábban a keresőmotorok optimalizálása, azaz a SEO, volt a webes jelenlét kulc...


A Principális-hidat is felújítják, megerősítik Nagykanizsán

Újabb szakaszához érkezett a közlekedésfejlesztési program Nagykanizsán. Már folyik a Vörösmarty utca pályaszerkezetének és útburkolatának felújítása, valamint a járdaszakasz építése, és mától a Principális hídjának átfogó rekonstrukciója is elkezdődik.

A közel kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló, húsz helyszínt érintő beruházássorozat 2018 nyarán kezdődött. Már befejeződött a Hunyadi utca és a Zrínyi utca, a Sugár utca és a Pivári utca út- és járdafelújítása, az Ady utca sétálóutcává alakítása, valamint az Alkotmány, a Vámház és a Bajcsai utca járdafelújítása. A Balatoni úton lévő gyalogátkelőhelyek megvilágításának korszerűsítésére is sor került.

 

A közelmúltban a Csónakázó-tóhoz vezető bekötőút új aszfaltburkolatot kapott, és várhatóan még ebben a hónapban befejeződik a Szigeti utcában és a Platán soron megkezdett útburkolati rekonstrukció. A Vörösmarty utcában is komoly munkálatok zajlanak, a Sugár utca és a Bolyai utca közötti szakaszon mintegy 200 méter hosszúságban újul meg az úttest és a járda. Ez utóbbi beruházás közel 214 millió forintba kerül.

 

Ma elkezdődik a Principális-csatorna feletti vasbeton szerkezetű híd megerősítése és felújítása is. A tervek szerint a beruházás keretében a híd szegélye és szalagkorlátja is megújul, a déli oldalon pedig a hidat kiszélesítik. Az út- és járdaburkolat szintén megújul, közel 100 millió forintból. Az 1960-ban épített hídon elvileg ma reggeltől félpályás útlezárás lesz érvényben, jelzőlámpás forgalomirányítással. A munkálatok várhatóan áthúzódnak a következő évre.

 

Két további terület közlekedésfejlesztési beruházása van még hátra: a Múzeum tér kikötése a Rozgonyi utcára és a hozzá kapcsolódó út- és járdafelújítás, parkoló, támfal-, közvilágítás- és csapadékcsatorna-építés, másfelől a Babóchay utca út- és járdafelújítása, amire az ivóvíz- és szennyvízhálózat rekonstrukciója után kerülhet sor.

 

 

 

 

 

forrás: zaol.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A zuhanyban lerakódott vízkő egy mozdulattal eltűnik: Vegyszerek és súrolás nélkül, egy olyan keverékkel, ami mindenkinek van otthon

A zuhanykabin üvegén megjelenő vízkő sok háztartásban okoz bosszúságot, hiszen a fehér foltok könnyen mattá teszik az üveget, és...

„Ne aggódj! Én egy vidám kis robot vagyok” – ezt válaszolta a plüssjáték a szomorú kisfiúnak

A gyerekek hiába várnak vigaszt a drága játéktól, az egyszerűen lerázza a problémájukat. Szakértők szerint a hasonló termékek...

Sötétségbe borult Kuba: teljesen összeomlott a szigetország áramszolgáltatása

Ismét országos áramszünet bénította meg Kubát hétfőn, miután a 11 millió lakosú szigetország teljes energetikai hálózata leállt. A...

Az EU üzenete Kijevnek: ütemtervet várnak a Barátság kőolajvezeték helyreállítására

Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos szerint Oroszország tette működésképtelenné a Barátság kőolajvezetéket. Az...

Bombagóllal tartotta életben bajnoki esélyeit a Vasas − videó

Kétgólos győzelmet arattak az angyalföldiek.

Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási...

Majka is benne lesz a Curtis életéről szóló filmben? Itt a rapper válasza.

Már javában zajlik a Curtis életéről szóló dokumentumfilm forgatása, és nemrég az is kiderült, az alkotásban ki formálja majd meg a...

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Ha itt dolgozol, meg vannak számlálva a napjaid

Kiderült, milyen munkakörben érzik magukat biztonságban a magyarok.

A tavaszi fáradtság nem létezik – svájci kutatók szerint egészen más áll a kimerültségünk hátterében

A Bázeli Egyetem kutatása nem talált bizonyítékot a szezonális kimerültségre. A jelenség mögött valójában az óraátállítás, a...

A Fővárosi Törvényszék fellázadt a kormány ellen, a szolidaritási hozzájárulás perei ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult

A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az eljárást a szolidaritási pereket lezáró kormányrendelet ügyében. Az eljárásokat a...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólja ellenére csak a magyarázkodás maradt Arne Slotnak

A Liverpool trénere elismerte, valódi élcsapathoz mérten túl kevés meccset hoznak le védelmi hiba nélkül.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

0
0

Bulvár

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0