Ezt olvasta már?


A Nyugaton dolgozó keletiek fokozatosan visszatérnek hazájukba

Az 1989-es rendszerváltás után a Kelet- és Közép-Európából Nyugat-Európába irányuló migráció már elérte a csúcsot, s ezért várható, hogy a közeljövőben megkezdődhet a Nyugaton dolgozó keletiek visszatérése hazájukba - állapítja meg legfrissebb tanulmányában a Colliers International.

"Ez kiemelten a visegrádi négyek országaira lesz érvényes" - jelentette ki Mark Robinson, a cég prágai képviselője a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap keddi számában.

A Hospodárské Noviny rámutat, hogy az Európai Unió hat új keleti tagállamából tavaly a hivatalos adatok szerint legalább hétmillióan dolgoztak Nyugaton; a legnagyobb mértékben a románok, a bolgárok és a lengyelek, míg legkevésbé a csehek.

A csehek kivándorlása, amely amúgy is a legalacsonyabb a régióban, már megállt: 2015-ben és 2016-ban egyaránt a cseh népesség 1,7 százaléka élt és dolgozott a nyugai államokban - mutat rá a lap a nemzetközi statisztikákra hivatkozva. A többi keleti országban a kivándorlás még növekvő tendenciát mutat: a Nyugaton élő magyar állampolgárok aránya 4 százalékról, 4,4 százalékra, a szlovákoké 4,1 százalékról 4,3 százalékra, a lengyeleké 6,1 százalékról 6,6 százalékra, a bolgároké 7,8 százalékról 9,8 százalékra, a románoké pedig 12,8 százalékról 14,1 százalékra emelkedett az előző két évben.

A Colliers International szerint a kivándorlási tendencia a közeljövőben megfordulhat, aminek több oka van: a legfontosabb, hogy a keleti országokban felgyorsult a bérek növekedése, alacsonyabbak az adók és a lakhatási költségek, aminek következtében nő a lakosság elkölthető nettó jövedelme. Csehországban az uniós országok közül a legalacsonyabb a munkanélküliség és csökken a többi visegrádi országban is. Pénzügyi elemzők pedig arra is számítanak, hogy a közép-európai országok pénznemei megerősödnek.

A közép-európai országok gazdaságai egyre jelentősebb szakemberhiánnyal küzdenek, így a migránsok visszatérése pozitív hatással lenne a gazdaságra. A magasabb fizetésekkel megnőnének az adóbevételek, emelkedne a fogyasztás és nagyobb lenne a kereslet az új ingatlanok iránt is. "Nyugat-Európa nagyvárosainak vendéglőiben gyakran dolgoznak szakképzetlen munkaerőként főiskolai és egyetemi képzettséggel rendelkező kelet-európaiak, mert jobban keresnek, mint hazájukban" - jegyezte meg Mark Robinson. Úgy véli: ezek az emberek szívesen visszatérnének hazájukba, ha ott képesítésüknek megfelelő és jól fizetett munkát kapnának. "Ez nagy motiváció" - szögezte le.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Bőrápolás 40 felett: erre figyeljen, hogy szép legyen a bőre

Negyven felett a bőrünk már nem olyan, mint húszévesen – de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ragyogó, egészséges és ápolt. Csak egy...

Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó mégsem ül be a paralmentbe

Két nappal ezelőtt még azt mondta, beül a Fidesz-frakcióba.

Ez történik, amikor van pénzed Ferrarira, de te BMW-s vagy

Míg az E92 M3 kényes technikája sokakat elriaszt, ez a mindössze 1100 kilométert csorgott példány két megszállott gyűjtő között akkora...

Két év alatt sem hallgatta ki a rendőrség Kónya Endrét a hamis tanúzásra felhívási ügyében

A bicskei gyermekotthon pedofilügyben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettese 2024 márciusában vallomása visszavonására...

Megéri az utánvétet választani, még akkor is, ha drágább? Néhány erős mondat az online vásárlásról

Soha ne kattintsunk azonnal a vásárlás gombra, ha meglátunk egy jól hangzó akcióval hirdetett terméket!

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Új bajnokság indul a Forma–1-ben, különleges menetrenddel és szabályokkal

Miközben a legtöbben pihentek, Max Verstappen versenyzett. Riválisai bízhatnak abban, hogy picit sem téved a meteorológia.

Drágábbnak és elegánsabbnak hat, ha így kombinálod a ruháid színeit: ilyen egyszerű!

Nem kell túlköltekezni, hogy a megjelenéseddel erőt és kifinomultságot sugározz. A meglévő ruhadarabokat kell jól kombinálni!

Andrei Mangra fél hogy újra összeverik, teljesen megváltozott a teste a támadás óta

Az életveszélyes támadás után durva változásokat eszközölt a Dancing with the Stars sztárja, felismerhetetlen lett a teste.

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik

A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő

Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.

57 évesen váratlanul meghalt Mel Gibson szerelme: a színész összetört a gyásztól

Bennfentes források szerint Mel Gibson teljesen összetört, mióta megtudta, hogy Nadia Farès elhunyt.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

0